Tudod, hogy a találkozásunk sorsszerű. De hogy ezzel mit kezdesz, az már rajtad áll.

"Vannak a Föld forgásában ritka pillanatok (...), amikor megesik, hogy valamennyi dolog és lény, még a legtávolabbi csillagok is soha nem ismétlődő módon együttműködnek, úgyhogy olyasmi történhetik, ami se előtte, se utána soha nem. Sajnos az emberek általában nem értik, hogyan éljenek vele, így aztán a csillagórák észrevétlenül múlnak el. De ha akad valaki, aki érti, fölismeri őket, nagy dolgok esnek a világon."
Michael Ende: Momo

Egyszerre minden a helyén volt. Láthatóvá, tapinthatóvá vált, ami egészen addig láthatatlanul ott volt.

És te visszanéztél. Egyszer, kétszer, százszor.

Ránéztél az életedre, a fájdalmas tapasztalatokra, a rossz döntéseidre, a szép emlékekre, amik idevezettek. Azután rám néztél. S abban a pillanatban elkezdtél félni. Nem mertél elindulni, mert attól féltél, hogy megint fájni fog, hogy újra megtörténik az, amitől annyira félsz.

Hogy fájdalmat okoznak, elhagynak, eltűnnek, megbántanak. Olyan erős lett a félelem, hogy megbénított.

Azóta menekülsz.

Azt hiszed, uralhatod az életed, a sorsod, bizonyosságot akarsz, hogy nem történik meg még egyszer, s közben nem látsz tisztán.

Azt hiszed, elég, ha úgy teszel, hiszed, hogy úgy jó, de valahol belül hiányt érzel.

Nem látod, hogy áll melletted valaki, aki vár rád, akivel talán…

De nem, inkább visszamész a régi életedbe, hinni akarod, hogy abban nem történik meg, ami fáj, mert uralod a helyzetet, megteszel mindent, hinni akarod, hogy ez a legjobb döntés, így lesz jó.

És közben nem veszed észre, hogy feláldoztad a szerelmet, egy új élet lehetőségét.

A félelem láthatatlan erői uralják az életed, te pedig azt hiszed, hogy minden rendben van.

És így múlik el az életed...

Ha hagyod…

Hagyod?

Pehl Ildikó

Nézd meg a honlapomat is.