Pehl Ildikó blogja

Túl a személyesen

Túl a személyesen

Hoztam egy döntést

2016. június 16. - Pehl Ildikó

Nagyjából  két hónappal ezelőtt hoztam egy döntést.woman-66466_960_720_1.jpg

Úgy döntöttem, elég volt.

Elég volt ebből az életből. Elég volt a tartozásokból. Elég a követelésekből. Nem akarok továbbra is nyomorultat játszani. Nem akarok ebben a lakásban maradni. Nem akarok itt dolgozni. Nem akarok ebben az életben, ebben a lakásban, ebben a szerepben maradni. Nem akarok szerető lenni.

Így hát elkezdtem a nagytakarítást. Lezártam, kimondtam, leírtam, befejeztem, felmondtam, kitakarítottam a lakásomból és az életemből mindent, ami már nem fontos, ami hátráltat, amitől nem tudtam tovább lépni. Minden feleslegest kidobáltam, hogy  helyet csináljak az újnak.

És akkor elkezdődött a csoda. Új lehetőségek adódtak, új ajánlatokat kaptam, új helyzetek, új emberek jelentek meg az életemben, új élményekkel gazdagodtam. Magam is megújultam, tisztábban látok, másképp nézek a múltra, és másképp nézek a jövőbe.

Ahogy levágtam magamról az ártó kapcsolatokat, ahogy másképp néztem az addigi nehézségeimre,  önmagamra, elkezdett körvonalazódni egy merőben másfajta élet. A hosszú évek alatt rám rakódott súlyfelesleg szépen lassan elkezdett leválni rólam.

Ahogy tisztán láttam magam előtt a választott új utat, egy másfajta életet, úgy kezdett el rendeződni körülöttem minden.

Ahogy megtettem az első lépést új életem felé, úgy kaptam a támogatást mindenhonnan. Mintha egy szőnyeget terítettek volna a lábaim elé, mintha tenyerén hordozna valaki, olyan simán alakult minden.

Olyan magától értetődő lett minden, olyan olajozottan ment minden, mint ahogy a kés halad a puha vajon.

Mintha előre készítettek volna számomra egy utat, amin most haladnom kell, minden arrafelé terel, s míg eddig csak bukdácsoltam, csetlő-botló kisgyermekként estem-keltem, most könnyedén haladok előre az utamon.

Ahogy az egyik lépést teszem a másik után, úgy nyílik a tér előttem, nincsenek akadályok, mindenki félreáll az útból, ahogy a szememről lehullt a hályog, úgy hullnak le a függönyök, feltárva előttem a lehetőségek új dimenzióit.

Míg korábban féltem minden újtól, most azt érzem, nincs mitől tartanom. Nincs bennem kétség, csak izgalom, várakozás, mert tudom, hogy számomra nyitva van minden ajtó.

Azt érzem, minden engem támogat. Érzem az élet támogató szeretetét.

Isten a tenyerén hordoz.

De addig, amíg idáig eljutottam, nagyon hosszú, nehéz és terápiákkal teli utat tettem meg.

Hogy milyen utat jártam be? Nézz körül a honlapomon.

Pehl Ildikó

http://tulaszemelyesen.hu/

A férfi, ha akar egy nőt, bármire képes

A férfi, ha akar egy nőt, bármire képes. Például ilyen leveleket ír:

"Legyen világos: elegem van a "rendes" kis nőkből. Mindent elvitt az életemből: az időmet, a pénzemet, az összes érzésemet a sok rendes kis nő.  

Hagy ezt abba.

Ne tedd te is ezt.

Ha megéled a magad lényét, akkor éld azt meg ösztönből. Velem lehet. Figyeld meg, hogy az életben a zárt ajtók mögött azok a nők győznek, akik hajlandók veszíteni a dominancia párharcban a szex terén. Akik feladják a mindent, azok megkapnak mindent. Igen, én is, mint minden állat hím, a nőstényemet akarom. Nem beszélgetni akarok vele és nem CSAK kiépíteni szenzációs , fantasztikus párkapcsolatot, ezt már leszarom, - ezt ezerszer megcsináltam már, és most is megvan, - csak egyszerűen és erőteljesen meg akarom kapni a nőt, mert erre való a testünk, a fizikai lényünk. Születni, fejlődni, párzani és ezt addig tenni, amíg csak lehet. 

Megkapni egy  ilyen nőt, mint amilyen te vagy, a legnagyobb férfi tett a világon. Nagyobb, mint bármilyen harc, vagy hősiesebb, mint egy háborút megnyerni. Csak egy áldozat van: a nő. A DÁMA, aki megadóan fekszik a hörgő férfi alatt. És még elégedett is!!

Nincs nagyobb győzelem a földön, mint egy ilyen nővel ágyba bújni.

Minden hím erre vágyik. És az a nőstény a győztes, aki ezt az érzetet megadja. 

De ezt tanulni kell, ez nem megy magától...az ego itt is átveszi a hatalmat: egyenrangúság, én is vagyok olyan, na nehogy már... Pontosan így kasztrálják a férjeiket az öntudatos és okos nők. Így veszítik el a párkapcsolatukat az egyébként kifogástalan ötcsillagos asszonyok. De nekem - és a hozzám hasonló férfiaknak- olyan nő kell, mint te. 

Ez nem vita tárgya.

És annyira bele vagyok szédülve, hogy áll a farkam és csak lüktet és lüktet a vértől, ami feszíti és amikor a kezembe veszem,  arra gondolok, hogy hogy nyomnám neked föl éppen. Tövig.  És hallgatnám a sóhajodat: végre...

Most is egyedül vagyok és a képedet nézem. Csak egy szó dühöng bennem, csak egy, csak egy...de ez őrjöng néha.. És ha majd alattam nyögsz és megadóan lihegsz, akkor fogok kielégülni.."

12369018_905077436208639_7861019048789019880_n.jpg

"Állati jó volt. A szemeidet néztem. Benne volt egy komplett szeretkezés és egy élet. Szürkén, kéken, megadóan, követelőzőn. Tudatosan,  szenvedéllyel, vágyva. Hogy lehet így nézni?! Te tényleg  a szeretőm akarsz lenni. Egyelőre. Meg minden más is. Hiába tagadod, láttam. Csak ugyanaz a szó dühöng bennem...és az tetszeni fog neked.

Arra gondoltam: meg akarlak dugni...MOST!!

Rád hajolok. Beléd csókolok. A szádra, a nyakadba, a melleidre és lejjebb... 

Ezt fogom tenni. Kiélvezem ezt az időszakot. Megyek, ahogy tudok és tetszeni fog neked.

Kiélheted a szexistennő énedet, én értékelem nagyon... Kipróbálhatod, hogy tényleg mennyire vagy az, vagy csak szeretnél az lenni, mint ezer másik nő... Elképesztő erotika ömlik belőled, mintha egy gát szakadt volna át. Eddig ez nem volt, éreztem volna. Nagyon tetszik.  Add ki magadból az egészet, pörgesd fel ezt az énedet és élvezd, amikor élvezem a begerjedt testedet. Te te vagy, akármilyen szerepet játszol. Én meg én vagyok, egy nőjét követelő, beindult férfi. És ez más, mint csendben és unalmasan szeretkezni, megszokásból. Azt mindig kerültem és kerülöm most is.

Én téged akarlak magam alá, téged... Ezért tudok beindulni rád. Mert te odaadod magad.

Megrángatott szenvedélyekből, széttépett, ziháló percekből állnak össze azok az emlékek, amikre érdemes emlékezni egyáltalán. És azok mögött olyan szavak és olyan tűzben edzett gondolatok állnak, amiket az ember lánya szinte ki se mer ejteni a száján. De te merd! Beszélj hozzám úgy, hogy erre ugorjak."

12113324_878700612179655_8217306944058748267_o.jpg

"Érett nő vagy és tudod, hogy velem hogy kell bánni. Ezt szeretem benned. Ezért nem hagytalak el. Isteni jó nő vagy.  

Megint bizonyítottad: ellenállhatatlan vagy, akivel csak egy dolgot szabad tenni: menni kell, ha hív. Nem tehetek ez ellen semmit.

Szeretlek.

Nem a rendes kis nőre vágyom, hanem rád. 

Én ilyen vagyok: ha megmutatod magad, arra kattanok rá. Rád, ha ilyeneket írsz, ha így beszélsz, ha mutatod magadat. Soha többet ne kövesd el azt a hibát, hogy EZT eltakarod valami mással. Bármi mást is lehet, de EZ az alap. Basszus, ezt MIÉRT nem mutattad meg magadról? Leszarom, hogy hány év, meg hogy hány kilométer, meg hogy ki van, vagy volt még közben bárki más. Tényleg ezt akarod? A mindig rád kattant kanos hímet, az állandóan álló farkával, aki szinte mindig arra gondol, hogyan lehetne veled?

Aki nyitva akarja látni  és használni akarja azt a csókos-engedelmes  szádat? Aki élvezkedve akar téged bámulni, miközben hallani akarja  hangos lihegésedet?

Tényleg meg akarod mutatni magadat? Tényleg továbbra is ilyen nő akarsz lenni?

Tényleg azt akarod, hogy én ezt értékeljem megbecsüljem és főleg..főleg..téged akarjalak nagyon?

És százszor elolvasom az előző leveledet.

Igen, ilyennek akarlak látni és persze így akarlak megkapni. Egy tudatosan odaadó nőt akarok, aki persze nemcsak játssza, hanem éli is ezt az énjét.

Ez és pontosan így kell nekem. Cserébe királynőként bánok veled.

Azt hiszem, jókor jöttél."

12038693_879048212144895_2835460469868981378_o.jpg

"Hiába dugom a nőt, akivel együtt élek, hiába tudja, mit kell csinálni, hova kell nyúlni, nekem nem ő kell. Amit ő tud nyújtani, abból elég volt. Nem elégülök ki, mert nem te vagy.

Amíg nem megyek el hozzád, ez van.

Semmit sem jelent, semmivel sem kisebbíti, amire igazából vágyom.

Itt fekszik mellettem, bármikor megkaphatom, de nekem te kellesz.

Veled fogom kielégíteni ezt a kínzó állat vágyat...

És akkor érted meg, hogy milyen az: nőnek lenni, megkívánva, és...szeretve lenni. Végre.

Én akarlak és meg is adom érte, amit te akarsz. Tisztán, egyszerűen, én megkapom, te megkapod. Mindenki nyer.

Erről álmodozom folyamatosan.

A vörös rúzsos szádról, ami minden valamire való férfit begőzöltet. Engem is. Lehetsz bármilyen kedves és aranyos, felvehetsz, vagy levehetsz dögös ruhákat, ha vörösre kihúzod a szádat, nekem az jut az eszembe, hogy meg akarlak kapni.

Úgy akarlak téged, ahogy soha más nőt nem. 

Nekem te kellesz.  

Elképesztő, hogy mennyire fel vagyok rád izgulva. Ahányszor elolvasom, amit írsz, annyiszor akarlak. Most is.

Csak kerülj a kezem közé. VELED akarok lenni.

Ülök a gépnél és nem bírtam megállni, hogy ne olvassam el ismét, amiket írtál. 

Amikor telefonálok, valami rezgés van a hangodban, amitől kész vagyok, reszketni kezd a levegő. Ezt keresem mindig, mert egy beindult férfiállat vagyok, egy ragadozó fajta, akit a fantáziája hajt a párzása felé. Feléd. Ha  ilyen vagy. Hatalmadban vagyok. Vörös rúzzsal, ringó csípővel. Persze, hogy beindulok... 

LÁTOM és ÉRZEM az egészet és megőrjít a vágy utánad. 

Mereven áll a farkam és feszít és érzem, ahogy lüktet.

Most nem nyúlhatok magamhoz, pedig szinte fáj a hasam és az érzés, hogy akarlak, elborít. 

Tényleg egy isteni jó nő vagy, hogy ezt el tudtad intézni: ez még soha senkinek se ment."

12139910_882694375113612_6677426749865240410_o.jpg

"Nem tudja meg senki. De nekem tudnom kell, beszélj róla, mindig. Írd meg, hogy te megmaradsz nekem,  bármi is történik. Írd meg, mondd meg, telefonban, e-mailben, bárhogy: ÉN NEKED mindig a nőd leszek, maradok, az akarok lenni. Ne keress mást, úgysem találsz...ilyet biztosan nem.

 De tudod mit: ez a jó. Nincs hiszti, nincs kertelés, kimondtad, világos az üzenet.

Az én nőm vagy. Ez legyél, ez maradj. Erre reagálok, ez éltet.

Imádom, hogy meg mered mutatni ezt az oldaladat, ezt mások nem merik. Pedig hogy vágynak rá, hogy valaki így bánjon velük. Van, aki sose kapja meg.

Mert nem tudják, hogy ezt meg lehet élni. Te megéled. Meg mered élni. Meg mered tenni, hogy a nőstényt kiereszted, amit más csak titkol, vagy elnyom.

Nekem ez kell. Kifelé: rendes kis nő, aki hagyja, hogy királynőként bánjak vele. Kinyitom az ajtót, kiveszem a kocsiból, segítek az életben. 

Úgy bánok veled, mint egy királynővel. De az ágyban kikövetelem az isteni szajhát, és olyankor nincs tisztelet. Sajnálom, egy préda leszel, ilyenkor ez a szerep, ezt fogod játszani. Ezt akarom magam alatt látni, majd felemellek, ha végeztem.

És amikor a fülembe súgod, hogy ne felejtsem el, hogy igazából téged kerestelek eddig, és hogy mit fogsz tenni velem, ha magunkban leszünk. Igen, nekem ez kell.  

Azt élvezem, amikor hozzád nyúlhatok, miközben te élvezed és én gyönyörködöm abban, hogy nekem kínálod magad. Szeretem, ha felhúzol, még mielőtt bármi is történne. Imádom, amikor rám fordulsz és nekem ringatod magad, amikor kelleted a segged és amikor elmondod, hogy mi következik. 

Beindulok a közelségedtől, de már attól is, ha azt mondod, hogy rám húzódsz és rám markolsz, csak érjünk haza, vagy csak jussunk el az ajtóig.  

Amikor elmondod, hogy széttárt lábakkal fekszel az ágyon és hogy mit csinálsz, amikor azt írod, hogy mit tennél velem, vagy amikor elképzeled, hogy én mit tennék veled. Mindezt csak azért, hogy tudjam: nálad jobb nőt nem találok, bármeddig keresném is. Na, ezért őrülök én meg: ha igazi nőt találok, nem műmájer ribiket.

És én ettől indulok be, le se állok. Azonnal feláll és vadászni kezdek rád. 

Sosem volt még ilyen isteni jó nőm, mint amilyen te vagy. 

Lüktetek és amikor egy másikkal vagyok, az jár az eszemben: hol vagy, beléd akarom nyomni, nem ebbe..

Téged akarlak, alig bírok magammal: nézem a képedet és merev vagyok.  Elképesztő, amit beléd fantáziálok: helyzetek mindenfelé, történetek, vadak, mocskosak, furcsák. Hagymázas láz ez, csak az dühöng bennem: veled akarok lenni, érezni akarom a vonagló kéjedet. 

Elképzelem, hogy látod, ahogy meredek a vörös rúzsra, érzed ahogy nem bírom tartani magam és tudod, hogy nyertél. Ezt kellett volna tenni a kezdetektől fogva. 

Nincs királynő, aki ne akarna soha ilyen szajha lenni. De ha ezt meg tudod adni nekem, akkor megérdemled a királynőséget is.

Mutasd meg, mit tudsz. Nagyon rád izgultam. Tudasd velem, hogy az én nőm vagy. Ennyi."

12113480_881155511934165_6923524407513153403_o.jpg

"Imádom, ha az izgalom folyik belőled, kell az ízed, élvezem a sóhajtást: a királynő éppen most változik át... és csak pár másodperc: ott reszketsz a karomban, a csoda mindig megtörténik . VELED és VELEM megtörténik. Mert én egy ragadozó fajta vagyok, te meg egy felkínálkozó nőstény. És mindketten tudjuk, milyen az, amikor a vágy ordít az emberben.

Erre reagálok, ez éltet. Szeretem az izgatást. Szeretem a kurvás dumát. Szeretem a felajánlkozó szájtartást, szeretem, ha felhúzol, még mielőtt bármi is történne. Amikor ott vagy, elfelejtek mindent, csak dühöng bennem az izgalom. Nézem a szádat és észreveszed ezt. Kinyitod finoman, hogy lássam, hogy látod, hogy mire gondolok és érthető gesztussal körbenyalod a szád szélét. Elbámulva, megigézve nézem a vörös ajkaidat és a kezemmel megfogom a nadrágomat, mert majd szétfeszít az izgalom.

Te vagy a legjobb nő a világon. Veled leszek nemsokára. Nincs másik, aki ezt bírná, síró, hisztiző csíra hozzád képest mindegyik. Te egy született szerető vagy. Rád indultam.

Hiányzol.

Mered a farkam, egy pillanat alatt feláll, ha elkezdem olvasni, amiket írsz. Vadászó izgalomba jövök és várom, hogy milyen fantáziád lesz most. Az asztal alatt markolom magamat és arra vágyom, bárcsak a te kezed fogna, a te rúzsos szádra gondolok, érezni akarom a forró testedet, ahogy körbevesz.

Lüktetek és ahogy olvasok-írok, elönt a szex dühe...tombolni kezd a vérem és meg akarlak kapni. Látni akarom, ahogy vonaglasz, hallani, ahogy sóhajtasz és érezni akarlak magam alatt.

Nem bírom megállni, hogy ne írjak. Felizgatnak a sorok. A gondolatok. Elképzellek. Nézem a képeidet.

Függő vagyok.

Jövök, ahogy tudok, szomjas vagyok minden szóra és a fantáziám azonnal beindul.  

Azon jár az eszem, hogy téged akarlak. A röcögős hájad nem érdekel, meg se látom. Imádom a nagy seggedet, ringasd nekem és meghálálom. A kerek hasadra fekszem, hogy ragadjon a bőröd hozzám, s közben a füledbe fogom lihegni, hogy egy isteni jó szajha vagy. A csípődet úgy megrángatom, hogy belezsibbadsz.  A várakozás minden dühe benne lesz a fogásban, csak ringasd a csípődet. A tested nem kövér. Telt alkat vagy, és ez izgatóbb, mint a zörgő csontok. Ki a fenét érdekel a modell alkatú, de használhatatlan szűzkurva? Ugorjon rá, akinek még nem volt dolga ilyen nővel, nekem biztos nem kell.  Nem a hivatalos szépség, nem a rendesség, hanem a jól forgatott test a lényeg.

És te tudsz valamit, amit más nő nem. Tényleg.

Amikor a közeledben vagyok, kit érdekel, hogy az ügyes kezeden, az odatartott testeden,  vagy a piros rúzsos szádon kívül milyen körvonalaid vannak?

Isteni jól nézel ki. Én meg veled akarok lenni. 

És azt várom el, hogy hiszti nélkül bírd. Elegem van a nyavalygó, semmit érő "rendes" lányokból. Menjenek a fenébe: te meg kiélvezed, hogy neked ugrok. És én kiélvezem azt, hogy elolvadsz a kezem között, alattam, vagy a nyelvemen. Akarom látni, hogy élvezed, hogy nem kapsz levegőt, hogy sóhajtozol.

Látni akarom, amikor rájössz, hogy milyen ösztönből elélvezni, mert nem bírod megállni, mert egy isteni odaadó szajha vagy és engem akarsz.

Ki akarom élvezni a kéjedet és te is látni fogod az elégedettséget, amit csak egy beindult szajha tud adni egy felajzott férfiállatnak. Kislánykák félreállhatnak ilyenkor: mehetnek az óvodába, vagy a fenébe. 

Értsd meg végre: Nem érdekel, hogy mi van rád mázolva, milyen civilizációs cuccokat hurcolsz, én veled akarok lenni és használni, ahogy egy istennőt használni kell.  

Így akarlak látni.  

Ezért vagyunk együtt.

És amikor végre együtt leszünk, akkor jusson eszedbe: azért van, mert te végre megadod azt, ami nekem kell. 

Itt az idő."

Viszlát!

Pehl Ildikó

http://tulaszemelyesen.hu/

 

 

süti beállítások módosítása