Megint elkezdtem írni.

Sokáig, nagyon sokáig nem írtam itt. Egyszer-egyszer, úgy kétévenként rávettem magam, hogy leírjam a gondolataimat, de azután valahogy nem volt időm, kedvem, energiám, erőm, elfogyott valami.

Elfáradtam. 

Hosszú ideje vagyok fáradt. Fáj mindenem. Nem tudom, mi az oka, biztosan van valami spirituális magyarázat, biztosan nem étkezem egészségesen, sokat dolgozom, megerőltettem magam, kibicsaklott a bokám, fáj a derekam, az ízületeim, sorolhatnám a testi tüneteket.

Biztosan nem tesz jót nekem a magány sem. Nagyon messze vagyok az otthonomtól, a gyerekeimtől, az unokáimtól és a barátaimtól. 

Talán az sem segít, hogy hosszú időn keresztül, szinte pihenés nélkül dolgoztam, sokszor hétvégén is. Az sem, hogy rosszul alszom, éjszakánként felébredek 2-3 körül és nem tudok visszaaludni. 

Na, meg a sok stressz. Rozoga autó, vagy elindul vagy nem, vagy leáll vagy nem, vagy működik a váltó vagy nem. 

És a pénz. Ezt nem is ragoznám tovább.

Azután itt vannak a nyomasztó tartozások. Évek óta képtelen voltam rá, hogy utánajárjak, mennyi is pontosan, amivel tartozom. Most végre megtudtam és kénytelen leszek szembenézni vele. Talán azért sem néztem meg eddig, mert olyan sok volt és nagy volt az összeg, hogy képtelen voltam szembenézni.

Valahol egyszer azt mondta valaki, hogy annyi pénzed van, amennyivel elbírsz. Annyi ember van a csoportodban, amennyivel tudsz bánni. Annyi alkalmazottad van, amennyit tudsz irányítani és még sorolhatnám a példákat.

Talán azért nem volt soha sok pénzem, mert nem tudtam kezelni. Ezt megtanulni nekem egy élethosszig tartó folyamat. Lehet, hogy már sosem fogok tudni bánni a pénzzel.

Olyan nyomasztó teher tud lenni a hatalmasra duzzadt tartozás, minden szinten, minden értelemben. Anyagiakban, tettekben, érzelmileg, szóban, fizikailag és lelkileg.

Talán azért fáj a derekam, a hátam, a gerincem, mert túl sok a teher. Nem tudom.

És most, amikor reményem van arra, hogy talán enyhül ez a nyomás és talán rendezni tudnám végre az anyagi, pénzbeli tartozásaimat, olyan nehézségekbe ütközöm, mint az információhiány.

Most nem mesélem el a kálváriámat, mindenkinek megvan a sajátja. Talán egyszer majd arról is írok.

Most csak annyit, hogy találtam végre egy ügyvédet, ő a 4., aki hathatósan tudná képviselni az ügyemet. De falakba ütköztem az OTP-nél. Egyszerűen nem jutok információhoz. Július óta . Most novembert írunk.

Persze, van remény, futok még egy kört, csak hónapok kérdése és talán lesz válasz a kérdésemre és talán megkapom azt a kimutatást, amire szükségem van, hogy elindíthassuk a pert. Addig is próbálom magamban tartani a lelket. Ebben a történetben sok a talán. Mert bár sok mindent tanultam, sok mindent tudok, biztos semmiben nem lehetek.

És mi a történet tanulsága? Semmi. Fáradt vagyok. De nem adom fel. Folytatom.