Pehl Ildikó blogja

Túl a személyesen

Túl a személyesen

Tények, hitek, tévhitek

2014. július 11. - Pehl Ildikó

Először is, ha fáj az igazság, ne olvass tovább!

Figyelmeztetlek, hogy a következő sorok a nyugalom megzavarására alkalmasak és veszélyeztetik a jól felépített elméleteidet, vagy az énképedet.

1313005074-KFeTz6

Ha idetévedtél, akkor gyanítom, hogy nem most kezdtél el járni a „szellemi úton”.

Talán voltál már jó néhány előadáson, tanfolyamon, workshopon, tréningen, ismersz egy rakás terápiás technikát, voltál már konzultációkon, olvastál rengeteg könyvet, meditálsz is talán (vagy azt hiszed, hogy azt teszed, nem tudom), kívülről fújod az összes megvilágosodott bölcs mester, tanító gondolatát, mondatait, a különféle tanításokat.

Az is lehet, hogy vannak tapasztalataid, felismeréseid, esetleg te magad is „gyógyítasz”, energiát adsz, tanítasz, terápiázol. Szóval tudsz egy csomó mindent és használod is. Szuper!

De!

A spiritualitásból is készek vagyunk valamilyen presztízskérdést csinálni, vagy valamilyen karriert gyártani abból, mi mindent tudunk mi már, elcsépelt a szó: egót építeni. Elismerés után sóvárgunk. Nem látszik rajtam, hogy én már hol tartok? Azt a mindenit! Nem engem kérdeznek? Nahát, még ilyet! Majd én megmondom, hogy mi a jó neked!

Másoknak már ragyogóan tudsz segíteni, de hol vagy te? Te már készen vagy? Te már ott vagy?

Az is megeshet, hogy a saját magad felé támasztott elvárásoknak nem felelsz meg.

Biztosan előfordult már veled is, hogy azt gondoltad: „Már régen nem itt kéne tartanom!”, vagy azt, hogy: „Miért nem lett könnyebb, hiszen már annyit dolgoztam magamon?”.

Mindenki a saját tempójában halad a szellemi ösvényen. Te is. Pont ott tartasz, ahol tartanod kell. Épp ott vagy jó helyen, ahol vagy.

Ne hagyd, hogy bárki siettessen! Ha te szellemileg érett vagy, már tudod, hogy nincs hova sietni és nincs minek.

Nincsenek csodaszerek, csodás terápiás módszerek, amiktől egykettőre a világ legboldogabb, legkiegyensúlyozottabb, legnagyobb bőségben élő guruja leszel.

Ha ezért csinálod, akkor tévúton jársz.

Félreértés ne essék: Nem azért vagy itt, hogy keresd a boldogságot! Butaság!

A boldogság van. A léted alapja a boldogság, az öröm, a játék, a szeretet.

Csak nem látod, mert valami eltakarja a szemed elől.

Ahogy a Nap is van, csak olykor eltakarják a szemed elől a felhők. Attól, hogy vihar idején nem süt az égen, a felhők fölött még ragyog.

A felhők, amiktől nem látod a Napot, azok a hitrendszerek, meggyőződések, előzetes tapasztalatok, amik alapján magadról alkottál egy képet, a véleményed az életről, a világról, - ezek valójában tévedések, félreértések -, amelyek olyan erős hipnózisban tartanak, hogy képtelen vagy észrevenni a valóságot.

Jó hír, hogy ezektől a téves elképzelésektől meg lehet szabadulni.

A boldogságot, a szeretetet – nem azt, amiről azt hiszed, hogy az, hanem a valódit - megtapasztalhatod. Lehet, hogy csak egy pillanatra, de amikor átéled és megtapasztalod, akkor tudod, hogy sosem kellett keresned semmit, mert minden van.
Az összes terápiás technikát azért találták ki – bár mindegyik hasznos és jó-, mert ezt nem tudják, nem értik, mert a legtöbben soha nem élték át ezt a tapasztalatot.

Amikor azonban átéled, akkor rájössz, hogy tulajdonképpen milyen egyszerű.

Van néhány olyan elképzelés, gondolat, tévhit - nevezd, aminek akarod-, amelyek olyan mély gyökeret eresztettek - a spirituális úton járók körében oly népszerűvé váltak-, hogy nem lehet kiírtani őket.

Pedig nem ártana kigyomlálni a gazt, mert ha sokáig ragaszkodsz a gazhoz,  eluralkodik, benövi a kertedet, és az nem tud virágba borulni. Az elültetett magok nem tudnak növekedni.

A hamis gondolatok pedig tévútra visznek. Néhány félreértés ezek közül:

Sem a személyiséged, sem a viselkedésed nem te vagy. Csak rólad szól mindkettő. Vagyis arról, hogy milyenné váltál.

Nem azért vagy itt, hogy tanulj és fejlődj. Már tudsz mindent. Legfeljebb csak emlékezned kell. Persze, amikor megszületsz, meg kell tanulnod enni, járni, beszélni, meg ilyesmiket, de a lényeget már tudod. Azt nem kell megtanulnod.

Azért vagy itt, hogy tapasztalj és kiteljesítsd magad. Hogy neked mi jelenti a kiteljesedést, azt csak te tudod, senki más!

Minden tökéletes, nincs mit fejleszteni. Amit fejlesztünk, az a személyiség, de hát az meg nem te vagy.

osho_a_magadrol_alkotott_kepet_2013.04.03

A léted egy folyamat, a lényed nem változik, te nem változol, csak megnyilvánulsz. S közted és a megnyilvánulás között ott a személyiség (ami változik), ami befolyásolja, hogyan teszed ezt.

Tévedés, hogy minden azért történik veled, mert valamit meg kell tanulnod. Azért történik, hogy a legjobbat hozd ki magadból.

Meglepő módon sokszor találkozom azzal, hogy az angol nyelvű, mesterektől, tanítóktól való mondatokat helytelenül fordítják. A fordítás vagy értelmetlen, vagy nem igaz. Ez nem a fordító hibája, hisz ő annak megfelelően tudja lefordítani az elhangzottakat, leírtakat, ami az ő tudása, tapasztalata, megértése.

Így hát, előfordul, hogy a legjobb szándék ellenére olyasmit olvashatsz a fordításokban, amik nem az eredeti mondanivalót adják vissza.

Ezért szerezz saját tapasztalatot az igazságról, s akkor már nem lesz szükséged arra, hogy készen kapott hamis mondatokat tegyél a magadévá.

Elolvashatsz ilyen-olyan tanácsokat, tippeket, gyakorolhatod a különféle módszereket, betarthatod az összes előírást, nem leszel közelebb a valódihoz. Bár ezeknek is van hasznuk, mert sokat segíthetnek, hogy jobban érezd magad. Ha ez a célod, hajrá. Csak ne csapd be magad. Ne állj meg itt, menj tovább, ha az igazságot keresed.

Ha egy ideje a spirituális szellemi úton jársz, akkor már biztosan találkoztál olyan bölcsességekkel, amelyeknek ugyan van igazságtartalma, azonban önmagukban semmit nem jelentenek, ha nincs meg hozzá a tapasztalat.

Ugye, az világos, hogy attól, hogy a facebookon bölcs gondolatokat, idézeteket osztasz meg, még nem lesz belőled megvilágosodott guru?

Gondolom, hogy a szavakat érted, de hogy mit is jelentenek valójában, nem biztos, hogy minden esetben tudod. Mert nem tudhatod. Kivéve, ha van róla tapasztalatod. Ugyanis tapasztalat nélkül csak üres szólamok, frázisok, tartalom nélkül. Az egyik legnagyobb tévedés, hogy ha azt mondod, hogy ezeket érted. A valódit nem lehet megérteni, csak megtapasztalni. Az elme számára ez felfoghatatlan. Vagy tudod, hogy mit üzennek a mesterek ezekkel a szavakkal, vagy csak sejted.

A másik tévedés, ha azt hiszed, ha sokat jársz ezoterikus előadásokra, ha sok spirituális könyvet olvasol, akkor fejlődsz. Másoktól sosem kapsz saját tapasztalatot.

Fejben ugyan sokkal okosabb leszel, csak éppen a tapasztalat fog hiányozni. Lehet, hogy változol valamit, mert a gondolataid által is érhetsz el hatást, de valódi, tartós változást csak gondolkodással nem lehet előidézni.

Óriási hiba, ha azt gondolod, hogy ha sokat dolgozol magadon, akkor könnyebb lesz az életed. Nem is ez a cél. Igaz, hogy aki elindul, általában azért teszi, mert nagyon rossz neki valami és egy kicsit jobban akar lenni. Aztán amikor jobban lesz, elfelejti, hogy valamikor az igazságot kereste. Ne csapd be magad. Attól, hogy pillanatnyilag valami nehéz az életedben, még nem vagy kevésbé értékes, vagy a tudásod még nem ér kevesebbet. S ha neked könnyebb, még nem biztos, hogy van saját tapasztalatod az igazságról. Vagy, hogy jó úton jársz. Bár minden út jó út és minden út ugyanoda visz, de attól, hogy könnyebb az életed, még nem tartasz előrébb, mint az, akinek valami nehezebb.

Ugyanilyen tévedés, hogy aki megvilágosodott, annak nincsenek gondjai, neki minden könnyű, sok a pénze, mindig mosolyog, jól működő, tartós párkapcsolatban él és minden happy.

Meg ahogy azt a Móricka elképzelte. A megvilágosodott ember is ember. Mivel tisztában van vele, hogy ő nem csak ez a test - és hogy a test, amit erre az életre magára öltött, egy bio szkafander, amit ápolni és gondozni kell, hiszen, ebben az illuzórikus világban ezen keresztül tudja kifejezni magát, ezen keresztül érzékel és tapasztal, ez tartja életben - másképp viszonyul a világhoz, mint a mélyen alvók, de ember.

Ennek a káprázatnak a része, hogy ebben a galaxisban, ebben a naprendszerben, a naprendszernek ezen a bolygóján, ezen a földrészen, ebben az országban, ebben a családban, ebben a testben, ebben az életben, ebben az időben, ilyen körülmények között létezel.

A legismertebb megvilágosodott mesterek közül néhány teljes elvonultságban élt, vagyon nélkül, tökéletes elégedettségben. Ez ma már nem biztos, hogy követendő példa, de nem is kötelező elvonulni a világtól.

Oshónak az volt az álma, hogy a megvilágosodott lények a keleti és nyugati kultúrát önmagukban szintézisbe hozva éljenek a világban, tevékenyen, s miközben mindezt teszik, tanítanak, beszélnek az igazságról.

"Saját tapasztalatom alapján mondom, hogy az emberi lények képesek a boldogságra, mint a madarak, nagyobb boldogságra, mint a fák, mint a csillagok, mert az emberi lényeknek van valamijük, ami a fáknak, madaraknak, csillagoknak nincsen. Van tudatosságuk."

Osho

Az egyik legnagyobb ostobaság, hogy csak attól fogadsz el tanácsot, gondolatot, bármit, akinek minden területen rendezett az élete (szerintem ilyen ember nincs is), vagy ha valaki az életében nem valósította meg teljes egészében, amiről beszél, az nem hiteles. Ez a "magasabb rendűség" érzésének a gőgje.

Attól, hogy ismersz valakit, még nem látod, hogy ő hogy él, s ha látod is, akkor sem biztos, hogy tudod, mi lakozik őbenne.

Már régen úgy gondolom, hogy mindegy, hogy az igazság kinek a szájából hangzik el, az igazság attól még igazság. Akármilyen is az ember, aki közvetíti, akármilyen vagyont gyűjtött, vagy éppen vagyontalan, akár kapcsolatban él, akár nem, akármilyen életet is él, akár fiatal, akár idős, lehet bármilyen, ha az igazság „dől” belőle, ki kérdőjelezheti azt meg? Mindenkitől tanulhatsz valamit.

Tévedés, hogy vannak energiavámpírok és, hogy meg kell védened magad a pszichikus támadásoktól (bár tudom, hogy nagyon népszerű a Mennyei prófécia c. könyv és film és van igazságtartalma).

Ezzel együtt, ha vannak olyanok, akik fárasztanak, vagy akiknek a közelében kimerülsz, akkor azért vannak, mert te idézted meg őket. Ha te rendben vagy magaddal, ha benned nincsenek ellentmondások, harcok, kívülről soha senki nem fog téged megtámadni, sem mentálisan, sem pszichikailag, sem verbálisan, sem fizikailag.

Egyszerűen nem ér semmilyen támadás, ha mégis megtörténik, akkor nem érint meg, nem zaklat fel, nem borít ki, nem akarsz visszavágni. És ez nem azt jelenti, hogy hagyod magad.

Nem játszol „Ájtatos Manó”-t. Azaz, nem hagyod, hogy mások keresztülgyalogoljanak rajtad, kihasználjanak, megalázzanak, beléd töröljék a lábukat, csak azért, mert te szeretsz.

Nem. Ki kell jelölnöd a határaidat és meg kell védened magad. De nem úgy, hogy harcolsz valami vagy valaki ellen.

Mert a szeretet ott kezdődik, amikor nem akarsz visszaadni.

Hogyan is bánthatná a kéz egyik ujja a másikat, a virág egyik szirma a másikat, a fa ágán egyik levél a másikat?

Tévedés, hogy másokért élsz. Magadért születtél. Vannak önfeláldozók, elhivatottak, vannak „Teréz Anyá”-k, ez az ő döntésük. De nem minden spirituális úton járónak kötelezően ez az útja.

Amikor közvetlenül átéled és megtapasztalod önmagad, egy kicsit vagy nagyon átalakul az énképed és a világképed. Meg az egész életről alkotott elképzelésed, úgy, ahogy van. Más lesz a fontossági sorrend.

Amikor tudod, hogy minden a tiéd, már nem akarsz vagyont gyűjteni. Legfeljebb, ha valamilyen humanitárius célod van vele.

Nem akarsz versenyezni, mert nincs kivel, nem akarsz mindenáron bizonyítani, mert nincs kinek, nem akarsz elérni, mert nincs mit, nem kergetsz elérhetetlen álmokat, hanem megvalósítasz. Nem ragaszkodsz többé hamis elképzeléshez, mert már tisztán látod, hogy miben tévedtél, s mi az, ami jó neked. Egy csomó minden értelmetlenné válik, amit egészen addig fontosnak hittél.

Más értelmet nyer a biztos szó, más értelmet nyer a szeretet, a másik, az élet. Ott lesz egy biztos tudás, az állandóság érzése, a jelen értéke, a tisztánlátás képessége.

Nem tudnak megtéveszteni, becsapni, átlátsz az emberi játszmákon, álarcokon, a szemedről lehull a fátyol és azt látod, ami van. Nem csapod be magad, mert nincs rá szükséged és nem érzel késztetést, hogy másnak mutasd magad, mint ami vagy.

Mert tudod, hogy te úgy vagy jó, ahogy vagy.

Pehl Ildikó

http://tulaszemelyesen.hu/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tulaszemelyesen.blog.hu/api/trackback/id/tr807137859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása