Pehl Ildikó blogja

Túl a személyesen

Túl a személyesen

Hogy miért fotóztattam le magam 49 éves nagymamaként pucéran?

2015. október 15. - Pehl Ildikó

 

2015082626320_okw.jpg

Több oka is van.

Például azért, mert sosem voltam sem szép, sem bombázó.

S bár híján voltam a naturális szépségnek, volt bennem valami - amiről én sokáig nem tudtam -, amit egy férfi (aki először látott, kócosan, smink nélkül, a gyerekeim után rohangálva) egyszer így fogalmazott meg:

- Ez a nő még melegítőben is milyen vonzó.

Attól, hogy közeledik a 49. születésnapom, nem lettem kevésbé vonzó, mert ez szerintem nem kor függvénye.

20 évesen eszembe sem jutott, hogy meztelenül fotózkodjak, 30 évesen túl szégyenlős voltam ilyesmihez, 40 évesen bátortalan.

Miért most? Mert számomra most volt itt az ideje.

Amikor a legtöbb nő betölti a 30 éves kort, (főleg, ha szingli és még nincs gyereke), elkezd kétségbe esni, 40 évesen a ráncait nézegeti, s ha nem kelt még el, vagy egyedül van, az élettől is elmegy a kedve, és elkezd aggódni a kora, vagy a ráncai miatt. 50 évesen leírja magát, beköti a fejét babos kendővel, felveszi a nagymama kötényét, sütit süt a családnak, a lakását csinosítja vagy csak az unokáknak él, már ha vannak. Vagy miniszoknyát húz, platinaszőkére festeti a haját, égő vörös rúzst vesz, kidobja a cicijét és megpróbálja eladni magát. Amikor nyugdíjba megy, úgy érzi, nincs rá szükség, céltalanná válik az élete, s lassan lehúzza a rolót, elemészti magát, beteg lesz, vagy élete végéig vegetál.

Azt akarom tudatni minden nővel, hogy nem csak a topmodellekről készülhet ilyen kép.

Persze, neked nem kell levetkőznöd, nem ez a lényeg.

Hanem az, hogy 40-50 évesen nincs vége az életnek. Hogy nem csak a család, a munka, meg a fakanál vár rád, ha elmúltál 45. Találd meg, te mit akarsz kezdeni az életeddel, lehetőleg még 30 éves korod előtt.

Na, de soha nincs késő beteljesíteni az álmaidat. Ne életed alkonyán kezdj el azon sopánkodni, hogy miket hagytál ki, miről mondtál le, vagy hogy nem is éltél.

És bármit akarsz kezdeni az életeddel, tedd meg most! Nem baj, ha megbotránkoztatod a környezetedben élőket. Ez a te életed.

Mindegy, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel, csináld meg, addig, amíg képes vagy rá.

Ne dőlj be a társadalom által rád vetített sztereotípiáknak! Semmi közöd a többiek elképzeléséhez, véleményéhez.

Azt akarom, hogy tudd, nem csak azok a „jó nők”, akik szerencsés génekkel születtek, akik vékonyak, magasak és csinos a pofijuk.

Azt akarom tudatni minden nővel - legyen sovány, kövér, csúnyácska, vagy helyes -, bárki bármit is mondjon a külsődről, te is szép vagy, úgy, ahogy vagy.

Isten nem gyárt selejtet.

Nem számít, hány kiló vagy, nem számít, hány éves vagy, hány gyereket szültél, hogy lóg-e a melled, hogy van-e narancsbőröd, striád, vannak-e karikák a szemed alatt, fested-e magad, vagy sem, alacsony vagy-e, vagy magas, tornázol-e vagy sem. Ne bújj el!

Nem számít, hogy milyen a pillanatnyi társadalmi elvárás, a divat, hogy a pasik megnéznek-e az utcán vagy sem, hogy van-e éppen valakid, hogy szingli vagy-e, vagy kétszer elváltál.

Nem a külsődtől, nem a kinézetedtől függ, hogy te mit gondolsz magadról.

Mindegy, hogy hány éves vagy, te nem gyermek, nem szülő, nem anya, nem feleség vagy barátnő vagy elsősorban, hanem NŐ. (Persze, ezen túl szabad szellemi lény vagy, de ezt most hagyjuk.)

Azt, hogy NŐ vagy, ne felejtsd el soha, bárki bármit is mondjon rólad. Élj vele! Éld meg! Úgy, ahogy tudod.

Pehl Ildikó

http://tulaszemelyesen.hu/

Fotó: Kaunitz Tamás fotográfus

Smink: Pásztor Krisztina profi sminkes

A bejegyzés trackback címe:

https://tulaszemelyesen.blog.hu/api/trackback/id/tr817956704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galamb József Lajosmizse 2016.01.23. 17:33:21

Nincs is olyan rossz alakod mint amint gondoltad.
süti beállítások módosítása