Pehl Ildikó blogja

Túl a személyesen

Túl a személyesen

Ha nem megy át az információ

2014. január 13. - Pehl Ildikó

igazsag-hazugsag_1389622480.jpg_550x401

Olykor én is küzdök azzal, hogy néha nem úgy megy át az információ, ahogy szánom.

Előfordul, hogy nem tudom, hogyan közöljem a tapasztalataimat, hogyan osszam meg azt, amit tudok. Ez még akkor is megesik, hogyha érdeklődő és nyitott a hallgatóság, vagy az olvasó.

Nem az a probléma, hogy nem tudom megfogalmazni a mondandómat, vagy érthetően átadni a másiknak az információt. Nem arról van szó, hogy még én is tanulom, amiről beszélek. Szó sincs róla.

A probléma inkább ott kezdődik, hogy sosem tudom, a másik mennyire befogadó arra, amit közölni szeretnék? Mennyire van készen annak az információnak a befogadására, ami nekem birtokomban van, neki pedig még nincs. Mennyi a hajlandóság benne arra, hogy nyitott legyen új információra?

Még nagyobb a probléma, ha a feje tele van előítéletekkel, hamis elképzelésekkel a téma iránt, vagy irányomban. Ilyenkor aztán olyan áthatolhatatlan szűrők között kéne átjutniuk a szavaknak, hogy nincs olyan erő, ami átszakíthatná a konokság, makacsság, elfogultság falait.

Ilyenkor nincs mit tenni. Aki nem akar meghallani, annak úgyis hiába mondanám. Úgyis csak a saját belső monológját hallgatja. A világért sem akadályoznám meg ebben.

http://tulaszemelyesen.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://tulaszemelyesen.blog.hu/api/trackback/id/tr685756444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása