Nemrég láttam egy filmet Gerard Butler főszereplésével, a címe Ahol a hullámok születnek.

Figyeltem a filmben a szörfösöket, ahogy rádőlnek a hullámra, rásimulnak a levegőre, beledőlnek a szélbe, úgy egyensúlyoznak a deszkán, szinte repülnek a vizen.

Néztem a tengeren sikló szörfösöket, ahogy ráülnek a deszkával egy-egy hullámra, ahogy elindulnak rajta, majd a tenger hullámaira hagyatkozva előrehajolnak, szinte úsznak a víz fölött, a levegőben siklanak, ha kell, irányt váltanak, de amikor már lendületben vannak, ehhez csak egy apró mozdulatra van szükség.

Figyeltem, ahogy egy pillanat alatt eldöntik, hogy mennek-e a hullámmal, vagy sem. S mikor elszánják magukat, cselekszenek, azután csak mennek. Szükséges előtte evezni a kezeikkel, de amikor jön egy hullám és felkapja a szörföst, akkor már hagyja, hogy a hullám vigye, rábízza magát a természet erőire. El kell fogadnia a hullám erejét és hagyni, hogy előrelökje. Rá kell tudni feküdni arra a hullámra, s rá kell tudni hagyatkozni.

Nem a szörfös hozza létre a hullámot, nem az övé az erő, amely viszi, tőle független és meghaladja őt. De ha egyszer a hatalmába kerül, ha rábízza magát arra a hullámra, akkor már együtt kell, hogy működjön vele.

Utána jöhet az élvezet. Egészen addig, amíg a hullám ereje, lendülete tart.

Valahogy így van ez, amikor elindulsz egy új úton, amikor belekezdesz valamibe. Bármi is legyen az, a kezdeti lelkesedés lök egyet rajtad, aztán rábízod magad a folyamatra, a lendületre, a hullámra. Ha kell, apró pici mozdulatokkal finomíthatsz rajta. De ha együttműködsz vele, végül te leszel a hullám. Egy leszel vele. Görcs nélkül, erőlködés nélkül,

Ismered a mesét a füllentő kakasról?

Nagyon tanulságos kis történet. Varga Katalin írta, a Gőgös Gúnár Gedeon című mesekönyv egyik meséje, amely a spártai-poroszos nevelési iskola alapelvei mentén próbálja rávezetni az olvasó gyermeket az együttéléskor szükséges viselkedésminták elsajátítására.

A füllentő kakas című példamese arról szól, hogy alapvető érdeke mindenkinek a hazugság elkerülése.

A címszereplő kiskakasról a történet elején kiderül, hogy visszeső hazudozó. A galamblelkű gazdaasszony már nagyon unja ezt, ezért elhatározza, hogy levest főz belőle. A madár ezt kiszimatolja és elmenekül. Összetalálkozik a sünnel, akivel gyorsan össze is barátkoznak. A sün, jó vendéglátóhoz méltón elindul egy kis körtéért.

Közben az unatkozó kakas elkiáltja magát: Kukurikú, itt a farkas! A sün rohan vissza, hogy megmentse új barátját, de a baromfi ekkor elárulja, nincs veszély, csak egy kicsit megviccelte őt.

A kakas még egyszer elsüti ezt a tréfát, harmadszorra azonban hiába kiált, a sün legyint rá, de mikor visszaér házához, hiába keresi tollas kis barátját, azt bizony elvitte a farkas.

Hogy mi a mese tanulsága?

Lehet viccelődni, lehet tréfálkozni, de hogyha sokat hazudozol, az akár a halálodhoz is vezet.

Lehet, hogy szakmai halálhoz, de kell az neked?

Pehl Ildikó