Ülök a Toyotában, a lámpa épp pirosra vált, előttem négy vagy öt autó áll. A vezetőülés felőli oldalon elindul egy nő a kocsik mellett, a kezében egy kartondarab, valami szöveggel. Megáll a vezetők mellett egy pillanatra, aztán jön tovább.
Nem adok mindenkinek pénzt, aki kér, de azért ritkán szoktam. Amikor úgy érzem.
Ahogy közeledik, látom, hogy talán 35 körüli. Vékony, fáradt, szomorú a tekintete, tiszta a ruhája. Nyúlok a táskámért, oda sem nézek, belemarkolok az aprópénzbe, számolatlanul nyújtom felé, ahogy odaér mellém. A tenyerébe teszem, látom, hogy az is tiszta. Ránézek és azt mondom: Szép napot!
Ő visszanéz rám, áll ott egy darabig, motyog valamit, nem is értem, hogy mit, de a szemében hála. Nem azért, mert pénzt adtam neki, hanem azért mert egyenrangú emberként néztem rá.
Kép: http://dia.osaarchivum.org/public/index.php?fs=2149&search=2&page=2&thumbnail=1
