Pehl Ildikó blogja

Túl a személyesen

Túl a személyesen

Húsvét előtt

2016. március 24. - Pehl Ildikó

Van egy történet a Bibliában, ami nagyon jó példája annak, hogy mi az alázat és a valódi szeretet.

jkm_l_37

Jézus jelképekkel, példákkal, történetekkel tanított. 

Amit látunk, az jobban megmarad az emlékezetünkben, mint amit hallunk, s talán jobban meg is értjük. A tanítás így mélyebb nyomot hagy.

A legtöbb üzenetét, mondanivalóját azonban még ma is sokszor félreértik.

Egyik fontos tanítását nem elmondta, hanem cselekedte.

Jézus ezzel a cselekedettel olyan igazságot akart tanítani tanítványainak a szeretetről, amely mélyen bevésődött mindegyikük szívébe, s amely a mai napig példaértékű, igaz tanítás.

Íme, a történet:

Keleten a száraz, poros utakon csupasz lábbal, saruban jártak, s ezért naponta többször is lábat mostak. A lábmosás hozzátartozott a vendéglátáshoz. A házak bejáratánál az erre a célra rendszeresített vödrök álltak, s a rabszolgák kötelessége volt, hogy megmossák az érkezők lábát. Az előkelő vendégek lábát a házigazda mosta meg, így fejezve ki tiszteletét.

Húsvét előtt Jézus a tanítványaival töltötte az estét, mely az utolsó vacsora volt. Egy vendégfogadóban vacsoráztak, ahol senki nem végezte el a lábmosás feladatát.

Amikor mindenki leült az asztalhoz, Jézus felállt, levette felsőruháját, maga köré kötött egy kendőt, vizet töltött egy tálba és maga kezdte el lemosni a tanítványok lábát.

Képzeljük csak el a tanítványok megrökönyödését, ahogy eléjük térdel a mesterük és a rabszolgák munkáját végzi.

Amikor Jézus Péterhez ért, az tiltakozva mondta:

- Az én lábaimat nem mosod meg soha!

Mondhatja ezt valaki szerénységből:  Hogy jövök én ahhoz, hogy Jézus mossa az én lábamat?

Mondhatja felfuvalkodottságból is: Nincs szükségem arra, hogy Jézus tisztítsa meg a lábam!

Mondhatja tudatlanságból, hitetlenségből, vagy szégyentől vezérelve is.

Jézus válasza ez volt:

- Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám!

Miután megmosta a tanítványok lábát, Jézus magára öltötte felsőruháját, letelepedett az asztalhoz és így szólt:

- Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekszetek.

A lecke, amit Jézus a tanítványainak adott, többek között az alázatról szólt. Ő nem élt vissza sem a hatalmával, sem a jogaival, sem a többiek szeretetével. És nem a lábmosás volt a lényeg, hanem a tett. Az alázat és a szolgálat.

A szeretet ott a legnagyobb, ahol a legmélyebbre hajol.

Gondold el, mekkora szeretet kellett ehhez a cselekedethez! Ez a lehajolni tudó, szolgáló szeretet, amely vagy szeretetből fakad, önként, belső indíttatásból, vagy nem ér semmit. Nem ér semmit, ha parancsszóra végzi valaki, vagy kényszerűségből, vagy azért, mert elvárják, vagy azért, hogy megfeleljen.

A Mester a lábmosó rabszolga munkáját végezte, egy alárendelt feladatát. Majd visszaült az asztalhoz és tudatosította az ott ülőkkel, hogy a lábaik mosása közben sem szűnt meg annak lenni, aki.

Nem veszett el a méltósága, megmaradt a tartása és a hatalma.

Egy jó vezető nem uralkodik, hanem legyőzi a fölérendelődés, a gőg szégyenét.

Az üzenet még annyi, hogy senki sem különb a másiknál, s ahogy Jézus szeretett, csak úgy érdemes szeretni.

Honnan tudod, hogy szeretsz?

A szeretet lehet ügyetlen, bukdácsoló, türelmetlen, vagy akármilyen, de egy nem lehet: gőgös, öntelt, felfuvalkodott!

Ez a szeretet nem zár ki senkit.

Pehl Ildikó

 

Nézd meg a honlapomat is.

Belső gyermek tréning áprilisban.

Programjaimról itt tájékozódhatsz. Állandó programok: Mozgásmeditáció, Kreatív Önismereti és Kommunikációs Műhely online.

Hírlevélre feliratkozás itt.

Kép: Ford Madox Brown (1821-1893): Péter lábmosása
London, Tate Gallery

 

 

süti beállítások módosítása