Most azt mondod, nem érdekel, elég volt, soha többé.
Hanyadszor is? Harmadszor? Sokadszor. Ki számolja?
De mit csinálsz majd akkor, amikor elmúlik a dühöd és eszedbe jut, milyen jó volt vele?
Amikor eszedbe jut, milyen jó érzés, amikor átölel és megszűnik a világ körülöttetek.
Emlékszel rá akkor is, ha nem akarsz. Eszedbe jut valamiről és hiányzik. Nagyon. Beleborzongsz az emlékbe. Annyira fáj a hiánya.
Mert fontos volt neked. Olyan volt, mint egy barát. Igen, barátság extrákkal.
Hiányzott nagyon, azért hívtad fel. Jó volt látni, hogy örült neked. Meg a virágnak, amit vittél neki.
Azt hitted, most majd minden más lesz, hiszen a szavát adta. Igen, voltak illúzióid, megbíztál benne, meg akartál bízni, mert szereted. Nagyon szereted. Annyira jó volt újra együtt. Ő lenne a hozzád való. Olyan jó, amikor hozzád bújik, ahogy rád néz, ahogy nevet, ahogy csillog a szeme.
De arra nem gondoltál, hogy elárul. Azt hitted, jobban fáj neki a hiányod, mint az, hogy csak titokban láthat.
Nem ismered őt, csak szereted. Azt hitted, föladja az elveit, de ő nem ismer kompromisszumot, ő a vagy mindent vagy semmit híve.
Hát akkor semmit. Még nem lehet. Most még nem. Még dolgod van itt. Még játszani kell a Grál-lovag szerepét. Terhes már, unod - egy idő után ezt is meg lehet unni -, de nem tudod letenni. Még nem, most még nem lehet.
De mit csinálsz majd, amikor egy éjszaka megint arra ébredsz, hogy az ő illatát érzed? Olyan jellegzetes a bőre illata, olyan, mint senki másé.
Hiába fekszik melletted egy másik nő, hiába nem akarsz rágondolni, hiába akarod kitörölni az életedből, a gondolataidból, itt van veled, most már örökre.
Hiába mondod, hogy soha többé, hiába tagadod még magad előtt is, hiába akarod, még nincs vége. Tudod, érzed, még nem lehet, így nem lehet. Hiszen szereted. Hogy mi köt hozzá, nem tudod, csak azt érzed, hogy hiányzik, ha nincs veled.
Így hát marad a hiány, az emlékek és a testének az illata.
A következő találkozásig.
Pehl Ildikó
pszichoblogger
Hírlevélre feliratkozás itt.
