Ismerek olyan lényeket, akik úgy vélik, ha állandóan mosolyognak, akkor minden rendben van. Azonban az erőltetett mosoly egy idő után csak maszk lesz.
Bár az is igaz, hogy ha erőltetem, előbb-utóbb az érzés is megjön hozzá, de a valódi derűt nem lehet megcsinálni. Az belülről fakad.
Vannak olyan mosolygó, ájtatosságot mutató lények, akik valamilyen oknál fogva azt hiszik, ha mosolyognak, azzal eltitkolhatják, hogy szenvednek.
Akik azt hiszik, hogy nem látszik, hogy arcukra fagyott mosoly felett a szemük szomorú.
Akik azt hiszik, az a szeretet, ha a szőnyeg alá söprik a problémát, ha nem vesznek tudomást arról, hogy valami gond van.
Ezek az emberek becsapják magukat és megpróbálják becsapni a külvilágot is.A szőnyeg alá söpört probléma, ha nem vesznek róla tudomást, egy idő után, megsokszorozódik, újra felszínre kerül. A szembenézés viszont erőt ad.
Aki azt hiszi, hogy el kell fojtani az érzéseit, hogy nem lehet kiadni, megélni, mert az valami megbocsáthatatlan, egy idő után megbetegszik. Attól, hogy egy érzést nem élsz meg, hanem elfojtod, még nem múlik el.Csak elodázol valamit.
Azt gondolom, hogy az érzéseinket meg kell élni, nem kiélni, hanem megélni és kifejezni. A kettő között nagy a különbség. Amikor kiélem, akkor másokra zúdítom, amikor megélem, akkor bennem alakulhat át valami a megértés által.
Szerintem érdemes lenne megpróbálni ez utóbbit, hátha eredményesebbek és egészségesebbek leszünk. Talán nem ártunk vele sem magunknak, sem másoknak. Egy csomó feszültségtől megszabadulhatunk. Például a kimondás által.
Erre ragyogó alkalom lehet bármilyen terápiás helyzet.
Igen, tudom, a terápia szó nagyon ijesztő lehet. De ha eleged van abból, hogy az elméd által rángatott bábu vagy, nem lehet kihagyni.
Mindannyian próbáljuk a tőlünk telhető legjobbat kihozni magunkból, olykor tele vagyunk ellentmondással és sokszor tévedünk. Emberek vagyunk és nincs olyan, hogy tökéletes, de ahogy Buddha mondta:
Minden mulandó, törekedjetek hát fáradhatatlanul.
Pehl Ildikó
pszichoblogger
