Pehl Ildikó blogja

Túl a személyesen

Nem minden az, aminek látszik

2016. április 26. - Pehl Ildikó

Olykor látszólag boldog emberek, boldognak tűnő párok valójában boldogtalanok. 

Néha elgondolkodom, vajon miért akarjuk becsapni egymást. Vajon miért fontos az, hogy valami olyat mutassunk magunkról, amiről tudjuk, hogy nem igaz.

Miért van szükségünk arra, hogy olyannak lássanak minket, amilyenek nem vagyunk?

Miért csapjuk be magunkat és miért csapunk be másokat?

Gyávaságból? 

Persze, van olyan, aki tényleg boldog a párjával, de az látszik. Látszik, ha egy pár jól megvan egymással, ha tényleg boldogok, az "lejön" róluk. Ahogy egymásra néznek, ahogy mosolyognak, ahogy összebújnak, jó rájuk nézni.

És vannak, akik megpróbálják ezt eljátszani. De nem lehet.

                          A hű szerelem nem beszél, azt tett dicsőíti és nem szavak.

                                                                                              William Shakespeare

Néha elgondolkodom azon, vajon mit tennének azok a nők (vagy pasik), akik azt gondolják, hogy ők milyen boldog párkapcsolatban élnek, ha megtudnák az igazat?

Vannak nők (meg persze pasik), akik azt posztolják a Facebookon, hogy ők mennyire szeretik a párjukat, s hogy ők milyen szerelmesek egymásba, miközben sejtik, érzik, tudják, hogy a másik megcsalja őket.

Ezek a nők (vagy pasik) valószínűleg semmit sem tesznek. Még akkor sem, ha az egész az orruk előtt folyik. Ezek a nők (vagy pasik) akkor sem akarnák meglátni, hogy mi történik körülöttük, ha a szemük láttára történne. Legfeljebb, ha mégis a tudomásukra jutna, arra a másikra haragudnának, de arra nagyon. Az a szemét ribanc, vagy harmadik, vagy ki tudja, ki mindenkire lennének dühösek. Dühöngenének, mert tehetetlennek éreznék magukat. Ahelyett, hogy megnéznék, én hol hibáztam? Én mit rontottam el? Leginkább mást hibáztatnak, mert az önmagukkal való szembenézéshez valódi erő kell. És könnyebb azt mondani, hogy nincs más választásom, maradnom kell, tűrnöm, mert a gyerek, a ház, a hitel, a vagyon, a bármi. Mert van, akinek az egyedülléttől, a magánytól való félelme nagyobb, mint az önbizalma.

Azt hiszi, hogy nincs választása, pedig csak gyenge, vagy gyáva.

untitled_1.png

Mindig van választásuk. Mindig.

Aki tudja, hogy a párja nem hűséges hozzá, és kellő önbecsüléssel rendelkezik, nem marad benne egy ilyen kapcsolatban.

Persze, ha megtudja. Mert van, amikor kiderül és van, amikor nem.

És van, hogy egyszeri félrelépés történik, és van, amikor viszony.

Más kérdés, hogy a kapcsolat túléli-e az ilyen egyszeri botlást, megtörténik-e a bűnbánat, a vezeklés és a megbocsátás?

Megint más kérdés, hogy fel tud-e épülni újból a bizalom?

Persze, az is kérdés, hogy a csaló újra csal-e? És ha igen, miért teszi?

Mert ha valami gond van a kapcsolatban, akkor bizony arról muszáj lenne kommunikálni.

Kérdés továbbá, hogy a megcsalt fél megbocsát-e, hogy tényleg meg tud-e bocsátani, vagy azért marad a kapcsolatban, hogy "elverje a port" a hűtlenen?

Mert sokszor azt hisszük, hogy megbocsátunk, azután az első összezördülésnél a másik fejéhez vágjuk a múltbéli hibát, vagy magunbkan dédelgetjük a sértettségünket - egészen addig, amíg valamilyen testi tünet formájában elő nem bukkan a feldolgozatlan múltbéli fájdalom -, eljtátszva ezzel a mártír szerepet, hibáztathatjuk a másikat szerencsétlen sorsunkért, esetleg valamilyen más előnyt kovácsolhatunk magunknak.

Játszhatjuk a "Látod, mit tettél velem!?", vagy a "Rajtakaptalak, te gazember!", esetleg az "Ez is miattad van." című játszmák egyikét. Vagy féltékenykedni fogunk.

Hiába, a nőknek vannak olyan receptorai, amivel megérzik, hogy valami nincs rendben. A legtöbbször, ha hallgatnak ezekre a receptorokra, sejtik, hogy valami gond van a másikkal, észreveszik, hogy nem olyan, mint régen. De sokan inkább homokba dugják a fejüket.

Ha egy férfi (vagy nő) figyelme máshol van, a kapcsolat nem az igazi. Egyre kevesebb a szex, már nem is olyan, mint régen, a pasas ajándékkal, a nő kedvességgel kompenzál - már, ha kompenzál -, látszólag ugyanolyan minden, de azért érezni lehet, hogy ez már régen nem az, amit reméltek ettől a kapcsolattól.

Számtalan figyelmeztető jele van annak, ha az egyik fél már nincs igazán benne egy kapcsolatban.

A gyáva nő sosem vallaná be, hogy boldogtalan, de azért azt látja, hogy a pasas - bár igyekszik mindent megtenni, ami telik tőle - mégis boldogtalan. Ahogy a gyáva férfi sem vallja be, hogy boldogtalan. Inkább ott élnek együtt, egy fedél alatt, mégis egymástól mérhetetlenül távol.

Ha a másik gondolatban máshol van, elindul a figyelem megszerzésére irányuló kísérlet. De lehet, hogy akkor már későn.

Talán még nem tudják, de valami megszakadt, a férfi vagy a nő érdekesebb játszótársat keres, és ha valaki keres, akkor talál is. A gyávák titokban. A férfiak gyakrabban. Mert a férfi vadászik, a nő biztonságra vágyik, állandóságra törekszik.

telephone-586268_640.jpg

Vajon mit tenne egy ilyen boldogtalanságban vegetáló nő, ha megtudná, hogy a párja egy másik nőnél keres boldogságot vagy pillanatnyi örömöket?

Vajon mit tenne, ha megtalálná a férfi telefonjának híváslistáját?

Vajon mit tenne, ha tudná, hogy amint elmegy otthonról, a párja már veszi is elő a szeretője fényképét, vagy bekapcsolja a számítógépet és a hozzá írt e-maileket olvassa?

Vajon mit tenne, ha tudná, hogy a férfi, aki ott él vele egy lakásban, ott alszik vele egy ágyban, titokban másról fantáziál?

Vajon mit tenne a nő, ha megtudná, hogy a pasas pár perccel azután, hogy kiírta a Facebookra, mennyire szereti és tiszteli őt, amint kilép az utcára, a szeretőjét hívja, hogy megbeszéljék a következő találkát?

Vajon mit tenne, ha tudná, hogy a férfi nem tudja elmondani neki, hogy elege van belőle, hogy naponta kétszer kell masszírozni a hátát, hogy már nem kívánja őt, hogy neki már elege van abból, amit tőle az ágyban kap, hogy neki más kell?

Vajon mit tenne, ha a férfi elmondaná neki, hogy elege van abból, hogy a nőnek semmi sem elég?

Vajon mit tenne a nő, ha tudná, hogy a legjobb barátnője - akivel minden titkát megosztja, akivel megbeszéli élete legfájdalmasabb, legbizalmasabb, legintimebb részleteit, a barátnő, akivel olyan közeli a kapcsolata -, tudja, hogy a párja megcsalja őt, de nem mondja el neki.

Vajon mit tenne a nő, ha tudná, hogy rajta kívül már mindenki más tudja, amiről ő nem akar tudomást venni?

Néha elgondolkodom azon, vajon az ilyen férfiak miért nem mondják el otthon az igazat?

S ha elmondanák, a nő vajon mit tenne?

Talán semmit. Talán pocskondiázná a másik nőt. Talán haragudna egy kicsit a csalóra. Talán továbbra is úgy tenne, mintha nem történt volna semmi. Talán tovább színlelné a boldog kapcsolatot a csalóval. Talán.

Pehl Ildikó

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tulaszemelyesen.blog.hu/api/trackback/id/tr118659738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cseresnyés Pálné Marika 2016.04.27. 13:18:06

Hát igen! Nem mindenki tud színlelni, súlyos ismeretekkel örömöt, boldogságot színlelni, amikor tudja, hogy a férfi minden gondolata, minden cselekedete másfelé irányul, nem lehet.
Amit leírtál mind igaz, és minden pontja fájdalmat okoz annak, aki megéli. Ezért, ha a párkapcsolat létrejötte előtt mindez kiderül. akkor a párkapcsolatot nem szabad létrehozni. Aki megtalálja az egyedüllét szépségét, és feltalálja magát abban, annak ilyen kapcsolatba nem szabad belemennie. Hogy miért? Mindez itt le van írva, nagyon helyesen, amivel csak egyetért az, aki nem fél sem
a társtalanságtól, sem a magánytól, minden ellentétes állítással szemben. Aki ilyen kapcsolatba belemegy, az házvezetőnői szerepet vállal. Körülbelül ezt a szerepet szánja neki a férfi. Akkor miért vállalja fel? hiszen nem a magányát oldja, az a férfi aki örökösen más társaságot keres. Ezért, ha állandó kalandozás után vágyik, akkor neki sem szabad kapcsolatba belemenni, és lekötni magát. Hiszen aki otthon mindent megtesz érte, soha semmivel nem tud a számára megfelelni., mert mindig a másik társaság a viszonyítási alap.Ez nagyon jól látszik. Ilyen szerepet nem vállalok. Mert nem mindegy, hogy egy társ, vagy csak egy kiszolgáló személyzet aki a férfit,
kalandozásaiból hazatérve magányosan, de meleg otthonnal kell hogy várja.
Nagyon jó, hogy ha kapcsolat előtt kiderülnek az ilyen problémák, amelyek előre borítékolják a várható eredményt. Ezért mindkettőnek el kell engedni a másikat. Nincs jövője az ilyen kapcsolatnak.