Nemrég beszélgettem egy nagyon kedves ismerősömmel. Nagyon tanulságos beszélgetés volt. Arról volt szó, hogy nem értettem, hogyan képes egy anya lemondani a gyermekéről, hogyan képes „boldog” életet élni úgy, hogy tudja, a gyermekét valaki más neveli?
Számomra elképzelhetetlen volt, akármilyen nehéz helyzetben is voltam, hogy valaki más nevelje a gyermekeimet, hogy ne én ápoljam őket, ha betegek – kivétel ez alól, amikor az apjuk vigyázott rájuk, vagy a nagymamájuk -, hogy ne legyek ott, amikor valami bántja őket, hogy másnak mondják el, ha gondjaik vannak, hogy ne én gondoskodjak róluk, hogy ne legyek ott a mindennapjaikban.
És akkor elmondta, hogy ő hogyan élte túl ezt. Úgy, hogy nem érzett. És ezt egészen addig nem tudta, amíg egyszer egy megvilágosodás intenzív elvonuláson rá nem jött arra, hogy nem érez. Mert ha érezne, az annyira fájna, hogy inkább nem érzett.
És akkor megértettem: Van, amit úgy lehet, kibírni, hogyha hibernálod a szíved.
Én is ezt tettem sokáig, csak más okból kifolyólag. És igen fájó volt, amikor elkezdtem őszinte lenni magamhoz, beláttam a hibáimat, a tévedéseimet, és elkezdtem kijavítani, változni. Minden terápiával töltött idő, bármilyen nehéz is volt, minden újabb kör, minden újabb nekifutás áldás volt az életemen.
De miért tesszük ezt? Te tudod, hogy miért jegeled a szíved?
Mert akkor nem érzed, hogy fáj. Csakhogy ezzel azt kockáztatod, hogy nem csak a fájdalmat nem érzed, hanem az örömöt sem.
Persze, bármit képes vagy eljátszani, viccelődhetsz, lehetsz bájos, jó fej, élhetsz látszólagos „boldog” párkapcsolatban, készíthetsz mosolygós képeket, miközben sejtelmed sincs róla, hogy az egész csak színház. Mert nem tudod, hogy mit csinálsz. Öntudatlanul teszed.
De amikor egyszer majd rájössz, akkor már nem csinálhatod vissza. Nem mondhatod, hogy köszi, én ezt nem akarom tudni, hanem változtatnod kell, mert már a tudatában vagy annak, hogy mit teszel magaddal. Ez egy belső kényszer. Annak a kényszere, hogy jól csináld.
Ez az az ok, amiért sokan nem járnak terápiára, amiért a könnyebb utakat választják, amiért visszafordulnak az úton, nem mennek végig rajta. Mert az ébredés folyamata fájhat, és amikor elkezdesz érezni, úgy igazán, az is fájhat.
Mert egészen addig a pillanatig nem tudod, hogy valójában érzéketlen vagy önmagad iránt. Mert így nem érzel bűntudatot, ahogy a felelősséget sem érzed. Sem azt, hogy nincs önbizalmad, nem tudod, mit jelent a szó, hogy tartás, önbecsülés. Nem tudod, nem veszed észre, hogy az egész mesterkélt.
Érző szív nélkül pedig sivár az élet, bármit is próbálsz eljátszani.
Legyél együtt érző magaddal és engedd, hogy felolvadjon a jég.
Pehl Ildikó
Nézz körül a honlapomon is.
