Ha kapcsolatba akarsz kerülni a dolgok valóságával, az első, amit meg kell értened, hogy minden eszmény, minden fogalom eltorzítja a valóságot, és akadályozza annak megpillantását. A fogalom nem a valóság, a „bor”-fogalom még nem a bor, a „nő”-fogalom még nem a nő.
Ha valóban kapcsolatba akarok kerülni ennek az asszonynak a valóságával, félre kell tennem minden fogalmamat, amit az asszonyságról alakítottam ki, és az egyediségében, konkrétságában és „ez”-ségében kell őt megtapasztalnom.
Sajnos, a legtöbb ember legtöbbször nem veszi a fáradtságot, hogy a dolgokat ebben az egyediségükben lássa. Csak szavakat és fogalmakat látnak, és sosem nézik egy gyermek szemével azt a konkrét, pihés, egyedi élőlényt, ami ott ugrál előttük. Csak egy verebet látnak; és sosem fogják meglátni ennek az egyedi lénynek a csodáját itt előttük…
A fogalom tehát akadály a valóság észlelésében.
De van még egy másik akadály is a valóság meglátásában – az ítélet.
Ez a dolog vagy személy itt jó vagy rossz, csúnya vagy szép. Már az is elég akadály, hogy fogalmam van…
De ehhez most még hozzáteszek egy ítéletet is, és azt mondom, jó, vagy, hogy rossz, vagy, hogy vonzó és gyönyörű, vagy pedig azt, hogy báj nélküli és csúnya. Ez még inkább megakadályozza, hogy őt lássam, mert ő se nem jó, s nem rossz. Ő „ő”, minden egyediségében. A krokodil és a tigris se nem jók, se nem rosszak, hanem krokodil és tigris. A jó és a rossz valami rajtuk kívülivel van kapcsolatban.
Amennyiben megfelelnek céljaimnak, amennyire gyönyörködtetik szememet, segítenek vagy veszélyeztetnek, annyiban tartom őket jónak vagy rossznak.
Most gondolj olyan esetre, amikor valaki jónak, vonzónak, gyönyörűnek mondott téged. Vagy megkeményítetted magad, mert az gondolta magadról, hogy valójában csúnya vagy, s azt mondtad magadnak: Ha igazán ismernél engem, olyannak, amilyen vagyok, nem tartanál gyönyörűnek. Vagy pedig hittél annak a személynek a szavaiban, s azt gondoltad, hogy valóban szép vagy, s engedted, hogy jólesően beleborzongj a dicséretbe. Viszont mindkét esetben tévedtél, mert sem szép nem vagy, sem csúnya.
Te te vagy.
Ha behálózott a körülötted lévő emberek ítélete, akkor a feszültség, bizonytalanság s aggodalom gyümölcseit eszed, mert ha ma gyönyörűnek tartanak, s ujjongsz, holnap majd csúnyának mondanak, rajtad pedig a levertség lesz úrrá. Következésképp, a megfelelő és a pontos válasz arra az estre, ha valaki szépnek nevez, a következő:
„Ez a személy a jelenlegi észlelésében és hangulatában szépnek tart, de ez semmit sem mond rólam. Valaki más az ő helyében, a hátterétől, hangulatától és észlelésétől függően akár csúnyának is tarthat. De az sem fog semmit sem mondani rólam.”
Nagyon könnyen elfogadjuk mások ítéletét, s erre alapozva formájuk meg a saját magunkról kialakított képet. Ahhoz, hogy igazán felszabadult légy, meg kell hallgatnod az úgynevezett jó és rossz dolgokat is, amiket mondanak, de reakcióidban az érzelmeknek csak annyi szerepük lehet, mint amennyi egy számítógépben van, amikor adatokat táplálnak bele, mert amit rólad mondanak, az többet árul el róluk, mint rólad.
Igazából azoknak az ítéleteknek is tudatában kell lenned, amelyeket te alakítasz ki önmagadról, mert ezek is általában azokra az értékrendszerekre alapozottak, amelyeket a körülötted lévő emberektől szedtél fel. Látod-e valaha is a valóságot, ha meg- és elítélsz, illetve jóváhagysz? Nem az-e a nagyobb akadálya a megértésnek és a dolgok tényleges megfigyelésének, ha az ítélkezés, jóváhagyás vagy elítélés szemüvegén keresztül nézel bármit is?
Figyeld meg, amikor valaki azt mondta, hogy különleges vagy számára, s te elfogadtad ezt a bókot, akkor a feszültség gyümölcsét etted. Miért akarsz te különleges lenni valaki számára, s egyúttal miért veted maga alá az efféle jóváhagyásnak és ítéletnek? Miért nem vagy elégedett azzal, hogy önmagad légy?
Ha valaki azt mondja neked, hogy mennyire különleges vagy, pontosan csak ennyit mondhatsz. „Ez a személy, figyelembe véve sajátságos ízlését és szükségleteit, vágyait és kivetítéseit, különleges kívánsággal viseltetik irányomban, de ez semmit nem mond az én személyemről. Valaki más egészen közönségesnek fog tartani, de ez sem mond rólam semmit sem.”
Tehát abban a pillanatban, amikor elfogadod a bókot, s átengeded magad az örömnek, akkor hatalmat adsz ennek az illetőnek önmagad felett. Azon fogsz fáradozni, hogy ő továbbra is különlegesnek tartson. Állandóan attól fogsz rettegni, hogy talál valaki mást, aki még különlegesebb lesz számára, s te kirepülsz a kegyeiből. Te állandóan úgy fogsz táncolni, ahogy ő fütyül, igyekszel megfelelni elvárásainak, s így elveszíted szabadságodat. A boldogságodért függővé tetted magad tőle, mert a boldogságod a rólad alkotott ítéletétől függ.
A helyzetet pedig tovább ronthatod azzal, hogy elkezdesz olyan embereket keresni, akik azt mondják, különleges vagy; és ezért rengeteg időt és energiát fektetsz majd abba, hogy a rólad kialakult képük sose változzék.
Milyen fárasztó ez!
Életed hirtelen tele lesz félelemmel, nehogy a kialakult kép összetörjön, márpedig ha te a félelemnélküliséget keresed, akkor ettől meg kell szabadulnod. Hogyan? Úgy, hogy sosem veszel senkit sem komolyan, amikor azt mondja, hogy mennyire különleges vagy. Az a kifejezés, hogy különleges vagy számomra, egyszerűen csak a veled kapcsolatos pillanatnyi hangulatomról, ízlésemről, lelkiállapotomról és fejlődésemről mond valamit. Másról nem.
Fogadd hát el ezt tényként, s ne örvendezz neki.
Örülj inkább a társaságomnak, és ne a bókjaimnak, a köztünk lévő jelenlegi kapcsolatban, és ne a dicséretemnek. S ha bölcs vagy, arra fogsz biztatni, hogy találjak még sok más különleges embert, nehogy abba a kísértésbe essek, hogy ragaszkodjam ehhez a rólad kialakított képhez. Nem a rólad kialakított képemnek örülsz, mert tudatában vagy, hogy ez a kép könnyen megváltozhat. Aminek örülsz tehát, az a jelenlegi pillanat, mert ha annak a képnek örülsz, amit rólad kialakítottam, hatalmamban leszel, nem mersz önmagad lenni, mert attól félsz, hogy esetleg megsértesz, nem mersz majd igazat mondani, bármit mondani, vagy tenni, ami esetleg megkárosítaná a rólad kialakult képemet.
Alkalmazd ezt most mindarra a képre, amit rólad alkottak az emberek. Azt mondják, hogy lángész vagy, bölcs, jó, vagy szent, és ha te örülsz ennek a bóknak, abban a pillanatban elveszíted szabadságodat; mert most már állandóan azért fogsz küzdeni, hogy fenntartsd ezt a véleményt. Félni fogsz attól, hogy hibákat követsz el, hogy önmagad légy, hogy csinálj vagy mondj bármit, ami tönkreteheti ezt a képet. Elveszítheted azt a szabadságot, hogy bolondot csinálj magadból, hogy kinevessenek, s ahelyett, hogy a rólad kialakított képnek megfelelő szerepedet játszanád, inkább azt tedd és mondd, ami éppen jólesik. Hogy lehet ebből kitörni? Annak a hosszú órákon keresztül türelmes tanulmányozásával, hogy ráébredj és megfigyeld, milyen következményei vannak ennek a buta képnek. Egy kis kellemes borzongás, rengeteg bizonytalanság, rabsággal és szenvedéssel párosulva. Ha tisztán látnád ezt, elmenne minden kedved attól, hogy bárki számára is különleges légy, vagy, hogy bárki is nagyra értékeljen. Inkább forognál bűnösök és kétes hírű személyek társaságában, és azt tennéd, és mondanád, ami éppen jólesik, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak rólad. Inkább olyan lennél, mint a madarak és a virágok, amelyek annyira öntudatlanok, s annyira el vannak foglalva az élet feladatával, hogy szemernyi idejük sincs azzal törődni, hogy mások mit gondolnak róluk, vagy, hogy különlegesek-e mások számra.
S akkor végre te is szabad leszel, és nem fogod többé ismerni a félelmet.
Anthony de Mello: A szeretet útja
Pehl Ildikó
Látogass el a honlapomra.
