A lányom egy ideje tánciskolába jár a barátjával.

Nekem gyerekkoromban nagy álmom volt, hogy megtanuljak táncolni, ezért a gyerekeimet beírattam társastáncra. Szerettek oda járni, aztán később a kisebbik lányom jelentkezett Zoltán Erika tánciskolájába is, hip-hopra.

Szóval, azt tudtam, hogy szeret táncolni, azt azonban nem gondoltam, hogy felnőttként újra elkezdi. A barátjával együtt néhány hónapja beiratkozott a New Dance World tánciskolába.

Nagyon lelkesen jártak, aztán egyszer csak bejelentették, hogy valamilyen gála lesz. Megkérdezték, hogy megnézném-e, mondtam, hogy persze. Kíváncsi vagyok, mit tud a lányom és különben is, büszke vagyok rá, hogy színpadon lép fel. Meg egyébként is.

Azt hittem, hogy a szokásos lesz, megmutatják a gyerekek a szülőknek, hogy mit tudnak. Aztán kiderült, hogy a Petőfi Csarnokban lesz. Akkor ért az igazi meglepetés, amikor odaértem. Rengetegen voltak, legalább 1000 ember.

Még szerencse, hogy helyjegyem volt, mert annyian  jöttek, hogy állójegyeket is adtak el.

2x70 perces volt a műsor. Arra gondoltam, biztosan sok helyen tartanak órákat, sok a gyerek a tánciskolában, ezért jött el ennyi szülő. A második meglepetés akkor ért, amikor elkezdődött a show. Ez nem egy szokványos műsor volt.

Először is, élőzene biztosította a hangulatot, a színpadon a Glamorous Company szolgáltatta a zenét.

A ceremóniamester, DJ Revolution felelt a hangulatért és nagyon jól csinálta.

Sorra jöttek a színpadra kicsik és nagyok, felváltva, a tanáraikkal együtt, a néhány perces koreográfia olykor egy-egy történetet mesélt el. Máskor egyszerűen "csak" táncoltak, de mesteri módon. Mindegyik produkció látványos volt, kivétel nélkül. Voltak, akik elrontották, főleg a kicsiknél, de szerintem ez egy csöppet sem zavart senkit, mert mindenki élvezte a mozgást a színpadon. Egyébként is, ez a szabad stílus nagy előnye: a néző nem tudhatja, mikor rontanak a színpadon és mikor a látványshow része, hogy valaki mást csinál, mint a többiek.  :-)

A közönség végig élvezte a szórakoztató látványt, a hangulatot, a nézőtér szinte folyamatosan tapsolt és kiabált, annyira drukkoltak a gyerekeknek.

Miközben a tánciskola régi és mostani növendékei mutatták be a produkcióikat, fellépett a Free Sensation magyar bajnok csapat is.

Azután a R3D ZONE show-ját láttuk.

Később a Face Team mutatta be az akrobatikus kosaras számát. Ők megjárták a Britan’s Got Talent-et is.

Fergeteges volt az egész.

Amiért klaviatúrát ragadtam, az a tánciskola alapítója, Alexa Christian személye.

Christian 10 évvel ezelőtt megálmodta, hogy alapít egy tánciskolát és létrehoz egy ilyen nagyszabású show-t a diákjaival. És most megvalósította. Ahogy a színpadon állva erről beszélt, elérzékenyült és nem tudta folytatni a mondandóját. Ahogy küszködött ez a felnőtt férfi, hogy el ne sírja magát, annyira megható volt, hogy könnyes szemmel hallgattam végig.

Megvalósult egy álom, egy 18 éves srác álma, akinek a zene az élete, és az a küldetése, hogy a diákokat ne csak táncolni tanítsa, hanem alázatra, precizitásra, fegyelemre, önkifejezésre és toleranciára.

A New Dance World táncosai számos versenyt nyertek, szerepeltek televíziós produkciókban, show műsorokban, Christian tagja és koreográfusa a The Core csapatnak, ők Las Vegasban a World Hip Hop Dance Championship világbajnokságon is részt vettek.

Miközben Christian beszélt, a vendégek és a diákok végig fütyültek, tapsoltak, a levegőben tapintható lett a meghatottság.

Azt éreztem, hogy ezt a fiút szeretik. Ezért jöttek el ennyien. Ami a szemem előtt lejátszódott, az olyan megindító volt, hogy megkönnyeztem.

Köszönöm ezt az élményt, én nagyon drukkolok neked, Christian!

A tánciskoláról és Christianról itt olvashattok:

http://www.newdanceworld.hu/10_koncert.php

Elmesélek egy történetet.

Előfordul, hogy néha busszal utazom. Ugyan a lányom barátja ideadta a Toyotáját, hogy használjam és imádok vezetni, de olykor jólesik buszra szállni. Szóval, a múltkor egy érdekes esetnek voltam a tanúja.

A busz, amellyel utaztam, olyan új típusú busz volt. A középső ajtónál szálltam fel és rögtön le is ültem. Mellettem egy kismama ült, a babakocsiban a kisfia, mellette a kislánya. Nem utaztak sokan a buszon, volt néhány szabad ülőhely. A következő állomáson felszállt egy fiatalember, az egyik keze begipszelve. Az anyuka odaszólt a fiatalembernek:

- Ha le akar ülni, felállok.

Mire a srác:

-         Köszönöm, nem ülök le.

-         Van még itt üres hely, ha a fiatalember szeretne leülni – szóltam oda a fontoskodó anyukának, gondoltam, onnan, ahol ül, biztosan nem látja. Semmi válasz. A következő állomáson ellenőrök szálltak fel. Azon nyomban kezelték a jegyüket néhányan, de az egyik lánynak nem volt ideje, mire odaért az ellenőr hölgy. Nem hallottam, hogy mit beszéltek, csak azt láttam, hogy a lány mutatja a tömbjegyét, az ellenőr ránéz, ingatja a fejét és valami olyasmit mond, hogy legközelebb időben kezelje, majd visszaindult a busz hátsó részébe. Azon a részen, ahol én ültem, valahogy kimaradt az ellenőrzés. Egymásra néztünk az egyik idősebb hölggyel és odaszóltam neki:

-         Ez már a második ilyen eset az elmúlt néhány napban, kezelem a jegyem és az ellenőrök rám sem néznek. – A hölgy egyetértően bólintott, tőle sem kértek jegyet, bérletet. Nem volt ideje válaszolni, mert a mellettem ülő anyuka elkezdett méltatlankodni, hogy milyen emberek vannak, hogy lógnak a buszon, nem akarják megfizetni a költségeket, meg ilyenek. Odafordultam hozzá és kedvesen megkérdeztem:

-         Miért zavarja ez?

-         Azért mert ezt látják a gyerekeim, hogy ennyi csalás van és ilyen becstelenek az emberek, az előbb is, amikor szóltam a fiatalembernek, hogy üljön le, átadom a helyem, maga azt mondta, hogy van még hely. Pedig én csak jó szándékból akartam segíteni.

-         Én úgy láttam, hogy ez a fiatalember eléggé felnőtt ahhoz, hogy önállóan el tudja dönteni, hogy le akar-e ülni vagy sem.  Szerintem különbség van aközött, hogy segítünk vagy kéretlenül beavatkozunk, nem gondolja? – néztem rá.

-         Lehet – mondta elgondolkodva, - de az, hogy jegy nélkül utaznak, az felháborító.

-         Azt gondolom, hogy érdemes volna megnézni, miért zavarja ennyire mindez? Talán azon kéne eltöprengeni, hogy maga mikor, kivel és hol becstelen.

-         Lehet, hogy igaza van – hirtelen zavarba jött - köszönöm, ezt fogom tenni.

Ezzel elhallgatott, a buszon pedig néma csönd lett.

Lehet, hogy ha téged zavar valami, akkor neked is el kéne gondolkodnod azon, hogy téged miért zavar?

Pehl Ildikó

pszichoblogger