“Bármit akarsz mondani, mielőtt másnak mondanád, előbb mondd magadnak!”
(Lucius Annaeus Seneca római sztoikus filozófus, drámaíró és államférfi)
Mielőtt másokat bírálsz, előbb nézz rá magadra!
Ha te kritizálsz, gúnyolódsz, gonoszkodsz, az rendben van.
Ha én teszem, akkor sértő módon ítélkezem, ártó szándékkal, kritikám önvallomás, saját magam megtévesztéséről tett beismerés.
Ha te használsz nyomdafestéket nem tűrő, sértő szavakat, ha csúnyán beszélsz, az rendben van.
Ha én teszem, akkor én trágár vagyok.
Ha én elhiszek valamit, amit nem kéne, akkor hülye vagyok, aki megérdemli, hogy átverjék.
Ha téged csapnak be, ha neked hazudnak, akkor szerencsétlen áldozat vagy.
Ha veled csalnak valakit, a megcsalt fél megérdemli és te, meg az állítólagos szerelmed szétszakíthatatlan szövetségesek vagytok.
Ha téged csal meg, akiről azt gondolod, hogy szeret téged és hűséges hozzád, akkor mártír vagy és az a bizonyos harmadik a ribanc.
Ha felhívom a figyelmedet egy tévedésre, ha figyelmeztetlek, akkor aljas dög vagyok.
Ha te teszed ezt, akkor téged a jó szándék vezérel.
Ha neked van véleményed, az rendben van, neked lehet.
Ha nekem, akkor rosszindulatú vagyok, irigy és féltékeny.
Ha te mondod, akkor tükröt tartasz.
Ha én mondom, akkor rossz ember vagyok.
Ha letagadod az igazságot, leleplezem a csalásaidat, ha azt mondom, hazug vagy és képmutató, akkor gonosz vagyok.
Sértett hiúságodban vagdalkozol. Neked lehet. Te mások felett állónak érzed magad. Jogot formálsz rá.
Tévedésedet soha nem ismernéd be. Szerinted neked van igazad.
Nem tudod, hogy lehet másképp is nézni a világra. Lehet éntelenül nézni egy másikra, nem tudod, hogy van olyan, hogy más nézőpontból látni, csak a sajátodat ismered.
A fejedben vagy, önmagad gyártotta filmet nézel, az elavult mozivászonra vetített mozgókép bűvöletében élsz, képtelen vagy kijönni a moziból, ahonnan nem látsz ki, a személyiségedtől nem látod a valódit.
Így nem láthatod a másikat sem, a másik lelkét, a valódi lényét, nem láthatsz az álarcai mögé. Elvarázsoltan bámulod a személyiségét, bárkiről is legyen szó, akármilyen közel áll hozzád, nem tudsz mást látni, mert még soha nem tapasztaltad, milyen az, csak elképzeléseid vannak róla.
Pedig lehet más szemmel nézni.Próbáltad már?
Lehet a személyiség fátyolán túlról, előzetes tapasztalatoktól függetlenül látni azt, ami van.
Nem ismered ezt a látásmódot, csak dobálózol a szavakkal, leginkább más szavaival.
Azt mondod, nem ismerlek?
Többet tudok rólad, mint gondolnád. Ahhoz, hogy „ismerjelek”, nekem nincs szükségem találkozásra, beszélgetésre, én ismerlek akkor is, ha azt hiszed, nem tudok rólad semmit.
Nem kell tudnom, mit főzöl, mit iszol, mit tettél tegnap, hol voltál, mit csináltál és kivel. Nincs szükségem ezekre az információkra ahhoz, hogy ismerjelek.
Én látlak téged, akkor is, ha te nem engem látsz, hanem az előítéleteid, előfeltételezéseid szemüvegén át a szerepeimet, a viselkedéseimet figyeled.
Hogyan is érthetnél meg, hiszen még soha nem nyitottad ki a szívedet.
A polaritás világában csak kétség, kettősség van, nincs jó rossz nélkül, nem lehet az egyik a másik nélkül.
Ha fekete-fehérben látod a világot, valaki vagy jó vagy gonosz.
Pedig a világ színes, neked attól olyan, amilyen, hogy mit gondolsz róla.
Gyere ki a fejedből, hagyd ott az előítéleteidet, hagyd ott az előfeltételezéseidet, hagyd ott a régi tapasztalatokat és nézz rá a történetre. Csak nézz rá, mintha először látnád, ítélkezés, önsajnálat, harag és bosszúvágy nélkül.
Mindentől függetlenül. És láss.
Mert van, aki valóban lát és nem csak a személyiséget, a sérüléseket, az álarcokat, a viselkedést látja, hanem mindezek mögé néz. Nem biztos, hogy ő az anyád, a párod vagy a gyereked.
Aki valóban lát, mindenkiben ugyanazt látja. Önmagát.
Tisztán.
Te mit látsz?
Pehl Ildikó
pszichoblogger
Programjaimról itt tájékozódhatsz:
Kreatív Önismereti és Kommunikációs Műhely online
Hírlevélre feliratkozás itt.
