Hiszel a tükör törvényében?

Hiszel abban, hogy azt kapod, amit adsz?

Hiszel a szeretet törvényében?

Aha.

Valóban?

Lássuk csak, milyennek is látsz te engem?

Csúnyának látsz? Tükröd vagyok.

Kövérnek látsz? Tükröd vagyok.

Ribancnak látsz? Tükröd vagyok.

Piócának tartasz? Tükröd vagyok.

Féltékeny vagyok? Tükröd vagyok.

Irigy vagyok? Tükröd vagyok.

Hülyének nézel? Tükröd vagyok.

Lenézel? Tükröd vagyok.

Hazugnak tartasz? Tükröd vagyok.

Árulónak tartasz? Tükröd vagyok.

Rondának látsz ? Tükröd vagyok.

Megvetsz engem? Tükröd vagyok.

Haragszol rám? Tükröd vagyok.

Gonosznak tartasz? Tükröd vagyok.

Aljasnak tartasz? Tükröd vagyok.

Rosszindulatúnak látsz? Tükröd vagyok.

Veszélyesnek tartasz? Tükröd vagyok.

Ártalmasnak látsz? Tükröd vagyok.

Kritikusod vagyok? Tükröd vagyok.

Téged tükrözlek.

S mit látok én?

Én téged látlak. A szerepeiddel, az álarcaiddal, a téves elképzeléseiddel, a félelmeiddel, a hibáiddal, a tévedéseiddel együtt.

S csak mert látom ezt is, nem bírod elviselni.

Nem vagyok féltékeny, sem rád, sem másra, sem irigy, sem rád, sem másra, nem nézlek hülyének, de lehet, hogy még nem tudsz eleget, nem hazudozom, sem neked, sem másnak, nem baj, ha tévedsz, nem utállak, nem nézlek le, nem haragszom rád, nem tartalak veszélyesnek, nem kritizállak, nem tartalak sem szépnek, sem csúnyának, sem okosnak, sem butának, sem soványnak, sem kövérnek, sem szentnek, sem ribancnak.

Mindezt te gondolod. Magadról.

Tükröd vagyok.

Pehl Ildikó

http://tulaszemelyesen.hu/

Együttműködés

Ha azt akarod, hogy úgy érezzek, gondolkodjak és cselekedjek, ahogy te akarod, ahogy neked jó, nem megy.

A te logikád magától értetődő. Neked.

Próbálkoztunk, de nem ment. Erőink ellentétesen működtek.

Két találkozás között egyre nőtt a távolság, hosszú volt az út, messziről indultál, mire megérkeztél hozzám.

A távolban átélt tapasztalatokat hiába hoztad el hozzám, a kettőnk életére nem hozott megoldást.

Megpróbáltuk, de a vége mindig kudarc, düh, feszültség és szomorúság lett.

Az idő újra és újra egymáshoz taszított minket, mint ahogy a mágneses rúd vonzza a vasreszeléket.

Nem tudtuk, mi lesz a vége. Nem akartam a prédát alakítani a vadász kénye-kedvére.

Lassan egymáshoz csiszolódtunk, kerestünk egy másik megoldást.

Megpróbáltam megadni magam, elrejtettem az erőmet, alárendeltem magam az akaratodnak, egy időre feladtam az elveimet, elveszítettem magam.

Az illúzió ködében csak a saját magam feladása lett az ára a kapcsolódásnak. Ezt volt az az ár, amit képtelen voltam megfizetni.

Mert így sem volt jó. Nekem.

Kerestünk más megoldást, elfogadtuk, hogy mások vagyunk.

Szükségszerű lett a távolság, az egyedüllét magányba fordult. A remeteség, az apácaélet nem nekem való.

A hatalmi harc, a "kinek van igaza?" nem az, amire vágyom. Elég volt a félelmekből fakadó,"ki az erősebb?" játszmákból.

Aztán rájöttem, pont minden úgy van jól, ahogy van.

Hogy jó így, hogy te más vagy.

Hogy rajtad múlik, akarsz-e kapcsolódni hozzám.

Hogy rajtam múlik, akarok-e kapcsolódni hozzád.

Hogy téged a rád jellemző, egyedi energiák mozgatnak, ahogy engem is.

Hogy az egyediség nem hiba, hanem lehetőség.

Hogy nem baj, ha az energiák másként működtetnek minket.

Hogy nem baj, ha másképpen működünk, ha jól működünk együtt.

A kérdés az, hogy így tudunk-e együttműködni?

Pehl Ildikó

http://tulaszemelyesen.hu/