A napokban olvastam egy zen történetet, mely így szól:

„A kút

A mester épp a kertjében elmélkedett, mikor megzörgették a kaput. Kinyitotta és egy középkorú férfit pillantott meg, aki, mikor meglátta, meghajolt és tiszteletteljesen kérlelni kezdte, hogy fogadja őt tanítványául. A mester behívta és megkérdezte, honnan az ötlet, hogy őt kereste fel szándékával.

Erre az ember elmesélte, hogy az utóbbi három évben öt mesternél is próbálkozott a tanulással, de sehol nem azt kapta, amit remélt. És most az útja idehozta, mert a mesterről csak jót hallott és ezért nagy bizodalma van az ő tanításában.

 A mester egy feltétellel beleegyezett a tanításba:

- Épp azon törtem a fejem, mielőtt bekopogtattál, hogy ások egy kutat. Segíts nekem, kérlek!

A tanítvány nagyon megörült a lehetőségnek és szíves örömest felajánlotta a segítségét. Erre a mester adott neki egy ásót és megkérte, hogy kezdje el az ásást a kert jobb szélén, a kerítés mellett. Ő még elintéz valamit és hamarosan jön.  A tanítvány meg akarta mutatni, milyen elszánt, ezért ásott megállás nélkül egy jó órát. Mikor a mester megjelent, látva a mély gödröt, elkezdte csóválni a fejét.

- Lehet, hogy a kert másik végében jobb helye lenne a kútnak, onnan könnyebben locsolhatnék. Inkább áss ott. – mondta.

A tanítvány nagyot nézett, de nekilátott az új helyen a munkának, teljes erővel. Amikor a tanítvány alig látszott ki a gödörből, a mester megjelent és azt mondta:

- Jaj, állj meg! Közben rájöttem, hogy a kert közepén lenne ideális helye a kútnak, mert a víz így mindenhonnan egyforma távolságra lenne.

Erre a tanítvány ledobta az ásót és így szólt:

- Mester, ha mindig máshol ásom, sosem érek a forrásig!

A mester ezt hallva lassan továbbsétált, miközben alig látható mosoly suhant át az arcán.”

Ha mindig valahol máshol keresed, ha mástól várod a megvilágosodást, ha mindig új Mestert, új technikát  keresel, sosem történik meg.

Ha mindig mástól várod a magyarázatot, sosem fedezed fel a saját igazságaidat.

Ahogy ez a zen koan igaz a megvilágosodást keresőkre, úgy igaz ez a tanítás az élet más területére is.

Ha mindig valaki mástól várod a boldogságot, ha azt reméled, hogy majd valaki más boldoggá tesz, sosem éred el. Sosem lesz olyan kapcsolatod, amilyenre vágysz.

Ha mindig mástól várod, hogy segítsen életed egy-egy problémájának a megoldásában, sosem találod meg a saját megoldásaidat, te sosem leszel életed irányítója.

Ha mindig újabb és újabb munkahely után nézel, sosem találod meg életed állását.

Ha örökösen váltogatod egyik állást a másik után, vagy a szakmákat, sosem leszel azon a területen szakember.

Ha mindig csak lavírozol az újabb, ragyogó lehetőségek között, ha mindig csak próbálkozol, de nincs ott a szívedben egy döntés ereje, a szándékod és az elhatározás, amely mellett kitartasz, sosem éred el, amit szeretnél, sosem leszel elégedett.

Mert, ha mindig máshol ásol, sosem érsz el a forrásig.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

Találkoztál már azzal a jelenséggel, hogy valaki állandóan állást változtat, nem találja a helyét, egyik munkahely sem megfelelő a számára? Egyik munka sem az igazi, vagy a körülmények nem megfelelőek, vagy a fizetés kevés, vagy a munkatársakkal van baj, vagy a főnökkel, vagy nem elégíti ki a munka, amelyet végez. Sehogy sem találja meg az ideális munkahelyet, ahol jól érezné magát.

Ismerős helyzet? Esetleg te is éppen valami hasonlóval küzdesz? Mi lehet ennek a jelenségnek az oka? Több oka is lehet. Mindenkinél más, de felfedezhetünk némi hasonlóságot is.

Nézzünk néhány példát:

Ismerek olyan orvos dinasztiából származó férfit, akinek az édesapja ragaszkodott hozzá, hogy első szülött fiúként orvos legyen. Ilyenkor kötelességtudatból és megfelelési kényszerből születik egy döntés az orvosi pálya mellet. De nem beszélhetünk hivatásról.

Van arra példa, hogy egy lány az édesanya nyomdokaiba lép. Nem kell messzire menni, nézd meg, hány színésznő lánya választotta édesanyja foglalkozását. Persze, lehet, hogy híres és népszerű lesz, miközben valószínű, hogy ő az édesanya elismerését szeretné kivívni. Nem biztos, hogy ebben az esetben szülői nyomásra történik a pályaválasztás, de gyanítható, hogy a gyermek a szülőnek akar bizonyítani.

Még nagyobb a nyomás, ha a gyermek egyke. Rendszerint a gyermekek igyekeznek megfelelni a szülői elvárásoknak, akár kimondódott ez, akár rejtetten küldött üzenet formájában jutott el a gyermekhez, de mégis valamilyen nyomás hatására dönt, amikor pályát választ.

Előfordul olyan is, hogy az ehhez hasonló szülői parancs ellenére a felnőtt gyermek később pályát módosít. Hallottam egy orvosról, aki otthagyta jól fizető praxisát, feladta városi lakását és elment vidékre természetgyógyásznak. Most boldogan él, azt teszi, ami az ő valódi hivatása.

Érdekes annak a fiatal lánynak a története, aki felnőtt fejjel jött rá, hogy tulajdonképpen édesanyja elvárásainak akart megfelelni, amikor ügyintéző, adminisztrátor, titkárnő munkakörben próbált boldogulni, lemondva saját gyermekkori álmairól. Persze, hogy nem ment neki. Boldogtalanná vált, feleslegesnek érezte magát, céltalanná vált az élete. Hiába volt munkája, az állandó munkahelyváltások miatt ellehetetlenült.

A terápiás munka során bontakozott ki a teljes kép. Nézzük csak, mi is történt?

Óvodás korában arról ábrándozott, hogy tanárnő lesz vagy óvónő, de aztán hamar letett erről az álmáról, mert a zűrös otthoni légkör miatt nem nagyon tudott tanulni, így hát, mivel nem volt sikerélménye, mert rosszul tanult, esélye sem volt, hogy felvegyék valamilyen jó iskolába. Kisiskolásként még próbálkozott meseírással, de a visszajelzések miatt hamar felhagyott vele. Lemondott magáról.

Mikor néha az édesanyja – aki bérelszámoló volt - bevitte a munkahelyére, a kislány sokat játszott a mechanikus írógéppel. Írni próbált. Az anya ezt látva, azt sugallta a kislánynak, hogy legyen titkárnő. Így hát, amikor pályaválasztásra került sor, édesanyja tanácsára gyors- és gépíró szakiskolába jelentkezett, ahova fel is vették. Mikor elvégezte a két éves iskolát, az édesanyja protekciójával került be egy adminisztratív munkakörbe. Tulajdonképpen szerette, hogy tud gépelni, hogy leveleket fogalmaz, de ennél többet akart.

Ezért beiratkozott egy közgazdasági szakközépiskolába, de két hónap múlva ellehetetlenültek az otthoni körülmények, egyedül maradt, otthon nélkül. Hamarosan férjhez ment, a tanulásról lemondott. Két gyermeke született, s mikor a kisebbik gyermek óvodába kezdett járni, munkahely után nézett. Mivel iskolai végzettség nélkül, két kicsi gyerekkel nem volt könnyű munkahelyet találni, ezért az első adandó alkalommal elvállalt egy takarítói állást a közeli általános iskolában. Itt hamar felfigyeltek a képességeire, s mivel az iskolatitkár mellé adminisztrátor kerestek, így takarítónőből nemsokára adminisztrátor lett.

6 évet töltött el itt, amikor egyszer az igazgatónő azt mondta neki, hogy tanuljon tovább. Ő volt az első, aki többet látott benne „egyszerű” ügyintézőnél. Teltek-múltak az évek, ez a munka már nem elégítette ki, a közalkalmazotti besorolás szerinti munkabér kevés volt a megélhetésre, nem volt más esély a kiemelkedésre, csak a tanulás.

Beiratkozott hát egy gimnázium felnőttképzésére. Dicsérettel érettségizett és ebben az időben találkozott a spirituális belső úttal is. Ekkor kezdett kinyílni számára a világ, elkezdte keresni a megfelelő állást. Szerette volna többre vinni, de a szülői parancs még mindig nagyon erős volt. Elvégzett néhány OKJ-s tanfolyamot, egyik munkahely után jött a másik. Dolgozott postán pénzfelvevőként, banki takarék ügyintézőként, volt bérelszámoló, egy kozmetikai terméket gyártó kft. mindenese, volt ügyintéző egy könyvkiadónál, biztosítási üzletkötő, pénztáros a TESCO-ban, mindenféle adminisztrációs munkát megpróbált, s amikor nem tudott elhelyezkedni, akkor a munkaerő közvetítőhöz fordult. Mindeközben megtanult egy csomó alternatív terápiás módszert.

Végül egy állami tulajdonú társaság alkalmazta dokumentumkezelőként. Viszonylag jól keresett, a munka sem volt nehéz, csak kissé monoton. De a gyerekkori álmaihoz nem került közelebb. Amikor lehetősége nyílt rá, beiratkozott az egyik főiskolán kommunikációs szakra. Mikor diplomázott, a lányai már felnőttek, önálló életet éltek, ő pedig elmúlt 40 éves.

A tanulmányok, a terápiás módszerek ismerete adott annyi bátorságot, hogy ott merte hagyni az állását, önállóvá vált, most tanít, ír és maga is egyéni és csoportos terápiákat tart.

Az egyik terápiás ülésen jött rá arra, hogy édesanyja azt ültette el benne, hogy „egyszerű” titkárnő legyen. Olyan erős volt ez az üzenet, és annyira meg akart felelni az édesanyjának, annyira nem bízott magában, hogy teljesen elfelejtette saját gyerekkori álmait.

Arra is rájött, hogy tulajdonképpen minden adminisztratív munkakörben írnia kellett. Másoknak írt, mások helyett írta a leveleket, ahelyett, hogy a saját írói hivatását gyakorolta volna. Ma már elégedett az életével, most már a saját álmait igyekszik valóra váltani.

Sok-sok terápiás ülés eredményeképpen jött rá, hogy nem a saját életét éli, nem az álmait készült megvalósítani, hanem azt, amit az édesanyja „megálmodott neki”.

Rájött, hogy hol tévedett, mit rontott el, és felnőtt fejjel kezdte el azt a hivatást, ami boldoggá tette őt.

Pehl Ildikó

kommunikációs tréner, terapeuta

http://tulaszemelyesen.hu/

Képek forrása:

1. kép Isten hozott a világunkban:

http://fungie.blog.hu/2010/12/12/zoldkereszt_vagy_amit_akartok

 2. kép Pályaválasztás

http://www.erkel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=156&Itemid=216