A megbocsátás ugyanakkor nyugodt, és csendesen semmit sem tesz. Egyszerűen csak néz, vár és nem ítél.
A csodák tanítása
A kulcs ahhoz, hogy a szeretetet feltétel nélkülivé tegyük, a megbocsátásra való hajlandóság. Megbocsátással az eseményeket és az embereket új összefüggésben láthatjuk, egész egyszerűen úgy, hogy inkább csak „korlátozottak”, mintsem „rosszak” vagy „nem-szerethetőek”. Alázattal hajlandóak vagyunk lemondani a múlt eseményeivel kapcsolatos észrevételeinkről.
Csodáért imádkozunk, hogy a szituációról vagy a személyről szóló igazságot meglássuk és feladhassuk az összes véleményünket az üggyel kapcsolatban.
Megvizsgáljuk azt a nyereséget, amelyet egy korábbi esemény kapcsán tett észrevételeinkből húzhatunk, és elengedjük a legapróbb fizetséget is: az önsajnálatot, a „nekem van igazam”, a „tévedtem” és a neheztelések élvezetét.
Végül magát a megbocsátás gondolatát is feladjuk.
Hiszen megbocsátani valakinek magában hordozza azt, hogy még mindig hibásnak látjuk a személyt vagy a szituációt, így ennek következtében a megbocsátás szükségét is.
Az igazi megbocsátás azt jelenti, hogy teljes mértékben elengedjük, hogy ezen a módon tekintsünk rá.
Amikor észlelésünket teljes mértékben feladjuk, és minden ítéletet elengedünk, az egész helyzet átszellemül és az illetőt immáron szeretetre méltónak látjuk. Miután minden ítélet valójában önbírálat, a folyamat során magunkat szabadítjuk fel.
Megbocsátunk maguknak azokért a hibákért, amelyeket még akkor vétettünk, amikor kevésbé voltunk fejlettek. Érdemes az egóra, illetve önmagunk kicsinyes részére aranyos kis játékmackóként tekinteni. Egy játékmedve nem lehet rossz, így nem is utáljuk, és nem is szidjuk a kis mackót. Szeretjük és elfogadjuk a annak, ami. Egy aranyos kis állatnak, akitől csupán ennyi telik.
Azáltal haladjuk meg önmagunk kicsinyes részét, ha szeretjük és elfogadjuk azt, valamint ha az egót „korlátoltnak” látjuk, nem pedig rossznak. A szeretet energiamezejében szeretettel vagyunk körülvéve és ez hálával tölt el bennünket. Hálásak vagyunk életünkért és az élet összes csodájáért, hálásak vagyunk a kutyusokért, és a cicusokért, hiszen a szeretetet képviselik. Hálásak vagyunk mások kedvességéért, szeretetéért, törődésérét és figyelmességéért.
Végül mi magunk válunk a szeretetté. Mindent, amit csak teszünk és mondunk, - a legkisebb megnyilvánulásunkat is - a lényünk sajátjaként ott szunnyadó szeretetteljesség ruház fel erővel. Akár egy nagy közönség előtt beszélünk, akár a kutyánkat simogatjuk, érezzük a szeretet energiájának a kiáradását.
Meg akarjuk osztani mindazt, amit megtapasztalt bizonyosságként a szívünkben tartunk, szívünkben hordozzuk azért, hogy bárki és bármi megérezhesse, azért imádkozunk, hogy körülöttünk mindenki megtapasztalhassa a végtelen szeretetet, beleértve az állatokat is.
Életünk áldás mindennek, ami csak körülvesz minket. Egyaránt elismerjük másoknak és az állatainknak is azt az ajándékot, amit a létük jelent számunkra.
A szeretet a szívből árad. Az olyan emberek jelenlétében, akik szeretik egymást, átvesszük ezt az energiát. Szeretteink, állataink vagy barátaink szeretete nem más, mint Isten szeretete irántunk.
Amikor este nyugovóra térünk, hálát adunk azért, hogy egész nap szeretettel voltunk körülvéve. Minden pillanat csakis a szeretetnek köszönhetően lehetséges, még ennek a könyvnek a megírását is a szeretet tette lehetővé.
A szeretet állapotában reggelente, amikor felébredünk, köszönetet mondunk az élet egy újabb napjáért, és azt keressük, hogyan jobbíthatnánk minden körülöttünk élő életén. A szeretet jelenlétében ugyanis a dolgok jobbra fordulnak, a tojás remekül sül, a kacsa megmenekül, a cica jóllakik és az elárvult kutyus gazdira lel.
Minden körülöttünk lévővel megosztjuk a szeretetünket, legyen az az élet bármilyen formája, cica, kutyus, ember és minden, ami él. Igen, még a gazemberekkel is. Például, ha a munkánk az, hogy egy foglyul ejtett gazember felett őrködjünk, akkor is azt keressük, hogy hogyan tehetnénk az életét elviselhetőbbé. Azt mondjuk „Sajnálom, hogy fegyvert szegezek a fejedhez, de ez a dolgom”.
Amennyire erőnkből telik, igyekszünk kivétel nélkül szívélyesek és jószívűek lenni. Minél többet szeretünk, annál többet tudunk szeretni. A szeretet korlátlan, hiszen a szeretet szeretetet szül.
Dr. David R. Hawkins: Elengedés, az önátadás útja
Pehl Ildikó
Nézz körül a honlapomon.
