Nem baj, ha az új élet kapujában elfog a mérhetetlen szorongás.
Hiába tudod, hogy ami vár rád, az sokkal jobb és több, mégsem mered meglépni azt az utolsó lépést.
Lehet az egy új munkahely, egy új kapcsolat vagy egy másik ország.
Nem mersz bízni. Miben is? Magadban? Vagy az életben? Abban, hogy minden úgy alakul majd, ahogy számodra a lehető legjobb.
Félsz elhinni, hogy ez most más lesz, jobb lesz, mint ami eddig volt. Hiszen mitől lenne jobb, mint az eddigi tapasztalataid?
Inkább bebújnál az ágyba, magadra húznád a takarót és soha többé nem bújnál elő onnan.
Azt hiszed, tudod, merre mész, mit akarsz, hova szeretnél eljutni, de tudd, hogy a tudatalattid jobban tudja, merre mész. Csak nem mered meglépni, mert félsz, lázadsz. Először a jelen sorsod ellen, aztán mennél a sorsoddal szemben, mert kielégítőbb harcolni, ellenállni, mint megadni magad.
Mert nem tudod, hogy minek is adod meg magad. Hiszen, ha új, még nem ismerős, még nincs meg az a kellemesen langyos, unalmas, komfortos érzés.
A félelem beszűkít, nem látsz tisztán, az elméd riogat, mit tudod te, mi vár rád?
Aztán lassan dereng a fény, az elveszített hitedet újra kell építeni, ilyenkor azt sem tudod, hol van, újra meg kell találni. Hinned kell magadban, abban, hogy egy új formában állsz ki a világ elé, de előbb-utóbb fel kell vállalni, hogy ez van, az újrakezdés nem szégyen, a pillanatnyi visszalépés nem kudarc, hanem erőgyűjtés.
Mindez mégis szorongást okoz, mintha megrekedt volna egy érzés, ami nem tágít egészen addig, amíg annyi bátorságot nem gyűjtöttél, hogy megtedd azt a bizonyos utolsó lépést, amikor már nincs visszaút.
De addig, amíg ezt meg nem teszed, egy jól ismert állomáson vesztegelsz, azt érezve, hogy így nem mehetsz tovább. Miért van az, hogy pont most félsz, amikor lépni kéne? Nem találod az erődet? Hol a fenében van most?
Aztán rájössz, hogy tulajdonképpen nem neked kell megcsinálni. Ha ott van az elszánás, csak az első lépést kell megtenni, azután valami visz tovább. Pont, mint a tűzjárásnál.
Már nem félsz, hiszen azért jöttél, hogy megtapasztald ezt a világot. Ettől színes ez a gyönyörű lét. Különben, ha semmi sem változna, minden szürke és unalmas lenne.
Nem mindegy, hogy milyen világot látsz.
Pehl Ildikó
Nézd meg a honlapomat is.
