Tudod, megpróbálhatod...
Megpróbálhatsz uralkodni, szabályokat hozhatsz, keretek közé zárhatod magad.
Megalázhatod magad, megfoszthatod magad a méltóságodtól, érezheted magad bűnösnek, áldozatnak, mártírnak is, hagyhatod, hogy megtiporjanak, hagyhatod, hogy kirekesszenek, hogy elűzzenek.
Azt is, hogy elvegyenek tőled mindent. Hagyhatod magad nem szeretni.
El is pusztíthatod magad. Elpusztíthatod mindazt, ami a nő benned, elképzelt szerepekbe burkolózva, miközben legbelül, mélyen sikolt benned a kétségbeesés.
Élhetsz párban magányosan, élhetsz otthon nélkül, azt képzelve, hogy otthon vagy, eldobhatsz magadtól mindent egy sosem létezett álomért.
Játszhatod azt is, hogy görcsösen ragaszkodsz a meggyőződéseidhez, miközben agyongyötörten vegetálsz az életnek nevezett nyomorodban.
Próbálhatod meg nem történtté tenni az emlékeket, megpróbálhatod telegyömöszölni bármivel az ürességet.
Megpróbálhatod mással kitölteni az űrt.
Folytathatod tovább, hiheted, hogy győztél, elégedetten hátradőlve élvezheted a dicsőséget, legyőzted magadat, a másikat, a világot, megmutattad, hogy tiéd a dicsőség.
És telnek-múlnak a napok és még mindig nem érzed jól magad a bőrödben. És akkor nem leszel szabad, a saját, belső etikád szerint élő, önmagát megvalósító, felvállaló és elfogadó, szerető és szerethető nő.
Nem vagy elégedett, nem vagy teljes. Mit is kezdhetnél ezzel az egyre növő nyugtalansággal? Mit kezdj a fejedben elhangzó párbeszéddel? Még mindig fáj a múlt, nem múlik a szorongás. Nem tudod megmagyarázni, mi a baj.
Mert valami hiányzik. Az elégedettség? A béke? A szeretet? Te?
Amikor eleged lesz belőle, állj meg egy pillanatra és nézd meg, mit teszel magaddal!
Tiéd a választás lehetősége.
Pehl Ildikó
pszichoblogger
