Szeretni képtelenség

2015. február 27. - Pehl Ildikó

Sértettségedben csak ülsz és nem szólsz.

Pedig már bocsánatot kért, azt sem tudja, mit tegyen. Fülét-farkát behúzva próbál közeledni.

Te kisírtad a szemedet, belebetegedtél, belehaltál, megkeményítetted a szíved, páncélt növesztettél köré, arra tüskét.

Aztán látszólag megbocsátottál. Talpra álltál, megpróbáltál élhető életet élni. Úgy tűnt, működik, s mikor már biztosnak tűnt, megint jött egy harmadik.

S te kezdted elölről.

Újra összeszedted önbecsülésed maradék darabjait, s az élet ment tovább.

Szeretnél szeretni, azt hitted, bízhatsz, s úgy tűnt, viszontszeretnek.

Aztán megint jött egy harmadik. Majd a sokadik. S te újra csalódtál.

S te ott ülsz és nézel magad elé. Könnyáztatta arccal próbálod megérteni, miért történik ez veled?

Tudod, hogy megint megbocsátasz. Látszólag.

De még mindig haragszol.

Kire?

Magadra, rá, vagy arra a másikra?

Hiába próbál elérni, mély szakadék van köztetek. Soha nem lesz már az igazi.

Hiába mondta el, van, amit nem lehet elmondani. Hiába mondta ki, amit hallani akartál, amiről azt hitte, gyógyír sebzettségednek, nem sokat ér. Hiába akarsz hinni, nem tudsz.

Te meg csak ülsz.

Melletted van, fizikailag, az ágyban is, de ki tudja, hol jár gondolatban.

Reméled, hogy most már hűséges talán, ajándékot vesz, virágot, csokit, védelmez, eltart, úgy tűnik, a társad, de meddig?

Benned még mindig ott a sértettség.

Szeretnél nyíltan, őszintén, tiszta szívvel közeledni, de csak manipuláció lesz belőle.

Hiába akartad odaadni magad, ha nem kellesz eléggé, hiába akarsz te igazi kapcsolatot, egyedül ehhez kevés vagy. Ahhoz ketten kellenek.

Ő nem tud ezzel mit kezdeni. Nem tudja, hogyan kell, nem hisz a szerelemben.

Figyelsz, ellenőrzöl, és a legkisebb gyanús jelre azonnal lecsapsz.

Mert abban biztos vagy, hogy megint bántani fog, előbb vagy utóbb megint lesz egy harmadik.

Tudod, érzed, számítasz rá, reménykedsz, kérsz, sírsz, vádaskodsz.

Lehet így is.

De lehet másképp is.