Emlékszel még rá, mikor ragadtál először fegyvert?
Mikor húztad ki a kardot, hogy odavágj vele?
Emlékszel a pillanatra, amikor úgy érezted, hogy meg kell védened magad?
Amikor azt érezted, hogy minden és mindenki ellened van?
Amikor azt érezted, hogy a világ van ellened?
Amikor úgy érezted, hogy a világ egy veszélyes hely és neked meg kell védened magad?
Vagy arra, hogy valaki, aki oly fontos volt neked, egyszer csak másra figyelt?
Emlékszel a fájdalomra, amikor először fordult el tőled, akit a legjobban szerettél?
Emlékszel a magány és elesettség érzésére, az érzésre, hogy meg kell védened magad, ami arra indított, hogy védekezz?
Felvértezted magad, elindultál és azóta küzdesz. Harcolsz mindenkivel. A hatalommal, a társadalommal, a hivatalokkal, a volt üzlettársaiddal, a volt férjjel, a volt feleséggel, a szeretővel, a partnereddel.
Tele vagy fájdalmakkal, szenvedsz az egésztől, küzdesz a démonaiddal, a betegséggel, a benned megbúvó sötétséggel, a társas magánnyal, a meg nem értettséggel, a reménytelenséggel, nem látod a kiutat, elveszítetted a hited.
Nem bízol senkiben, nem tudsz megpihenni, a fáradtság kiült az arcodra, nyomot hagyott rajtad a hosszú évek óta hasztalan folytatott, magad és mások jóllétéért vívott küzdelem.
Mindent elveszítettél már. Otthont, házat, autót, az összes pénzedet, szerető családot, minden egyre rosszabb, hiába küzdesz.
Már nagyon fáradt vagy, se kedved, se erőd, se energiád, de nem tudod feladni.
Meg akarod menteni. Kit vagy mit?
Mindenkit, aki hagyja magát.
De rá kell jönnöd, hogy senkit nem tudsz megmenteni, csak magadat.
Eljutsz egy pontra, ahol rájössz, hogy nincs tovább, mindenkinek magát kell megmentenie.
Vagy hagyod, hogy felnőjön sorsához, vagy vele veszel.
Helyette nem harcolhatod meg az ő harcait.
Akkor leteszed a kardot, és feladod a hős Grál lovag szerepét, s az ezzel járó összes előnyt.
Lemondasz arról, hogy elmondhasd, te mindent megtettél érte, újra meg újra, lemondasz a nagyszerűség érzéséről, arról, hogy felnéz rád, hogy számít rád, a karodra, a kardodra, lemondasz arról, hogy hálás legyen neked, hogy a hősnek kijáró módon ünnepeljen.
Meg mered kockáztatni, hogy lemondasz erről, és nem harcolsz tovább? Neki, érte, miatta, a saját harcaid helyett?
Annyi mindent feláldoztál már azért, hogy hőssé válj a szemében, fontos volt neked, hogy felnézzen rád, de lehet, hogy már régen nincs kivel harcolni, lehet, hogy már béke van, csak még nem vetted észre.
Csak nézz körül, hátha változott körülötted a világ.
S ha képes vagy rá, hogy észrevedd, nincs több ellenség, nincs kivel küzdened, akkor talán ledobod a páncélt, a kardot, a vértezetet, és akkor talán rátalálsz a kapura, amin keresztül beléphetsz a szeretet terébe.
Mert oda csak fegyvertelenül lehet belépni.
Tiszta szívvel, szeretettel.
Pehl Ildikó
