Mi az a kognitív disszonancia? A kognitív disszonancia egy szorongást keltő belső feszültség, melyet egy olyan új információ vált ki, amely az eddigi tapasztalatainknak ellentmond.

Leon Festinger amerikai szociálpszichológus, az elmélet megalkotója arra kereste a választ, hogy mi történik bennünk, amikor olyasmit teszünk, ami nem egyeztethető össze az általunk fontosnak tartott értékekkel, illetve, mennyire fontos, hogy a gondolataink logikailag ne mondjanak ellent egymásnak.

Maga Festinger a következő szavakkal írta le elméletét:

„Az általunk megfogalmazott disszonanciaelmélet lényege meglehetősen egyszerű, és a következő állításokkal ragadható meg:

A kognitív (megismert) elemek között lehetségesek disszonáns vagy 'nem megfelelő' kapcsolatok.

A disszonancia (ellentmondás) jelenléte a disszonancia redukciójára (csökkentésére), illetve a disszonancia növekedésének elkerülésére irányuló nyomást idéz elő.

Ezen nyomás megnyilvánulhat viselkedésbeli és kognitív változásokban, valamint az új információkkal és véleményekkel szemben tanúsított óvatosságban.”

Mikor beszélhetünk disszonanciáról és hogyan igyekszünk mérsékelni?

Amikor valaki előtt több választási lehetőség áll, disszonanciát él át, mivel sosem lehet teljesen biztos a dolgában. Azonban különbséget kell tennünk akkor, ha a lehetséges választás számunkra a „vonzó” illetve a „nem vonzó” kategóriában esik.

Akkor éljük át ezt a belső konfliktust, amikor olyan döntést hozunk, amely korábbi véleményünkkel, érzelmeinkkel ellentmondásban áll. A szorongást úgy igyekszünk csökkenteni, hogy racionális magyarázatot gyártunk, igazoljuk a régivel ellentétes véleményünket.

Az önigazolás akkor lép működésbe, ha az egyén erkölcsi, intellektuális értékei sérülnek. Az önigazolás a pozitív énkép fenntartására irányuló gondolatok, törekvések együttese. Az önigazolás akkor erősödik fel, ha valaki felelősséget igyekszik vállalni a cselekedeteiért, melyeknek súlyosan negatív hatása, visszavonhatatlan következménye van, illetve, ha veszélyes az eredmény. Amikor nagy a tét, befektetett idő, pénz, munka, erőfeszítés a kockázat tárgya.

Az emberek pozitív énképe folytán önmagukat értékesnek, intelligensnek, kompetensnek, tisztességesnek tartják, önértékelésüket az határozza meg, hova helyezik önmagukat az erény, a bűn, az ésszerűség, ésszerűtlenség skáláján.

A pszichésen egészséges egyén folyamatosan értékeli, hogy cselekedeteinek eredménye összeegyeztethető-e az önértékelését meghatározó mércéjével, a pozitív énképpel.

Amikor a valóság mást mutat, mint amit elvártunk tőle, az új információ konfliktusba kerül a hitrendszerünkkel, belső zavart, válságot okoz. Megpróbáljuk feldolgozni és elfogadjuk az új tényeket, vagy becsapjuk magunkat és magyarázatokat gyártunk.

Ha az egyén károsnak értékeli az általa okozott helyzet következményeit, de azok más értékeket szolgálnak, az a külső igazolás. Amikor az egyén meggyőzi önmagát, hogy a történtek ellenére ugyanúgy szereti és értékeli magát, az a belső önigazolás.

Ellentmondás akkor lép fel, ha az egyén saját gondolatából és a közmegegyezés szerinti feltételezett véleményből logikailag és erkölcsileg más következik.

Leginkább az okoz feszültséget, ha két lélektanilag összeegyeztethetetlen gondolat merül fel az emberben.A feszültséget igyekszünk megszüntetni, megváltoztatva az egyik, vagy másik, vagy mindkét tudattartalmat, főleg, ha az önbecsülésünk forog kockán.

A disszonancia feloldásának egyik módja, ha nem veszünk tudomást azokról az érvekről, melyek ellentmondanak választásunknak, döntésünknek.

A disszonancia csökkentését szolgálják az énvédő, elhárító mechanizmusok, a racionalizálás, a tagadás, a kivetítés, a meg nem történtté tevés stb. Ilyenkor kezdődik a ferdítés, önmagunk és mások megdumálása és az ésszerűsítés. A disszonancia csökkentésével az ember védi az énjét és őrzi pozitív önképét. Az önigazolás végletekbe torkollhat.

Jó példa La Fontaine: A róka és a szőlő című meséje.

A másik gyakori példa, amikor egy hitrendszerre építjük az életünket vagy a kapcsolatunkat, ám a beérkező információk alapján a korábbi hitrendszer tévesnek bizonyul.

Ekkor ahelyett, hogy elfogadnánk a tényt, hogy tévedtünk, külső tényezőkre fogunk mindent, - becsapjuk és meggyőzzük magunkat, hogy az információ téves, vagy azt állítjuk, hogy amit szerettünk volna elérni, az nem is olyan fontos.

Egy merész elképzelés szerint az attitűdökkel ellentétes viselkedés miatti disszonancia az attitűdöket fogja megváltoztatni. Az attitűd és a viselkedés össze nem illését képmutatásnak nevezzük.

Ebben az esetben is igyekszünk megszabadulni a disszonancia állapotától. A legegyszerűbb attitűdjeink megváltoztatása, mert egy múltbeli eseményen nem lehet változtatni, és az éppen folyamatban lévő cselekvés megszakítása még több disszonanciát okozhat. Ha ugyanis beismerjük, hogy kezdettől fogva rosszul ítéltük meg a helyzetet, akkor ellentmondásba kerülünk a saját magunkról alkotott képpel.

Ezért inkább fenntartjuk a viselkedésünket, s véleményünket átalakítjuk, új véleményeket állítunk fel, hogy igazoljuk viselkedésünket.
Az elmélet szerint már maga a puszta választás is disszonanciát kelt bennünk, ugyanis leértékeljük azokat a dolgokat, melyeket nem választottunk, ezzel szemben eltúlozzuk a választott lehetőség értékeit.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

Te is az a fajta ember vagy, aki vélt vagy valós előnyökért becsukod a szemed, mert nem akarod látni, hogy hazugságban élsz? Vagy nem fogadod el azt, amit látsz, inkább a fejedben lévő képeket nézegeted? Az a fajta vagy, aki mindenáron a képzeletében élő képekhez akarja igazítani a külső körülményeket?

Azok közé tartozol, akik elhitetik magukkal és a környezetükkel, hogy remek párost alkottok, s csak te tudod, meg a másik, hogy valójában mi is zajlik köztetek? Tudod, hogy a lelke, a gondolatai máshol járnak, s még abban sem lehetsz biztos, testileg hűséges-e hozzád, mert többször megcsalt már, mégis hűséget hiszel? Inkább nem veszel tudomást a többi nőről, vagy úgy teszel, mintha nem érdekelne, vagy azt hazudod, te így fogadtad el?

Vagy azt hiszed, hogy ha nagyon akarod, majd megváltozik, majd jó lesz hozzád, majd úgy lesz, ahogy te akarod, csak azért, mert nagyon akarod, hogy úgy legyen?

Inkább becsapod magad és azt hazudod: Minden rendben van. - csak azért, hogy ne maradj egyedül, vagy hogy megmaradjon az illúzió: nem vagy magányos, mert „kapcsolatban” élsz?

Miért teszed ezt? Azért, mert a kapcsolatod anyagi biztonságot ad? Vagy a kölcsönös előnyökért? Érdekből?

Vagy azért, mert, ha szembenéznél az igazsággal, akkor tudod, hogy lépned kéne?

Te tudod, mi mennyit ér neked.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

Kép forrása: http://www.demotivalo.net/view/95914

Mi jelent számodra értéket?

Tudod-e, milyen értékeid vannak?

És a körülötted élők vajon tudják-e?

Megmutattad már?

Kifejezésre juttattad valamilyen formában az értékeidet?

Mindenki értékes és minden emberben rejtőzik valamilyen készség vagy képesség, amely az ő számára érték, s lehet, hogy mások számára is.

Ha vannak olyan álmaid, olyan céljaid, amelyek még megvalósításra várnak, akkor lehet, hogy ehhez elő kell venned a rejtett tartalékaidat, ki kell hoznod magadból azokat a készségeket, képességeket, amelyekről talán nem is tudod, hogy ott vannak.

Vedd számba, milyen értékek rejlenek benned?

Milyen erőforrásokat nem használtál még fel?

Miben vagy tehetséges?

Miben vagy különleges?

Milyen tudásod van, milyen ismereteid vannak, amelyekkel te rendelkezel, de a körülötted élők még nem?

Szívesen megosztanád-e ezeket másokkal? Milyenek értékesek a kapcsolataid?

Milyen adottságaid vannak, amelyekkel csak te rendelkezel?

Milyen fizikai jellemzőid vannak, amelyeket értékelsz magadban?

Keresd meg ezeket, írd le és időnként vedd elő és olvasd el.

Gyakran megkérdőjelezzük magunkat, magunkra vesszük mások ítéletét, elhisszük a kritikát, anélkül, hogy megnéznénk ezek valóságalapját.

Ne hidd el, ha bárki véleményt mond rólad, hiszen ő nem téged lát, hanem legtöbbször a saját előítéleteit.

Mert mindenki értékes, kivétel nélkül. A mindenkiben te is benne vagy. És erre időnként emlékeztetnünk kell magunkat.

http://tulaszemelyesen.hu/

https://www.facebook.com/tulaszemelyesen

A kép forrása: http://www.demotivalo.net/view/95640/

Többen mondták, hogy érzik, valami nagy változás fog bekövetkezni. Te is érzed, hogy van valami a levegőben?

Milyen jelei vannak? Elégedettség, nyugtalanság, netán szorongás? Eltűnt a munkád, vagy ismerősök, barátok tűnnek el mellőled? Nem látod a jövőt? Vagy most kezd kirajzolódni? Ami eddig örömmel töltött el, az már nem vonz? Új perspektívák vannak kibontakozóban, új látásmódra van szükséged? Esetleg nem működnek a régi stratégiák? Szembejön veled a világ?

A változást mindig megelőzi valami káosz-féle. Örülj neki, mert ebből születik majd valami új, ami jobb, mint a régi.

Életünk sorsfordító pillanatai nem mindig zökkenőmentesek és pont ilyenkor van szükséged a magadba vetett hitre. Amikor minden bizonytalan, amikor még nem látod azt, hogy merre, hogyan, akkor ébreszd fel magadban az egészséges önbizalmat.

És figyeld a jeleket! Mert vannak. Csak észre kell venni őket. Ezek útmutatások. Ha figyeled, akkor meglátod, és akkor szinkronban lehetsz a nagy egésszel.

És akkor már úgy érzed, hogy rend van körülötted.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/

https://www.facebook.com/tulaszemelyesen

Sokszor hallom azt a kifogást, hogy nincs rá időm. Mindegy, hogy mire. Mondjuk, de bele sem gondolunk, mit is jelent ez.

Olvastam valahol  egyszer azt a mondatot, hogy „Arra van időd, amire akarod, hogy legyen.” Mekkora igazság van ebben a mondatban!

Igen, amire akarom, arra szakítok időt. Még akkor is, ha éjszakába nyúlik, vagy hajnalban kell kelnem érte, pedig mindkettő nehezemre esik.

Ha olyasmit teszel, amit szeretsz csinálni, nem fáradsz el, nem is tudsz aludni.

Erről eszembe jut egy történtet. Gyerekkoromban imádtam olvasni. Ha egy olyan könyvet olvastam, ami érdekelt, akkor addig nem tudtam letenni, amíg végig nem olvastam. Éjjel-nappal olvastam. Éjjel a paplan alatt kis elemlámpával, az iskolában meg a pad alatt. Emlékszem, egyszer földrajzórán annyira belemerültem az olvasásba, hogy a tanárnő odajött hozzám, kikapta a kezemből a könyvet (régi, un. filléres könyv volt papírból), eltépte és kidobta a szemétbe.

Szóval, ha valami érdekel, valami fontos neked, valamit nagyon akarsz, akkor arra szakítasz időt. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, nem keresel kifogásokat, nem gyártasz magyarázatokat, hanem tervezel, változtatsz és megoldod, hogy legyen időd.

Figyeld meg, mennyi időt pazarolsz el semmittevéssel, tépelődéssel, aggódással, panaszkodással és mennyi a „hasznos” időd, ami előremutató, és mennyi időt szánsz arra, amit azért teszel, hogy a számodra fontos dolgok, helyzetek megváltozzanak?

Amire időt fordítasz, amire a figyelmedet irányítod, az energiát kap és növekedni fog. Ha a szándékaid komolyak és kitartó vagy, akkor az Univerzum is téged támogat.

Lehet, hogy egyszer-kétszer tesztelni fog, hogy komolyan gondolod-e, de ha nem elszánt vagy és nem inogsz meg, akkor minden úgy rendeződik majd, ahogy számodra a lehető legjobb. Csak idő kérdése.

A többi üres kifogás.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/

https://www.facebook.com/tulaszemelyesen

 

 

Karácsony közeledtével sokunkat elfog az izgalom, készülünk az ünnepre, várjuk, hogy adhassunk és kíváncsiak vagyunk, mi mit kapunk.

Ilyenkor válik igazán fontossá a szeretet, mintha az év többi napján nem volna legalább ilyen fontos. Mindenki vásárlási lázban ég, muszáj venni valamit a szeretteinknek.

Na, de mi az, amit az év bármelyik napján adhatunk, évszakoktól, ünnepektől függetlenül?  Mi az, ami mindig a rendelkezésünkre áll? Olykor azt hisszük, hogy nem tudunk semmit adni a másiknak. De van valami, amit mindig tudunk: Jó szándékot, áldást. A jó szándéknak, jókívánságnak van egy olyan hatása, hogy visszahull ránk. Ettől megerősödünk, megváltozunk, növekszünk, mert ilyenkor szabadon áramlik a szeretet. Ki az, aki ilyenkor haragot vagy irigységet tud érezni?

Persze, általában, ha jót kívánunk, azt nem azért tesszük, mert valamilyen viszonzást várunk.

De kinek szoktunk jót kívánni? A rokonainknak, szeretteinknek, barátainknak, névnapokon, születésnapokon, valamilyen családi, baráti esemény alkalmával. De mi van azokkal, akiket annyira nem kedvelünk? Azoknak nem kívánunk jót. Sőt, olykor rosszat kívánunk. Van ilyen, az ember esendő lény. De a szeretet, a valódi szeretet nem minősít.

Azok a gondolatok, amik a fejünkben vannak a nem kedvelt embereket illetően, ha képesek vagyunk nekik is jót kívánni, az áldás hatására feloldódnak, eltűnnek. Mert a jókívánság áldás. Olyan ez, mint amikor imádkozunk. Akkor valami transzcendentális történik, felülemelkedünk saját magunkon.

Nem üres frázis, hogy amit a másiknak kívánsz, azt kívánod saját magadnak is. Az Univerzum arra a gondolatra reagál, ami éppen kitölt téged. A kívánság úgy működik, hogy amit elindítasz, az egyszer visszatalál hozzád. Akár másnak kívántad, akár magadnak. Ezért van az, hogy az egymásnak ellentmondó gondolatok kioltják egymást.

Mert nem kapsz olyat, amit előzőleg nem kértél. És nem kapsz olyat, amit nem fogadsz el. Amikor nem tudod egyértelműen, hogy mit akarsz, akkor nem kapsz semmit, vagy nem olyat, amilyet igazából szeretnél.

Mindenki milliomos, több szempontból is gazdag. Ha tudsz jót kívánni, áldást kérni másoknak, te leszel gazdagabb tőle.

Úgyhogy kívánj másnak jót és megkapod!

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/

Miért halogatunk megtenni dolgokat?

Mert azért kéne tenni valamit, mert valaki más várja el.

Mert félünk a visszautasítástól.

Mert félünk a fájdalomtól.

Mert félünk az esetleges kellemetlenségtől.

Mert félünk attól, hogy nem sikerül.

Mert félünk attól, hogy sikerül.

Mert felünk attól, hogy a belefektetett energia nem térül meg.

Mert félünk attól, hogy nehéz lesz.

Mert félünk a változástól, miközben vágyunk rá.

Legtöbbször nem lusták vagyunk, hanem valami másról van szó.

Van bennünk egy kialakított kép saját magunkról és ezért nehezen megy a változás.

Lehet, hogy az elérendő cél még nem fér össze a jelenlegi énképünkkel. Az eddigit már ismerjük, a jövőbelit meg még nem, és az ismeretlen mindig ijesztő, félelmetes.

Lehet, hogy az összes félelmünk alaptalan, csak a képzelet játszik velünk. De ha veszünk egy nagy levegőt, bátran átmegyünk azon, amitől a legjobban félünk, megerősödünk, mert rájövünk majd, hogy meg tudjuk csinálni.

Ilyen volt például az első tűzön járásom. Amikor először mentem át a tűzön, nagyon féltem.

Féltem és bíztam. Magamban, a vezetőmben és abban a folyamatban, amiben részt vettem.

Amikor ott álltam a 6 méteres parázsszőnyeg előtt, a félelemből egy olyan erő született, s az erőből lendület és elszánás, amely szinte áttolt a parázson. Amikor megtettem az első lépést, éreztem, hogy nem én lépek, hanem visz valami, amire bármikor rábízhatom magam.

És ettől fogva tudom, hogy bármire képes vagyok, ha ott az elszánás bennem.

Ahogy az égő parázson csak gondolatok nélkül, bizalommal és tiszta szívvel lehet sértetlenül átmenni, úgy az életben a félelmetes, nehéz helyzetekhez is csak így érdemes hozzáállni. Persze, nem azt mondom, hogy ne gondolkodj előtte, hanem azt, hogy amikor megteszed az első lépést, már ne latolgasd az esélyeidet, hanem tedd, amit elterveztél.

Ha tetszett a bejegyzés, látogasd meg a honlapomat:

tulaszemelyesen.hu

Pehl Ildikó

pszichoblogger

Készülődünk a karácsonyi ünnepekre. A keresztény hagyomány szerint húsvétkor és karácsonykor szokás nagytakarítani. Ilyenkor ünnepelni készülünk. Megtisztítjuk a lakásunkat, feldíszítjük a környezetünket és egy kicsit a lelkünket is.

Amikor kitakarítjuk a lakást, a lelkünk is megtisztul egy kicsi. Nagytakarításkor óhatatlanul előkerülnek azok a dolgok, amikre már nincs szükségünk és ilyenkor megválunk ezektől. Leporoljuk a féltett kincseinket és kidobáljuk a régi megunt dolgokat.

Amikor kicsik voltak a lányaim, a kinőtt ruhákat mindig beletettem egy szatyorba és kiakasztottam a kertkapura. Nem volt szívem a kukába dobálni azokat a ruhákat, amiket kinőttek. Amelyik ruha olyan állapotú volt, azt odaajándékoztam ismerősöknek, barátoknak, de volt, amelyiken látszott, hogy használták. Kidobni mégsem akartam, ezért inkább bepakoltam egy szatyorba és kiakasztottam a kapura, ahogy a megmaradt kenyeret is mindig kiraktam.

Egy olyan helyen laktunk, ahol finoman szólva nem volt sok gazdag lakó, ahogy mi sem voltunk azok, de voltak olyanok, akik még nálunk is nehezebb körülmények között éltek, és sok volt a roma család.

Bevallom, akkor még nem voltam ezoterikus gondolkodású és önző módon azt gondoltam, hogy ezért majd biztosan kapok én is valamit. Kaptam is.

Nem tudom, ki vagy kik vitték el a ruhákat és a kenyereket, de én attól, hogy névtelenül adtam, jól éreztem magam, és arra gondoltam, hogy a ruhák oda kerültek, ahol szükség van rájuk. És amikor kaptam valamit valakitől, az élettől, akkor úgy gondoltam, hogy azért kapom, mert én is adok. Mert adni jó.

 http://tulaszemelyesen.hu/

 Pehl Ildikó

pszichoblogger

Carl Gustav Jung használta először ezt a fogalmat, neki köszönhetjük, hogy elterjedt. 1980-ban írt erről "A szinkronicitás, mint az akauzális összefüggések elve" című munkájában.

De mit jelent a szinkronicitás? Akkor beszélünk szinkronicitásról, ha valamilyen külső esemény és bennünk lejátszódó esemény úgy esik egybe, hogy azt nem terveztük meg előre. Vagyis véletlen egyidejűség.

Jung úgy vélte, ha léteznek kauzális, azaz oksági jelenségek, akkor léteznek akauzális, ok nélküli jelenségek is.

A szinkronicitás elve azt mondja, hogy a látszólag egymástól független események között is van kapcsolat, valamely nem általunk irányított, magasabb rendű rendező elv alapján. E magasabb rendező elv szerint azon jelenségek között is lehet oksági kapcsolat, melyeket nem értünk.

Az egybeesésnek két alapvető eleme az anyagi valóság történése, valamint a tudatban megtörtént jelenség.

Wolfgang Pauli kvantumfizikus közreműködésével kutatások folytak annak bizonyítására, hogy léteznek akauzális összefüggések a mikrokozmoszra vetítve. Azonban nem bizonyították, hogy ez a makrokozmoszban is működik.

Az analógia elve kimondja, hogy az erő minden szinten, minden vele hasonló, kapcsolatban álló létezőben megnyilvánul. Ha a mikrokozmoszban megjelenik valamely hatás, az a makrokozmoszban is megjelenik.

Ha a Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított mondat állítása igaz, akkor: Amint fent, úgy lent, amint lent, úgy fent.

A szimpátia elve állítja, hogy azon dolgok, melyek egyszer kapcsolatban álltak egymással, továbbra is kapcsolatban lesznek, még akkor is, ha fizikailag távol kerülnek egymástól.

Mára már az új fizika olyan irányba fejlődött, hogy megengedi az események nem oksági elven alapuló összefüggését. Tehát a szinkronicitás létezik. Akár hiszel benne, akár nem. Akár észreveszed ezt, akár nem. Figyeld meg az eseményeket, a környezetedet és figyeld az egybeeséseket.

Az univerzumban rend van, a Föld egy mágikus, kívánságteljesítő bolygó. Ha elindítasz valamit valamilyen formában, az előbb-utóbb visszatér hozzád. Csak figyelj!

Pehl Ildikó

pszichoblogger

Mit jelent az, hogy sors? Mit jelent az életút? Mi az a karma?

A szavaknak van szótári jelentése, van spirituális jelentése, vannak készen kapott válaszok. De megnézted már, hogy neked mit jelent?

Tudod-e, mi határozza meg az életedet? Egy horoszkóp ábrája, a szüleid élete, a tanításaik, a gyermekkorban átéltek? Vagy valami más?

Mitől függ az, hogy te milyen emberré válsz? Attól, hogy milyen családban nősz fel? Hogy milyenek voltak a körülményeid, a tanáraid? Vannak különféle vélemények, elképzelések erre vonatkozóan. Genetikai, szociális, kulturális és mindenféle más hatás.

Van, aki azt mondja, hogy előző életből hozott mintákból dolgozol. Ezek határozzák meg a jelenlegi életedben a sorsfeladatod, hogy kivel találkozol, mit kell megoldanod ebben az életben. Szóval, a karma hatása.

Van olyan vélemény, amely azt mondja, hogy te választottad a szüleidet és olyan is, amely azt mondja, hogy ők választottak téged. És van olyan, amely szerint ez az életre szóló találkozás közös megegyezés eredménye.

Vannak anyaméhben megélt élmények, amelyekre születésed után nem emlékszel, melyek szintén hatással vannak rád. Azután vannak születés során átélt traumák, amelyek meghatározzák a viselkedésedet, a megküzdési stratégiádat, az életben betöltött szerepedet.

Van-e választási lehetőséged a lehetséges jövőt illetően, szabadon eldöntheted-e, hogy milyen életet választasz magadnak? Van szabad választásod vagy minden előre elrendeltetett? Honnan tudod, hogy te döntesz? Tudod-e, hogy hová tartasz? Tudod-e, mi a célod, mi az értelme az életednek? Vagy csak élsz, sodródsz, vegetálsz?

Nehéz élethelyzetekből is a legjobbat hozod ki, vagy az önsorsrontás rögös útjára léptél? Ismered a személyes sorsodat, befolyással vagy rá, éled az életed? Tudod-e, hogyan alakíthatod úgy, hogy te irányítsd az életedet akként, hogy neked jó legyen, ne a sorsnak kiszolgáltatott, szenvedő lúzerként tengesd napjaid?

Tudod-e, mi az a valódi szabadság, a szabad választás? Sokan a szabadság alatt az anyagi függetlenséget értik, esetleg azt, hogy azt csinálnak, amit akarnak és akkor, amikor jólesik.

Spirituális, szellemi értelemben a szabadság egy kicsit más. Szabadság az anyagtól, a körülményektől, a másiktól, az életedtől, az egótól, az éntől, a szülői mintáktól, a tapasztalatoktól, a sorstól.

Szóval, szabad akarat vagy sors?

Pehl Ildikó

kommunikációs tréner, terapeuta

http://tulaszemelyesen.hu/

 

Tudod, mi a jó a megvilágosodásban?

Elmondom, nekem mi a jó benne.

A megvilágosodást nem lehet elérni, nem lehet megcsinálni, nem lehet megkapni, nem adhatja neked senki, nem tudod megőrizni, nem tudod odaadni, nem tudja elvenni senki.

Nem tudja neked elmondani senki, hogy mi az.

Amikor keresed, valamit keresel és nem találod, mert nincs ott semmi.

Ha átélted, beszélhetsz róla, de nem tudod visszaadni, amit átéltél.

Egyszerűen csak megtörténik. Átélheted, megtapasztalhatod, emlékezhetsz is rá, de az emlék nem az.

Amikor megtörténik, eltűnik minden, eltűnik az én, nincs ott, aki azt mondaná: én vagyok.

Csak a VAGYOK élménye van. De ebben benne van minden.

Ha elmúlik az élmény, mi marad utána? Semmi.

Minden marad ugyanolyan és mégsem ugyanaz. Te már nem az vagy, aki voltál.

Nem tudsz az lenni. Már más szemmel nézel a világra, magadra, az életre.

Mire használhatod a megvilágosodást? Semmire.

Teszed a dolgod, miközben nem vagy rabja az életednek, mert már tudod, hogy TE VAGY AZ ÉLET.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/

 

Ami fenntartja a kapcsolatot, de nem csapdában tartja a másikat, az a vonzásmező.
A vonzásmezőt a magabiztosságod és önbizalmad táplálja és ez tartja ott a másikat, nem a manipuláció. Persze manipulációval is benne lehet tartani valakit egy kapcsolatban (betegség, játszmák (Látod, mit tettél velem?) stb.), de előbb-utóbb haragudni fogsz arra, aki zsarol. És akkor nincs szeretet.

Arra van szükség, hogy a vonzásmező tiszta legyen. Ha nem tiszta és az áramlás nem egyértelmű, akkor nem fogja biztonságban érezni magát az, akit kiválasztottál magadnak. Az egyértelmű áramlás azt jelenti, hogy nem változtatod meg a szándékodat. Az ellentétes gondolatok összezavarják ennek az energiamezőnek az áramlását, ebben információ is kering. Amikor a szándékod fenntartod, ez azt jelenti, hogy a másik helyét biztosítod.
Ha benned nem egyértelmű és tiszta, nem elég erős a tudás és eltökéltség, hogy te ezt a kapcsolatot fenn akarod tartani, akkor gyengül ez a vonzásmező. Ha nincs elég önbizalmad, akkor a vonzásmeződ csökken és nem tudsz egy másikat benne tartani, aki egyébként egy szabad lény.
Ha önmagadban bízol, a partnered is bízik majd benned. Azok a partnerek szoktak féltékennyé válni, akik érzik, hogy valahol, egy láthatatlan csatorna mentén elszivárog valamilyen energia. Amikor féltékenyek vagyunk, akkor a másik felet nem szeretjük, hanem félünk, mi magunkban nem vagyunk biztosak, a másikat akarjuk valami módon rövid pórázra fogni, vagy korlátozni. Aki féltékeny, kikapcsolja a szeretetet. Lehetetlen egy időben féltékenynek lenni és egy vonzásmezőt, valódi megtartó erőt fenntartani.
Nem tudod bezárni a másikat. A féltékeny ember tilt.  Aki megbántott, sértett, az elveszíti az önbizalmát (de lehet, hogy felfújt magabiztossággal kompenzál). Amikor önbizalomhiányod van, amikor nagyon hibáztatod magad valamiért, amikor intenzíven hibáztatod a másikat valamiért, akkor a vonzásmeződ gyengül.
Ha félünk, külső okokra haragszunk. Ha haragszunk, egy olyan vonzásmezőt generálunk magunk körül, amiben esélytelenek leszünk.  Ahogy a másikat támadod, a saját vonzásodat gyengíted.

Egy kapcsolat kétirányú folyamat. Amikor túl sokat hibázol benne és kevés dolgot korrigálsz, elveszíti számodra a fontosságát, a vonzását akkor, ha te ejtettél hibát a másikkal szemben. Amikor a hibákat, visszatartásokat, titkokat elkezded a kapcsolatban felhalmozni, megszűnik a zavartalan energiaáramlás, információáramlás közted és a másik fél között.
Az a kapcsolat, amelyik olyan vonzalom eredményeként született, hogy a szoknya combtőig fel volt sliccelve, vagy kint volt a cici, nem lehet tartósan boldog.
Egyébként azok a nők, akik ezzel az öltözködéssel kompenzálnak, nem biztosak a saját nőiességükben, a vonzásukban és általában valamilyen szexuális probléma van a háttérben.
Egy párkapcsolaton belül minden nagy feszültségnek a kiindulópontja a nem megfelelően működő szex.

Elköteleződés. Ide azért jövünk, mert korlátokat tanulunk, ez a kapcsolatokban is benne van. A kettőnél többszemélyes párkapcsolat nem tud működni. Valaki mindig bizonytalanságban fog lógni és soha nem lesz boldog, de függeni fog a kapcsolattól. Döntéseket kell hozni és át kell alakítani valamelyik kapcsolatot. Ez nem azt jelenti, hogy a másik megszűnik számodra létezni, azt jelenti, hogy másként fogod őt szeretni. Ez a szív (és libidó) önfegyelmezése. Ha nem tanulod meg, akkor rengeteg keserűséget és csalódást okozol másoknak és saját magadnak.

Az önbántás, az önmarcangolás gyengíteni fogja a vonzásmeződet, és amikor újra teljesnek, egésznek látod magad, amikor rendben vagy önmagaddal, megbocsátottál magadnak, vagy megértetted magadat, mindegy, hogy miért, vagy megértetted a partneredet, akkor fog ez az erőtér újra visszatérni. És akkor tudsz vonzani.
Már csak azt nézd meg, hogy kit akarsz vonzani és bent tartani ebben a mezőben.
Ha nívós kapcsolatot akarsz, akkor legyél nívós.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/

Kapcsolódó cikkek:

http://tulaszemelyesen.cafeblog.hu/2013/11/24/nem_mukodik_588/

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/a_parkapcsolatrol_157

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/nem_mukodik_924

Ha nem működik a párkapcsolatod, vagy abban bármilyen törés, elakadás vagy nehézség van, például nem tudsz elköteleződni, vagy nem mered magad teljesen átadni, akkor ez a te akaratodból van, ez a te szándékodból van. Mert félsz.

A kritika a kapcsolatban a leértékelés folyamata, és mindig ott van előtte egy gondatlanság, és a leggondatlanabb pillanat, amikor szándékosan ártó tettet követünk el valakivel szemben.

Nem kell beleragadni olyan kapcsolatba, amiben túl sok a kellemetlen, fájdalmas momentum, ezzel együtt ismerned kell, hogy mit jelent az elkötelezettség, vagy elköteleződés, ismerned kell, hogy mit jelent egy kapcsolat belső etikája. Például, hogy az adott szó kötelez és az ígéretet be kell tartani.

Te tudod, hogy mikor kezdesz el valamit leértékelni. Amikor ezt megteszed, már biztos, hogy nem tartod az adott szavad. A te kapcsolatod a te felelősséged, ha nem működik benne valami, az is.

Hogyha már nem vonz a másik, akkor ez egy kísérlet volt és még nem kötelezted el magad, vagy túl sok mulasztás van valamelyik oldalon. Akkor rögtön nem lesz vonzó a másik, akárhogy is néz ki, akármilyen szép is.

Te vagy az, akinek éreznie kell, hogy valami működik vagy nem. Teljesen a te felelősséged, hogy kit választasz, és ott fogod biztonságban érezni magad, ott fogod otthon érezni magad, ahova vonzódsz.

Ahogy Csernus doki mondta: Két bizonytalan ember hogy adhat egymásnak biztonságot?

 

A kezdeti szerelem fellök egy magas energiaszintre, aztán szépen elkezdesz ereszkedni, te is meg a másik is.  A konfliktus oka, hogy amikor együtt emelkedsz, és akivel együtt emelkedsz, őt magadhoz hasonlónak fogod érezni, egy hullámhosszon leszel vele, de attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdesz gravitálni lefelé, egy látványos különbség alakul ki közöttetek. Életerő szintben, gondolkodásban, hozzáállásban. Ekkor a kapcsolat elkezd szakadozni és egy idő után nem értjük egymást, mert nem azonos frekvencián mozgunk, gondolkodunk.

A vágyképeinkbe szoktunk beleszeretni, felruházzuk a másikat olyan tulajdonságokkal, amikkel nem rendelkezik, majd mélyen megdöbbenünk, ha ennek nem felel meg. Amilyen az életerő szintünk, olyanok a gondolataink, ha nagyon távol van a tiéd a másikétól, akkor van a meg nem értés, elbeszéltek egymás mellett.

A kapcsolat egy szövetség, nem függés. Akkor tud egy kapcsolat igazából egyenrangú lenni, akkor tud valóban szövetség lenni, nem pedig egymásra utaltság, hogyha mindkét fél egyedül is képes lenne önállóan létezni, egyedül élni (önállóan fenntartani magát). Akkor tud egészséges szövetségre lépni. Egyébként nincs benne szabadság – az függés. Két fél, aki hajlandóságában, testi-lelki egészségében teljes, képes igazi szövetségre lépni, más esetben valakinek az önfeladása történik. Ez függés.
Ha valaki önfeladás árán is kapcsolatban marad, dacára annak, hogy megpróbálja a hajlandósági, érdeklődési és megértési szintjét növelni, és ez a kapcsolat mégsem működik, mert a másik hajlandósági szintje ezzel párhuzamosan nem növekszik, akkor ez függés.
Ha a másik azt érzi, hogy ő feltétel nélkül bármit megtehet, csak szeretetet kap, akkor ez azt  jelenti számára, hogy te nem mutatod meg neki, hogy hol vannak a határok, ahol az ő viselkedése, eljárása és szeretete nem megfelelő számodra. Így kiszolgáltatod magad.

A szeretetkapcsolat nem üzlet, akkor válik üzletté, amikor nem megfelelő választáson alapul.
Fontos, hogy legyen vonzásunk és affinitásunk egymás felé, mert e nélkül nem tud létrejönni semmilyen tartós és mély kapcsolat. De önmagában egy közös életre nem elég.
Aki nem tud megfelelően egészséges pozitív elvárást támasztani egy másik lénnyel szemben, annak valamiért bűntudata van a másikkal szemben és képtelen lesz egészséges magatartást és jóvátételt elvárni a másiktól. És ezzel megengedi, hogy újra hibázzon, megismételje a hibát.
Minél többet elnézel, annál inkább leértékelődik az eredetileg elmaradt pozitív cselekedet vagy jóvátétel. Minél jobban leértékelődik, mert megengedett ennek a megjelenése a kapcsolatban, annál többször fog megismétlődni. Minél többször megismétlődik, annál többször fogja a másik úgy érezni, hogy ezt szabadon meg lehet tenni. És innentől leértékeli a másikat, önmagát és azt, amit tett. Azt a cselekedetet, amit leértékel bárki, azt szabadon meg lehet ismételni. Ahol nincs következmény, ott nem állítják meg a mulasztást. Egy kapcsolat halála a mulasztás állandósulása.

 

http://tulaszemelyesen.hu/

Kapcsolódó cikkek:

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/mi_tartja_fenn_a_kapcsolatot

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/nem_mukodik_924

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/a_parkapcsolatrol_157

Akkor kezdesz egy emberből kiszeretni, amikor a leértékelés folyamata elkezdődik. Mulasztások és visszatartott, ki nem mondott szavak minden egyes alkalommal elindítják a leértékelés spirálját. Ez nem megy egyedül, ez kölcsönös. A másik ugyanezt teszi, mert érzi, hogy valami nincs rendben.

Hogyha nem tudunk egy másikat megerősíteni a szeretetünkben vagy bármilyen szándékában, igyekezetében, növekedésében, akkor ez azt jelenti, hogy erős felélem él bennünk a másik teljes nagyságától és attól az érzéstől, hogy valakit támogassunk.
Aki nem tudja támogatni a másikat, az attól fél, hogy kicsi marad. A kapcsolatoknak valamilyen módon feltételezniük kell, hogy egyenrangúak. Egyenrangú felek képesek egymás örömének örülni, képesek egymás nagyságát és a kapcsolatuk értékét növelni. Ugyanis minden mozgásban van. Ha nem növekszik a kapcsolat, akkor elkezd csökkenni.

Ha bármelyik fél kompenzál vagy fél valamitől, akkor fél attól is, hogy a másik növekedjen. Fél attól is, hogy a másiknak örömet okozzon. Az örömokozás elmaradása pedig azért történik, hogy kontrollálhasd a másik személyt.
Ha valakit tartósan nem akarok támogatni és nem akarok örömet okozni számára, nem akarom boldoggá tenni a másikat, akkor ezzel bizonytalanságban tartom.
A bizonytalanság vagy a növekedés támogatására irányuló cselekedetek elmaradása kölcsönös. Ennek a következménye a kontroll.
Aki fél attól, hogy a másik örül és boldog, az attól fél, hogy majd nem fogja tudni kontrollálni a partnerét, mert lehet, hogy a másik visszaél majd ezzel, vagy magára hagyja.

Ha megmarad a felekben a nyíltság, a pozitív kommunikáció és az a tudás, hogy minden nap teremtem a kapcsolatot, bármekkorára nőhet az örömtől, a szeretettől bármelyik fél, nem fog leválni.

Akkor unjuk meg a kapcsolatot, amikor a leértékelő spirál miatt hibát keresünk a másikban.
Ha csináltál valamit, aminek negatív előjele van, tenned kell valamit, mert elsősorban neked van rá szükséged, hogy magadat tudd értékelni, hogy legyen tartásod. Mindegy, hogy a másik mit csinált, az érdekes számodra, amit te tettél, vagy nem tettél. Tehát jóvá kell tenned. Elsősorban magad miatt.

Amikor valaki hajlik arra, hogy kisebb-nagyobb hibákat elnézzen, vagy figyelmen kívül hagyjon, vagy elsiklik felette - ez önmaga hibáira és a másik hibáira egyformán igaz-, elveszíti a becsületét, az önbecsülését, a tartását önmaga előtt. Ha nincs belső tartásod, ez a testtartásodon is látszik.

Látogass el ide:

http://tulaszemelyesen.hu/

Kapcsolódó cikkek:

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/a_parkapcsolatrol_157

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/nem_mukodik_588

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/mi_tartja_fenn_a_kapcsolatot

 

Minden kapcsolatnak van egy belső etikája. Lehet, hogy ki sem mondták a felek, de tudják, hogy a másik mit vár el, hiszen a kommunikáció azt is jelenti, hogy megosztom magam, a gondolataimat, tehát a másik ismer.

Ha van olyan, amit nem akarsz elmondani a másiknak, vagy azon gondolkozol, hogy valamit nem akarsz elmondani, azt jelenti, hogy csak látszólag vagy benne a kapcsolatban. Valójában nem vagy benne.

Ha egy kapcsolat kommunikációs útvonalai valamiért blokkoltak, akkor a felek el vannak választva egymástól. Ha valaki mással osztod meg azokat a gondolataidat, amit a pároddal kellene, akkor te blokkolod ezt az útvonalat. Ezt érzi a másik és ilyenkor nem biztos a helyzetében. Az a fél, aki nem a társával osztja meg önmagát, a gondolatait, a problémáit, a kételyeit, bizonytalanságot hoz létre.

Ilyenkor jelenhet meg a féltékenység. Aki féltékeny, az valamiért nem biztos a kapcsolatában.

Aki erre az első kommunikációs helyre valaki mást állít, még ha csak egy rövid időre is, az kívül van a kapcsolaton, nem él benne. Nem tudja, de nem él benne.

A pozitív kommunikációhoz és a gondossághoz nagyon fontos, hogy betartsd a kapcsolat etikáját. Ha nem tartod be, úgy gondolod, hogy belefér, hogy most elfelejtettem valamit, mulasztottam valamit, vagy olyasmit tettem, ami a másiknak fájdalmat okozna és jobb, ha nem tudja meg, akkor megszeged azt a belső szabályt, amit lehet, hogy ki sem mondtatok, de aminek a megszegése azonnal lelkiismeret-furdalást, bűntudatot indít el benned.

Lehet, hogy megmagyarázod magadnak, hogy miért jó így és elméletileg egy részed egyet is ért ezzel, de van egy olyan részed, a lelked, a valódi lényed, amelyik biztos, hogy nem. Ezzel elindul egy folyamat, a leértékelő spirál.

Három dolgot fogsz leértékelni:

1. önmagadat,

2. a másikat (ebben benne van a kapcsolat),

3. azt, amit tettél.

Mert ezzel azt mondod, hogy nem is olyan nagy dolog, tehát megismételhető.
Egy mulasztás, semmi több. Kis dolog, de attól a pillanattól kezdve, hogy átlépted a saját belső etikádat, vagy a kapcsolat etikáját, egy leértékelő spirálba kerülsz. Lehet, hogy nem követtél el semmit, nem történt semmi, csak saját önértékelésed egy lépcsőfokkal lejjebb ment.
Ettől fogva nem tudsz belenézni a másiknak a szemébe, kerülöd a tekintetét, esetleg őt magát is. Mert nem tiszta a lelkiismereted.

Akkor tudsz bízni a kapcsolataidban, ha a kapcsolataid is bízni fognak benned. Ehhez először magadban kell bíznod. Ez akkor történik meg, amikor tisztán vagy benne egy kapcsolatban.

Ha mulasztottál, azt onnan tudod, hogy akkor, amikor végiggondolod, mit tettél vagy nem tettél, kellemetlen érzésed lesz. Furdal a lelkiismeret és megfordítod, kifelé, a másikra. Amikor kellemetlen érzéseid vannak saját magaddal, mulasztásod, feledékenységed vagy szándékos gondatlanságod kapcsán, - mert ránézel a másikra és tudod, hogy megérdemelte volna, vagy éppen, hogy nem ezt érdemelte volna-, akkor keresel valami hibát a másikban. Hogy ne érezd azt a kellemetlen érzést.

Abban a pillanatban, amikor mulasztasz, nem vagy benne a kapcsolatban. Amikor titkolózol a másik előtt, nem vagy benne a kapcsolatban, csak látszólag vagy jelen, nem alkotsz közösséget a másikkal. Amikor kibeszéled a háta mögött, nem vagy benne a kapcsolatban. Amikor menekülnél, nem vagy benne a kapcsolatban.

Gondolhatod azt, hogy ha nyíltan kommunikálnál, akkor ez csak bonyolítaná a dolgot. Amikor ez megismétlődik akkor a ki nem mondott szavakon való gondolkodás már azt jelenti, hogy abban a pillanatban nem vagy ott, nem vagy felelősen a társa a másiknak, annak a személynek, akit választottál. Nem vállalsz felelősséget a kapcsolatért. Valahol máshol vagy.

Amikor kilépsz abból a tudásból, amiben megalkottátok a kapcsolat szabályát, megsérted a belső etikáját. Ha nem gondozod a kapcsolatot, ha elmulasztod a másikkal való pozitív kommunikációt és a teljes, nyílt megosztást, visszatartasz információt, az gondatlanság, mulasztás.

Ettől a pillanattól kezdve nem akarsz olyan nagyon örömet okozni a másiknak, elindul a leértékelés folyamata.

Nézd meg a honlapomat:

http://tulaszemelyesen.hu/

Kapcsolódó cikkek:

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/nem_mukodik_924

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/nem_mukodik_588

http://tulaszemelyesen.blog.hu/2013/11/24/mi_tartja_fenn_a_kapcsolatot