Amit a világ szeretetnek hív, az általában a függőségről, az irányítási vágyról, érzelgősségről szól. Ez egy emocionális, szentimentális kötődés, ahol a különféle vágyak kielégülhetnek.

A valódi szeretet nem a szentimentalizmus.

Amikor valaki arról beszél, hogy szerettem valakit, de most már nem, akkor biztos lehetsz benne, hogy az illető sosem szerette a másikat, csak egy szentimentális kötődésről, egyfajta ráakaszkodásról, függésről volt szó, amibe rengeteg emocionális energiát fektetett, s mikor a kapcsolat véget ért, a felszínre tört a sok elfojtott rossz érzés.

A valódi szeretetet mélyen magunkban hordozzuk, egy szándék és egy döntés arról, hogy szeretlek. Semmit nem tehetsz ellene, nem befolyásolja ezt a másik viselkedése, bár lehet, hogy nem tesz boldoggá, vagy számodra nem kívánatos, de ez nem változtat a szereteteden. Nem leszel áldozat, nem fordulsz el tőle, a szereteted nem változik meg azért, mert nem vagy kiszolgáltatva semmilyen külső hatásnak.

A döntésed, hogy "szeretlek", egy stabil, feltétel nélküli energiamezőt hoz létre, amin semmi nem változtat.

Az emberek nagy része a szerint méri a másikat, hogy kinek mije van, vagy mit tesz.  A valódi szeretet nem törődik azzal, hogy kinek mije van, vagy mit tesz, csak elfogad.

A tevékenységeid és címeid, rangod alapján határozzák meg a státuszodat és azt, hogy ki vagy.

A szeretet energiamezejében ennek nincs jelentősége, egyszer csak észreveszed, hogy mi vagy, mivé lettél, s észreveszed, hogy a többiek egyre inkább azzal kezdenek törődni, ami vagy, a létezéseddel a „van”-ságoddal, azzal, ami valójában vagy. S az alapján határozzák meg a státuszodat, értékedet, hogy milyen ember vagy. Amilyenné lettél, azt értékelik.

A hajlandóság, hogy megbocsáss, hogy ítélkezés nélkül, gondoskodóan viszonyulj a világ felé, magával hozza a gyógyulást, mert a szeretet energiamezeje alapvetően a jó egészség.

Kezded észrevenni, hogy minden tökéletes, s hogy minden a jó nevében létezik.

Látod, hogy nem az határozza meg, hogyan reagálsz arra, ami a világban történik, hanem az, ahogy arról vélekedsz. Egy eseménynek önmagában nincs ereje, hogy meghatározza, hogyan érezd magad.

Az álláspontjaidat, ítéleteidet, döntéseidet, hogy miképpen viszonyulsz a világhoz, vagy egy eseményhez, a hozzáállásod, nézőpontod, kontextusaid és a dolgok teljes jelentése ruházza fel érzelmeid elsöprő erejével.

Te vagy az, aki meghatározza egy dolog jelentését, ezzel hatalmat adva neki önmagad felett.

Ha kiadod a kezedből a hatalmat életed felett, az egy áldozati szerepből fakad. Ilyenkor a boldogságod forrását önmagadon kívülre helyezed.

A gyógyulás akkor következik be, ha ráeszmélsz, hogy te vagy az, aki felruházod jelentéssel a körülményeket, eseményeket, álláspontokat, személyeket, ami csak megjelenik az életedben.

Egészségesnek lenni azt jelenti, hogy hagyod, hogy az egészséges életmódod a test iránt érzett hálából, nagyrabecsülésből és ezek kifejeződéséből fakadhasson.

A testmozgás a test tapasztalásának öröméből fakad, élvezed a test tevékenységét, s a belső életteliség érzéséből fakadó öröm -hogy hagyod, hogy a tested kifejezhesse magát oly módon, amit a világ egészségesnek nevez- nem oka, hanem hatása annak. A test egészséges élvezete egy mentális hozzáállás eredménye, valaminek a látásával jutsz el a test szeretetéhez.

Nem úgy, mint egy nárcisztikus öndicsőítés, nem vágyakozásból, nem büszkeségből, nem nárcizmusból, hanem szeretetteljességből és hálából fakadóan.

Ilyenkor mondhatod: Szeretem a testem, nagyra becsülöm, értékelem ezt a testet.

Ha a túlélés forrását önmagadon kívülre helyezed, a munkádra, a tulajdonodra, bizonyos kapcsolataidra, akkor bizony az egészséged elvesztését irányozod elő. Mert ami legelőször felbukkan, az a veszteségtől való félelem. Még akkor is, ha ez nem tudatos.

Ha a boldogságod forrása a rangod, állásod, lakásod, kocsid, vagy a tested épsége, akkor sérülékeny vagy. Ez a sérülékenység ott van a tudatalattidban, tetemes félelmet generál és raktároz.

Ennek következtében életed végeláthatatlanul menekvéssé és védekezéssé válik a túlélésed forrásának tulajdonított dolgok elvesztésének félelme elől.

Aki egészséges, felismeri létezésének igaz természetét. Azt, hogy valami sokkal több, mint a test.

Mikor az elfogadás energiamezejébe lépünk, akkor többé nem adjuk ki kezünkből életünk forrását külső eseményeknek, elfogadjuk, hogy mi magunk vagyunk boldogságunk forrása.

A boldogság forrása annak a felismeréséből fakad: Én magam vagyok a boldogság forrása. Én magam vagyok az egészség forrása.

Ez nem függ semmilyen járványtól, nem függ attól, hogy mi folyik a világban, nem múlik azon, hogy mit eszel.

Amikor igazán felismered ennek igazságát, akkor elkezded meghaladni a hamis hitrendszerek korlátozó hatásait.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

Forrás: Dr. David R. Hawkins: Egy szerető lénnyé lenni

Egy régi vágyam vált valóra. Közönség előtt énekeltem.

Közeledik a születésnapom és Ildikó lányom lepett meg a Fábry most című műsor felvételére szóló belépővel.
Kata lányommal el is mentünk. Már az odavezető út is kalandos volt, de ez egy másik történet. Szóval, megérkeztünk egy kis késéssel, a nézőtéren már csak a legfölső, leghátsó, legutolsó sor szélén volt hely. Letelepedtünk hát oda, de a felvétel közepétől a műsort az első sorból néztük végig (de ez szintén egy másik történet).

A felvétel előtti bemelegítés folyt (nevetés, tapsolás stb.), mi bőszen tapsoltunk, nevettünk, mikor egyszer csak a porondmester megkérdezte, hogy van-e a nézők között valaki, aki ismeri a karaoket. Felemeltük a kezünket néhányan. Mire a következő kérdés így szólt: Van valaki, aki lejönne a színpadra és elénekelne egy dalt?

Gondolkodás nélkül jelentkeztem. Az ott sertepertélő hostess észrevette ezt, odaszólt a hangulatfelelősnek és lekísért a színpadra, ahol valaki a kezembe nyomott egy mikrofont. A bemutatkozás után a ceremóniamester nekem szegezte a kérdést, hogy mit szeretnék énekelni, és felsorolt néhány előadót, köztük a Magna Cum Laude-t. Őket választottam.

Ezután indult is a zene, a súgógépen a Vidéki sanzon karaoke verziója ment, én pedig énekelni kezdtem.

A dal vége felé a nézők velem együtt dúdolták a refrént, majd a nananana-t, s mikor vége lett, megtapsoltak. A porondmester bátorságomért megajándékozott egy kék színű Fábry-s pólóval, én pedig visszaültem a helyemre.

A szünet után már az első sorból hallgattuk Wolf Katit és Szarka Tamást, ahogy a Karácsonyi kabát című számot énekelték élőben, ami gyönyörű volt, de ez szintén egy másik történet.

Nem vagyok pofi előadó (néhány énekóra van mögöttem, nincs képzett hangom), ez volt az első „fellépésem” közönség előtt.

Óriási élmény volt!

Mit gondolsz? Gondolkodtam rajta, hogy jelentkezzek-e? Nem. Spontán döntés volt.
Mit gondolsz? Féltem? Igen.
Mit gondolsz? Kellett hozzá bátorság? Igen.
Mit gondolsz? Hamis volt? Igen. Annyira azért nem, csak egy picit, néha.
Mit gondolsz? Érdekelt? Nem. (Na, jó, egy kicsit.)
Mit gondolsz? Gondolkodtam, miközben énekeltem? Nem. Egyszerűen élveztem az éneklést.
Mit gondolsz? Érdekelt, hogy nézek ki? Eszembe sem jutott.
Mit gondolsz? Érdekelt, hogy mit szólnak hozzá a nézők? Sokkal jobb volt az érzés, hogy hallgattak, figyeltek rám, mint hogy azzal törődtem volna, ki mit gondol.
Mit gondolsz? Megbántam? NEM! Nagyon élveztem.

De nem voltam mindig ilyen bátor. 14 évvel ezelőtt eszembe sem jutott volna, hogy ennyi ember elé kiálljak, hogy előttük megszólaljak, nem hogy énekeljek.

Mi történt azóta?
Tizenvalahány tűzön járás, ahol megtapasztaltam, hogy bármire képes vagyok, amire elszánom magam, némi terápia, egynéhány indián izzasztó kunyhó – (látomásokkal, üzenetekkel, élményekkel múltból és jövőből), és számtalan felébredés-élmény (közvetlen megtapasztalás, megvilágosodás – ki minek nevezi).

Tudom, hogy nincs határ, nem korlátoz semmi.

Jól jegyezd meg! Soha ne engedd, hogy visszatartson - bármitől, ami a szíved vágya – se a gondolkodásod, se az előzetes tapasztalataid, se a félelmeid, se mások véleménye, se az érzés, hogy nem vagy elég jó, vagy a kétség, hogy megérdemled-e?!

Mert bármire képes vagy, ha elszánod magad.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/

Miért halogatsz megtenni dolgokat? Talán azért, mert lusta vagy? Nem. Azért halogatsz, mert félsz.

Hogy mitől?

Attól, hogy a lépés fájni fog.

Attól, hogy megváltozik az életed.

Az ismeretlentől.

Amikor tudod, hogy valami változás következik, valami olyasmi, amire igazán vágysz, elkezdesz félni. Indokolatlan a félelem, de ezt hiába mondod magadnak.

Ez olyan érzés, mintha ott állnál egy résnyire nyitott kapu előtt, amin átszűrődik némi fény. Ott toporogsz, mert tudod, hogy be kéne lépned, hívogat a fény, kíváncsi is vagy, hogy mi vár rád ott, mégsem teszed meg azt az utolsó lépést. Meg kéne fognod a kilincset, hogy kitárd a kaput, hogy belépj a hívogató fénybe, de még félsz.

Tudod, hogy meg kéne tenned, tudod, hogy jó lenne neked, de félsz.

Mégis mitől?

Miért toporogsz a kapuban, mielőtt elindulnál, amikor tudod, hogy mindez a te érdekedben történik és elvezet valami sokkal teljesebbhez?

Vajon miért van az, hogy amikor nagyon vágysz valamire, akkor pont ugyanannyira félsz is?

Azért, mert radikális változást hozhat az életedbe.

Eltűnik, amiről azt hiszed, addig jó ismerted, ami addig kényelmes volt, amit megszoktál, amiről azt hitted, irányíthatod és kiszámíthatod.

Ehelyett valami új és ezért ismeretlen kezdődik, amiről még nem tudod, hova vezet, csak sejted. Lehet, hogy nem lesz kényelmes, lehet, hogy nem lesz megszokott, lehet, hogy nem lesz kiszámítható és nem irányíthatod.

Nos, ha az önmagadba vetett hited nem elég erős, azt gondolhatod,  hogy ezt az újat majd nem fogod tudni jól kezelni.

Ezt éled át mindig, amikor valami újba kezdenél, amikor tudod, hogy valami újra lenne szükséged. Egy új munkahelyre, egy másik lakásra, egy másik autóra, mozgásra, egészségesebb életmódra,egy új kapcsolatra vagy egy új elköteleződésre. Vagy amikor félsz kilépni egy ártó kapcsolatból, pedig mindennél jobban tudod, hogy erre lenne most leginkább szükséged.

Amikor a félelmed ellenére mégis megteszed az első lépést, már könnyű továbbhaladni és megtenni azokat az utolsó lépéseket, amelyek elvezetnek a változáshoz.

Akkor fogod tudni meglépni a kapu felé az első lépést, amikor már nem ragaszkodsz ahhoz, ami olyan ismerős, kényelmes, megszokott, kiszámítható, amiről azt hiszed, irányíthatod.

Amikor erősebb lesz benned a vágy az iránt, ami teljesebbé tesz téged és az életedet.

Amikor erősebb lesz a vágy, mint a változástól való félelem.

Ekkor az átalakulás magától megtörténik.

Pehl Ildikó
pszichoblogger

Mi is az a kölcsönösség és hogyan működik?

Mit jelent az, hogy kölcsönösség, másképp viszonosság?

Amikor teszel valamit, adsz valamit és ezért viszonzásul neked is tesznek valamit, te is kapsz valamit.

Megajándékozol valakit csak úgy és nem sokkal később te is kapsz valaki mástól egy ajándékot.
Vagy egy szívességet teszel valakinek önzetlenül, s nem sokkal később neked tesz valaki egy szívességet, a nélkül, hogy kérnéd. Váratlanul hozzájutsz egy információhoz, ami fontos, kapsz egy üzenetet, ami épp jókor jön .

Az adok-kapok kiegyenlítődik. Mikor szokott ez az egyensúly felborulni?

Amikor a szeretetért teszel mindent. Amikor azt hiszed, hogy nem vagy szerethető önmagadért, ezért többet teszel, mint amennyi elvárható lenne tőled, túlzásba esel, s persze egy idő után érzed, hogy te kevesebbet kapsz vissza.

A jó kislányok, jó kisfiúk sokszor esnek abba a hibába, hogy azért, amit adnak, nem várnak el semmit, vagy nem annyit, amennyi elegendő lenne. Hogy mi az elegendő? Azt mindig mindenki érzi.

A jó kislány, jó kisfiú olyannyira jól nevelt, tisztelettudó és udvarias, hogy nem mond nemet senkinek, nem vitatkozik senkivel és mindent eltűr. Mindent szó nélkül megtesz.

Fontos számára, hogy mindenki szeresse, dicsérje őt, ezért meg akar felelni.

Mindig készségesen segít, feltétel nélkül megbízik mindenkiben, odaad bármit, amit elkérnek tőle (tárgy, idő, pénz, tudás, energia, munkaerő, ötlet), olykor csekély ellenszolgáltatásért cserébe, vagy a nélkül.

Ezekért nem vár viszonzást. Nem is tud elfogadni.

Mindig szorgalmas, fáradhatatlan, maximális teljesítményt nyújt, és tökéletességre törekszik.

Mindent elvállal, némi elismerésért még a lehetetlenre is vállalkozik.

Mindenkihez jó, csak magához nem.

Egy ilyen jó kislány, jó kisfiú sosem nő fel, mindig gyermek marad és egy idő után megbetegszik.

Aki felelősségteljes, önálló, érett, felnőtt lény, az tud nemet mondani, nem lehet zsarolni, nem lehet kihasználni, nem lehet megfélemlíteni, megszégyeníteni, manipulálni.

Van benne elég szeretet és bátorság, hogy vállalja a kockázatot: nem akar mindenkinek a kedvére tenni, nem akar megfelelni. Tudja, hogy nem szeretheti mindenki, nem fogadja őt el mindenki, lesz, aki csalódik majd benne, és lesz olyan, amikor határozottan meg kell húznia a határait.

Lássuk az ellenkezőjét. Aki folyton kapni akar, aki nem tud adni, az kapzsi. Mindenét félti, ezért egy idő után beszűkül és visszahúzódó lesz.

Gondoljunk csak bele, ha valaki állandóan attól fél, hogy valamit elveszít (pénzt, kapcsolatot, vagyontárgyat) állandóan fel kell készülnie a veszélyre. A félelem beszűkít, visszahúzódóvá tesz, felkészülni a veszélyre, stresszes állapot.

Aki képtelen adni (időt, szeretetet, mosolyt, apróságot, figyelmet, jó tanácsot, pénzt), támogatni másokat, segítő kezet nyújtani az elesettebbnek, egy idő után megreked, besavanyodik, megcsúnyul, magába forduló lesz, örömtelen, színtelen, fénytelen lesz az élete. Az ilyen ember közelében nem jó lenni és ebbe is bele lehet betegedni.

Egy spirituális szabad szellemi lény független és tudja, hogy az egészséges egyensúly alapja az adás-kapás egyensúlya.

Ha ez felborul, az testileg és pszichikailag is betegséghez vezet.

Ma én adok, holnap én kapok. De nem azzal a szándékkal adok, hogy várom a viszonzást.

Adok, mert úgy érzem, adnom kell, mert jólesik, s mert tudom, hogy valahol, valamikor, valamilyen formában visszakapom. Mert minden, amit elindítok, visszatér hozzám.

Mit adhatsz?

Egy jó szót, egy mosolyt, figyelmet, egy szívességet, információt, bármit, csak add jó szívvel!

Pehl Ildikó

pszichoblogger

Közeledik a Karácsony, ünnepre készülődik mindenki, december hónap a szeretetről szól.

Jó eséllyel. De mi a szeretet?

Ismered Dickens Karácsonyi ének című regényét? A történet az 1800-as években, Londonban,karácsony idején játszódik. Az ünnep iránt semmilyen érdeklődést nem mutató Ebenezer Scrooge kapzsi és szívtelen öregember, akit csak a pénz érdekelt egész életében. Ám ez a karácsony más, mint a többi, mert Scrooge-ot meglátogatja a múlt, a jelen és a jövő karácsonyának szelleme, akik elviszik őt egy kis időutazásra. A szembesítés kiábrándítóan szánalmas, újraéli, mi vezetett érzéketlenségéhez, életének szomorú eseményei és a szeretetlenség szívfacsaró véget vetítenek előre.

Azonban Scrooge kap egy utolsó lehetőséget, hogy megváltoztassa nem csak saját, hanem környezetének életét.

Ez a történet valójában mindannyiunk életének története. Mi vagyunk az összes szereplő.

Egyszerre vagyunk önzőek és fogyatékosak, áldozatok és moralisták, szeretetteljesek és gyűlölködők, elfogadóak és elutasítóak.

Az elmúlt karácsony szelleme mindannyiunk életében ott kísért.

A jövő karácsony szelleme arra késztet minket, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyek jobbá teszik a létezést nem csak önmagunk, hanem mások számára is.

Tudnod kell, hogy minden, amitől félsz, hamis, minden, ami fáj, hamis. Egy elképzelés, ami addig tart fogva, amíg erre rá nem jössz.

Mindegy, hogy milyen úton indulsz el, mindegy, hogy milyen kérdéseket teszel fel, ugyanoda jutsz el, ugyanaz a válasz.

Semmi sincs elrejtve előtted, az igazság bárhol, bármikor a rendelkezésedre áll.

Előbb vagy utóbb minden keresőben felmerül ugyanaz a kérdés: Ki vagyok én?

Amint erre a kérdésre megérkezik a válasz, már tudod, mi a valódi szeretet.

Ahogy az igazság feltárul előtted, minden gyógyulni kezd benned, azután körülötted. Akár látod, akár nem, akár érzed, akár nem, akár tudod, akár nem.

Dr. David R. Hawkins: Erő kontra erő című könyvében leírtak nyomán:

Pehl Ildikó

06-20-805-27-55

http://tulaszemelyesen.hu/

Ezt az üzenetet a Segítőktől kaptam:

Add magadat a világnak,

Hogy ezzel megmutasd önmagát,

És a világ is magát adja majd,

Hogy tovább mutassa önmagának önmagát.

Az üzenet tudatszintje: 760

A cikket az Ezoporta Magazin decemberi számában is olvashatod.

Képek forrása: www.kepeslapok.co, www.filmtett.ro