Olykor furcsa helyzeteket produkál az élet.
A minap a Keletinél véletlenül összefutottam az exbarátommal (a barát kifejezést ő használta). Gondoltam, nem árt rendezni a kapcsolatunkat, egy évvel ezelőtt csúnyán váltunk el.
Valamikor sokkal fontosabb volt nekem annál, hogy örökre eltűnjön az életemből, és többé ne tudjak róla semmit. Elsétáltunk a Blahára, felszálltunk a villamosra, és a Nyugatinál megálltunk a villamosmegállóban, hogy beszélgessünk.
Elmondta, hogy nagyon szeretett engem, hogy felnézett rám, hogy én voltam az, aki kinyitotta számára a kaput a spiritualitás irányába, és hogy azóta be is zárta ezt a kaput. (Nagyon meghatódtam, olyan jólesett, hogy szeretettel gondol rám.)
Hogy hiányzom neki (ehhez képest megszakított velem minden kapcsolatot), hogy milyen fontos voltam neki, hogy megbízott bennem, nekem olyasmit is elmondott, amit senki másnak nem (ez meglepett), hogy minden kapcsolata miattam ment tönkre (itt már kezdett érdekes fordulatot venni a monológ), hogy elárultam őt (csak mert nem voltam hajlandó titokban a szeretője lenni), és azóta nem bízik bennem (ez kölcsönös).
De sokat gondol rám, (nocsak, nocsak) és hogy az utolsó szeretkezésünk milyen csodás volt, és hogy ha akkor nem árulom el felelőtlenül egy blogbejegyzésben, hogy együtt voltunk (az 5 éves évfordulójuk előtt három nappal), lehet, hogy már régen vége lenne a kapcsolatuknak (igen, akkor is említette, amikor felhívott, hogy találkozzunk, különben nem adtam volna be a derekam, hogy szakítófélben vannak, ezért is lepett meg, hogy az 5 éves évfordulójukra egy nyálas üzenetet posztolt a facebookon, mintha minden rendben lenne). Hogy tulajdonképpen nekem köszönhető, hogy még mindig együtt vannak (ez most panasz?).
Hogy nem tud kötődni senkihez (ez sem meglepetés számomra), nehezen köteleződik el (ez sem újdonság), és csak akkor marad együtt valakivel, ha felelősséget kell vállalnia, vagy egy gyerekért - így maradt a felesége mellett -, vagy mert beteg lesz az illető, vagy meg kell műteni, amikor el akarja hagyni, így volt ezzel a lánnyal is (igen, tudom, végigasszisztáltam az összes szakítási kísérletet). A kötelességérzet és a bűntudat miatt maradt mellette, mert ez a lány nem érdemelte meg, ahogy bánt vele (mintha én megérdemeltem volna).
Hogy a párja még mindig féltékeny rám (vajon miért?), és ő megígérte neki, hogy nem beszél, és nem találkozik velem (erre most itt áll velem szemben és beszélgetünk és...), mert én veszélyes vagyok az ő kapcsolatukra (én, mint veszélyforrás, hm).
A nő meg van győződve róla, hogy bolond vagyok (szerintem meg ő a bolond, ha még mindig elhiszi, amit mondasz), de ő tudja, hogy nem vagyok az (még szerencse), de hát nem védhet meg (igazi úriember, inkább hagyja, hogy a nő bolondnak tartson. Lehet, hogy nem mondott el neki mindent?).
Ő nem olvassa a blogomat (nem hát, akkor honnan tudod, hogy mit írok?), de a nő rendszeresen figyeli, mit posztolok (tudom, hogy minden bejegyzésemet elolvassa), és amikor olyat írok, amiről úgy gondolja, neki szól, akkor odaülteti őt a gép elé, hogy „Olvad csak, a barátnőd megint nekem írt.”, és olyankor ő kénytelen elolvasni és egyetérteni vele (milyen szép is az egymás tiszteletén, megbecsülésén alapuló, igaz, tiszta szerelem. Mellesleg, valóban nehéz lehet engem elfelejteni, ha valaki mindig emlékeztet rám. :-) ).
Elmondta, hogy amikor valami rossz történik velük, akkor a nő azt mondja: Ez az Ildikó átka (és még én vagyok a bolond).
Majd arról beszélt, hogy neki szabadság kell, (ez azt jelenti, hogy bűntudat nélkül bárkit bármikor megdughat), hogy azért küzd, hogy végre szabad legyen (miért kell ezért küzdeni, miért nem hagyod ott a börtönőrödet?), bár azt nem tudja, hogy az milyen, de nagyon várja már, hogy azt csinálhasson, amit akar (itt majdnem elsírta magát).
Mert ő igyekszik mindent megtenni (ez azt jelenti, hogy azt teszi, amit a nő elvár), de ez a lány mindig elégedetlen, panaszolta (persze, hogy elégedetlen, mert tudja, hogy mindent azért teszel, mert megköveteli, nem szívből jön, nem természetesen, belőled fakadóan, hanem erőlteted, ami roppant fárasztó lehet).
És ha kapcsolatban akarok maradni vele, akkor el kell fogadnom, hogy csak szexet tud felajánlani (milyen elragadó), semmi mást (micsoda gantleman), mert nem hagyja el a nőt, hiszen szereti (aha, mert ha egy szerelem szövetség is, akkor a gömb feltörhetetlen).
Megkap tőle mindent, megvan a napi szex is, de valami hiányzik (hogy ezt miért nem vele beszéli meg?). Olyan jó, mint velem, sosem volt (no, akkor most hogy is van azzal a szerelemmel?). Nem tudja, mitől, de valamiért nagyon jó velem (talán valami mégsem stimmel abban a kapcsolatban?).
Amikor a youtube csatornámon a videóimat nézi, nem a szövegre figyel, valami más jár az eszében (Csak nem rólam fantáziálsz? Megtisztelő.). Az utolsó szeretkezésünk. (Nem csodálkozom, hogy a párod féltékeny rám. Ahogy Nicholas Sparks írja a Szerelmünk lapjai c. könyvében: A nők megérzik, ha egy férfi a szemükbe néz és egy másikat lát.)
És én most arra gondolok, hogy milyen jó, hogy ez a pasas nem velem él.
Pehl Ildikó
