Mi az a kognitív disszonancia? A kognitív disszonancia egy szorongást keltő belső feszültség, melyet egy olyan új információ vált ki, amely az eddigi tapasztalatainknak ellentmond.
Maga Festinger a következő szavakkal írta le elméletét:
„Az általunk megfogalmazott disszonanciaelmélet lényege meglehetősen egyszerű, és a következő állításokkal ragadható meg:
A kognitív (megismert) elemek között lehetségesek disszonáns vagy 'nem megfelelő' kapcsolatok.
A disszonancia (ellentmondás) jelenléte a disszonancia redukciójára (csökkentésére), illetve a disszonancia növekedésének elkerülésére irányuló nyomást idéz elő.
Ezen nyomás megnyilvánulhat viselkedésbeli és kognitív változásokban, valamint az új információkkal és véleményekkel szemben tanúsított óvatosságban.”
Mikor beszélhetünk disszonanciáról és hogyan igyekszünk mérsékelni?
Amikor valaki előtt több választási lehetőség áll, disszonanciát él át, mivel sosem lehet teljesen biztos a dolgában. Azonban különbséget kell tennünk akkor, ha a lehetséges választás számunkra a „vonzó” illetve a „nem vonzó” kategóriában esik.
Akkor éljük át ezt a belső konfliktust, amikor olyan döntést hozunk, amely korábbi véleményünkkel, érzelmeinkkel ellentmondásban áll. A szorongást úgy igyekszünk csökkenteni, hogy racionális magyarázatot gyártunk, igazoljuk a régivel ellentétes véleményünket.
Az önigazolás akkor lép működésbe, ha az egyén erkölcsi, intellektuális értékei sérülnek. Az önigazolás a pozitív énkép fenntartására irányuló gondolatok, törekvések együttese. Az önigazolás akkor erősödik fel, ha valaki felelősséget igyekszik vállalni a cselekedeteiért, melyeknek súlyosan negatív hatása, visszavonhatatlan következménye van, illetve, ha veszélyes az eredmény. Amikor nagy a tét, befektetett idő, pénz, munka, erőfeszítés a kockázat tárgya.
Az emberek pozitív énképe folytán önmagukat értékesnek, intelligensnek, kompetensnek, tisztességesnek tartják, önértékelésüket az határozza meg, hova helyezik önmagukat az erény, a bűn, az ésszerűség, ésszerűtlenség skáláján.
A pszichésen egészséges egyén folyamatosan értékeli, hogy cselekedeteinek eredménye összeegyeztethető-e az önértékelését meghatározó mércéjével, a pozitív énképpel.
Amikor a valóság mást mutat, mint amit elvártunk tőle, az új információ konfliktusba kerül a hitrendszerünkkel, belső zavart, válságot okoz. Megpróbáljuk feldolgozni és elfogadjuk az új tényeket, vagy becsapjuk magunkat és magyarázatokat gyártunk.
Ha az egyén károsnak értékeli az általa okozott helyzet következményeit, de azok más értékeket szolgálnak, az a külső igazolás. Amikor az egyén meggyőzi önmagát, hogy a történtek ellenére ugyanúgy szereti és értékeli magát, az a belső önigazolás.
Ellentmondás akkor lép fel, ha az egyén saját gondolatából és a közmegegyezés szerinti feltételezett véleményből logikailag és erkölcsileg más következik.
Leginkább az okoz feszültséget, ha két lélektanilag összeegyeztethetetlen gondolat merül fel az emberben.A feszültséget igyekszünk megszüntetni, megváltoztatva az egyik, vagy másik, vagy mindkét tudattartalmat, főleg, ha az önbecsülésünk forog kockán.
A disszonancia feloldásának egyik módja, ha nem veszünk tudomást azokról az érvekről, melyek ellentmondanak választásunknak, döntésünknek.
A disszonancia csökkentését szolgálják az énvédő, elhárító mechanizmusok, a racionalizálás, a tagadás, a kivetítés, a meg nem történtté tevés stb. Ilyenkor kezdődik a ferdítés, önmagunk és mások megdumálása és az ésszerűsítés. A disszonancia csökkentésével az ember védi az énjét és őrzi pozitív önképét. Az önigazolás végletekbe torkollhat.
Jó példa La Fontaine: A róka és a szőlő című meséje.
A másik gyakori példa, amikor egy hitrendszerre építjük az életünket vagy a kapcsolatunkat, ám a beérkező információk alapján a korábbi hitrendszer tévesnek bizonyul.
Ekkor ahelyett, hogy elfogadnánk a tényt, hogy tévedtünk, külső tényezőkre fogunk mindent, - becsapjuk és meggyőzzük magunkat, hogy az információ téves, vagy azt állítjuk, hogy amit szerettünk volna elérni, az nem is olyan fontos.
Egy merész elképzelés szerint az attitűdökkel ellentétes viselkedés miatti disszonancia az attitűdöket fogja megváltoztatni. Az attitűd és a viselkedés össze nem illését képmutatásnak nevezzük.
Ebben az esetben is igyekszünk megszabadulni a disszonancia állapotától. A legegyszerűbb attitűdjeink megváltoztatása, mert egy múltbeli eseményen nem lehet változtatni, és az éppen folyamatban lévő cselekvés megszakítása még több disszonanciát okozhat. Ha ugyanis beismerjük, hogy kezdettől fogva rosszul ítéltük meg a helyzetet, akkor ellentmondásba kerülünk a saját magunkról alkotott képpel.
Ezért inkább fenntartjuk a viselkedésünket, s véleményünket átalakítjuk, új véleményeket állítunk fel, hogy igazoljuk viselkedésünket.
Az elmélet szerint már maga a puszta választás is disszonanciát kelt bennünk, ugyanis leértékeljük azokat a dolgokat, melyeket nem választottunk, ezzel szemben eltúlozzuk a választott lehetőség értékeit.
Pehl Ildikó
pszichoblogger
