Készülődünk a karácsonyi ünnepekre. A keresztény hagyomány szerint húsvétkor és karácsonykor szokás nagytakarítani. Ilyenkor ünnepelni készülünk. Megtisztítjuk a lakásunkat, feldíszítjük a környezetünket és egy kicsit a lelkünket is.
Amikor kitakarítjuk a lakást, a lelkünk is megtisztul egy kicsi. Nagytakarításkor óhatatlanul előkerülnek azok a dolgok, amikre már nincs szükségünk és ilyenkor megválunk ezektől. Leporoljuk a féltett kincseinket és kidobáljuk a régi megunt dolgokat.
Amikor kicsik voltak a lányaim, a kinőtt ruhákat mindig beletettem egy szatyorba és kiakasztottam a kertkapura. Nem volt szívem a kukába dobálni azokat a ruhákat, amiket kinőttek. Amelyik ruha olyan állapotú volt, azt odaajándékoztam ismerősöknek, barátoknak, de volt, amelyiken látszott, hogy használták. Kidobni mégsem akartam, ezért inkább bepakoltam egy szatyorba és kiakasztottam a kapura, ahogy a megmaradt kenyeret is mindig kiraktam.
Egy olyan helyen laktunk, ahol finoman szólva nem volt sok gazdag lakó, ahogy mi sem voltunk azok, de voltak olyanok, akik még nálunk is nehezebb körülmények között éltek, és sok volt a roma család.
Bevallom, akkor még nem voltam ezoterikus gondolkodású és önző módon azt gondoltam, hogy ezért majd biztosan kapok én is valamit. Kaptam is.
Nem tudom, ki vagy kik vitték el a ruhákat és a kenyereket, de én attól, hogy névtelenül adtam, jól éreztem magam, és arra gondoltam, hogy a ruhák oda kerültek, ahol szükség van rájuk. És amikor kaptam valamit valakitől, az élettől, akkor úgy gondoltam, hogy azért kapom, mert én is adok. Mert adni jó.
Pehl Ildikó
pszichoblogger
