Pehl Ildikó blogja

Túl a személyesen

Túl a személyesen

Honnan veszik a bátorságot?

2016. április 08. - Pehl Ildikó

“Amíg nem vagy önmagad tudatában, addig nincs jogod beleavatkozni sem az emberek, sem a világ dolgaiba.”                     

                                                                                                                           Anthony de Mello

Na, de mi is az az önmagad? És mit jelent az, hogy nem vagy önmagad tudatában?

Hogy ki vagy te, erről márt írtam. A tudatosságról ebben a bejegyzésben olvashatsz.

Nos, most nem ezt a kérdést fogom körüljárni. Inkább azt, hogy hányan próbálnak beleavatkozni mások életébe, a világba úgy, hogy fogalmuk sincs önmagukról. 

imagesiv5vtzkp.jpg

Nem tudom, észrevetted-e, hogy egyre több az önjelölt koach, terapeuta, tréner, oktató, személyiségfejlesztő, hadd ne soroljam. Nézem az előéletét (ha van, hol), kíváncsi vagyok, milyen tanulmányokat végzett (ha egyáltalán végzett valamit), meghallgatom (ha van, mit), elolvasom, amit ír (örülhetünk, ha többé-kevésbé sikerül helyesen leírni, megfogalmazni, mit is szeretne közölni), keresem, mennyi tapasztalata van, mondjuk a gyakorlatban.

Legtöbbször minimális, vagy semmi.

 Pár év a spirituális úton, leginkább elméletben, esetleg valami gyorstalpaló, ismeretszerző tréning.

De a gyakorlati szellemi útról semmi.

Beszél, ír a szeretetről, de valójában nem tudja, mi is az. c3784ce56f3f2c892596fe41c4f5422b.jpg

Abból, ahogy ír, sejtem, hogy Echart Tolle, James Radfield, Müller Péter vagy valamelyik másik ismert író, vagy híres tanító rajongója.

Mert hogy saját stílus, saját gondolat nem sok van. Persze, nem mindenki születik íráskészséggel, és ettől még lehet nagyon jó a saját területén. De azért mégis csak kéne valami saját. Esetleg helyesen írni.

Ragyogóan tudja idézni a mestereket, frappáns válaszokat fogalmaz meg, ha kérdezik, elméletben mindent tud. Meg akarja menteni a lelkedet, fejleszteni akarja a személyiségedet, vagy majd ő segít neked.

Ojjé.

Feljogosítva érzi magát, hogy mások problémájára azonnal, csípőből megmondja a megoldást. Persze, hogy nem saját tapasztalatból  merít, inkább idéz valakitől valami okosat, vagy valamely ismert tanítást szajkózza.

Leginkább az a túlzott magabiztosság döbbent meg, hogy elég rátermettnek, képzettnek, késznek érzi magát valaki arra, hogy emberekkel foglalkozzon, hogy tanácsokat adjon, hogy úgy gondolja, elég érett ahhoz, hogy másoknak "segítsen", mikor a közelében sem járt soha az igazságnak, mikor fogalma sincs arról, hogy ki ő.

Ha egy ilyen önjelölt coahnak megemlíted, hogy etikátlan, amit tesz, a válasza valami olyasmi, hogy azt látod, ami benned van.

Ezzel a frappáns válasszal már le is rázta magáról a felelősséget, egyúttal majd ő megmondja neked, mi a bajod. Ugye, tudjuk, hogy a legjobb védekezés a támadás.

Egy másik, aki tele van szeretettel, kikéri magának. Hogy mit? Az mindegy, a lényeg, hogy az övé az igaz.

Egy harmadik szerint egy Facebook-on posztolt, internetről leszedett kép egy ismert író idézetével saját alkotás, pusztán attól, hogy odabiggyesztette a saját weboldala elérhetőségét.

Azoknak pedig, akik a lelkedet vagy a személyiségedet akarják gyógyítani, se szeri, se száma.

Amikor elmentem az egyik egészségnapra, és azt láttam, hgoy az egyik kiállító pultnál ülő kineziológus asztalán valamilyen masinával "mér", feltettem magamnak a kérdést: Mire való a keze?

Sajnos, még mindig sokan vannak a kóklerek, az elméleti „szakemberek”, a valamilyen terápiás módszert nagyon jól tudók.

Csakhogy ez kevés ahhoz, hogy egy ember pszichéjéhez, elméjéhez hozzá merj nyúlni.

Te, aki ezt most olvasod, rosszul érzed magad ettől?

Pont leszarom. Bocsi.

Nem beszélek azokról az esetekről, amikor eljön hozzám valaki, aki volt már „kineziológus”-nál, meditáción, vagy valamilyen terápián, és arról számol be, hogy máshol nem ilyen volt. Vagy nem történt semmi.

Tudom. Én egyedi vagyok. A módszereim is. A hatásuk is. Mert a terápiának vége, de a hatás megmarad.

fire-heart-961194_960_720.jpg

S hogy milyen tévedések vannak azzal kapcsolatban, hogy milyennek kéne lennie egy megvilágosodottnak, arról  itt írtam.

Én 10 évig jártam jógázni, amikor elkezdtem jógát tartani, együtt jógázni másokkal. Nem tanítani.

Sok-sok éven át tanultam a kineziológiát, az AFT Technikát, meg még néhány módszert, 16 éve terápiázom, számtalan tűzjárás van mögöttem, indián izzasztókunyhó, megszámlálhatatlan intenzív megvilágosodás elvonuláson vettem részt, mire a mesterem bíztatására elkezdtem másokat terápiázni.

Amikor abban a kegyelemben részesültem, hogy közvetlenül átéltem és megtapasztaltam önmagam, még akkor sem gondoltam arra, hogy át kéne adnom valamit ebből a tudásból, vagy, hogy feljogosítva érezzem magam arra, hogy mások hozzám fordulhatnának problémáikkal.

Eszembe sem jutott, hogy erre alkalmas vagyok.

Én nem könyvekből szereztem a tudást. Nem is valami gyorstalpaló tréningen.

Saját tapasztalatból merítek, a szellemi út gyakorlati oldalát is ismerem, nem csak az elméleteket, hanem sok-sok terápián vagyok túl. Sőt, még most is terápiázom.

Hiába járom 16 éve ezt az utat, hiába a visszajelzések a tevékenységemről, olykor még mindig van kétségem afelől, hogy készen állok-e arra, hogy másokat terápiázzak, hogy másokat vezessek saját útjukon.

Pehl Ildikó

http://tulaszemelyesen.hu/

Áprilisban Belső Gyermek Tréning

 

Minden és mindenki eladó?

Olyan világban élünk, ahol minden és mindenki eladó?

Miért is vagyunk megvehetőek? Már aki.

Azért, mert azoknak, akik őszinték, bátrak, akiknek van önbecsülésük, akik kiállnak magukért, akiknél a jellem nem szóvirág, akiknek van tartásuk, valahogy sokkal nehezebb.

Tényleg így lenne?

A tisztesség sokszor a nehezebb út?

indexmastercard

De miért is adjuk el magunkat?

Egy cseppnyi figyelemért, a szeretet illúziójáért, az elismerésért, egy állásért, vagy bármi másért megvehetőek vagyunk.

De kinek mennyi az ára? Az attól függ, hogy mi a haszon.

Van, aki egy jó szóért adja el magát.

Van, aki egy tányért levesért.

Van, aki pénzért, hatalomért, pozícióért vagy valamilyen előnyért megvásárolható.

 

És van olyan, aki egy gyűrűért.    Gollum

Vannak olyan párok, akiknél minden megbocsátható, a megcsalás, a hazugság, az árulás, feltéve, ha a kompenzáció elegendő.

S hogy kinek mi az elegendő? Az attól függ, hogy milyen értékesnek tartja magát az illető.

Van, akinek az is elég, ha nem cserélik le.

Van, akinek egy szál virág is elég.

Van, aki egy kicsivel több figyelmet kap (egy darabig).

Van, aki autót, esetleg egy új telefont, vagy egy tárgyat a lakásba.

Van, akit utazással kárpótolnak, van, akit egy bundával, s van olyan, akit ékszerrel.

Van olyan, akinek az is elég, ha egy Facebook posztban ír a csaló valami nyálas üzenetet.

Kinek mi az ára.

 

10801908_740978979312671_4754897568793207875_n

Kinek mennyiért eladó a méltósága, az önbecsülése, a  büszkesége, a tartása.

A lényeg a látszat. Hogy az ismerősök még csak ne is sejtsék, hogy mi van a színfalak mögött.

Játszunk szerető társat, miközben már nem is szexelünk, alig beszélgetünk, unjuk egymást, de kapaszkodunk a biztosba, mert még mindig jobb egy ilyen kapcsolat, hiszen ezt már ismerjük, tudjuk, mit várhatunk a másiktól,  mint egyedül lenni, vagy belevágni valamibe, ami új és bizonytalan.

Mi az, ami hiányzik egy ilyen kapcsolatból? Egymás és önmaguk megbecsülése, tisztelete, az őszinteség és az etika. Hiányzik a bizalom, az önbizalom, a tartás. A bátorság.

Ilyenkor fáj a hát, a gerinc, a váll, a nyak, a derék, a fej, hiszen a belső tartás hiányát előbb-utóbb a test is jelzi.

Így lesz egy jellemtelen, becstelen, gerinctelen, gyenge és gyáva embernek egy jellemtelen, becstelen, gerinctelen, gyenge és gyáva ember a párja, akik boldogtalanul vegetálnak egymás mellett, amíg meg nem halnak.

Mielőtt eladnád magad, fontold meg, megéri-e prostituálódni?

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/

Még nem unod eléggé

Még nem fáj eléggé.

Egy helyben toporogsz, nem indulsz el.

Még nem látod, hogyan és hova. És ez így jó.

Pedig tudod, hogy indulnod kéne, de gyáva vagy. Még félsz. Még nem tudod, hogy hova érkezel. Még nem tudod, hogy mi vár rád.

castle-834369_960_720.jpg

Még nem vagy elég erős, még nagyobb a kétség, mint a kíváncsiság. Még hiányzik az elszánás. Még félsz attól, hogy egyedül maradsz, hogy magányos leszel.

Még nem tudod, hogy menet közben fogsz megerősödni, még nem tudod, hogy ahová tartasz, az egy boldogabb, teljesebb élet lesz-e.

Még korlátoznak a másoktól hallott hiedelmek. Még arra vársz, hogy valaki engedélyt adjon neked. Talán a fejedben hallod szüleid halkan, suttogva elhangzó, aggódó szavait?

Még kontrollálni akarod azt, ami történik. Még te akarod megmondani, hogyan legyen.

Még nincs erő a tetteidben, még határozatlanok a cselekedeteid.

Még gúzsba köt a kudarc élményéhez tapadó emlék kellemetlen érzése.

Még nem látod tisztán, hogyan is kéne elindulni, újra átgondolod, megrágod százszor, mielőtt lépnél.

Azt már tudod, hogy ahogy eddig volt, az úgy nem jó.

Abból már elég volt, de még nem unod eléggé. Még nem fáj eléggé ahhoz, hogy elindulj, hogy lépéseket is tegyél.

ireland-248738_960_720.jpg

Még fontos a látszat. Még fontosak a külsőségek. Még fontos, hogy mit szólnak a többiek. Még fontos, hogy azt lássák, minden rendben van. De már egyre nehezebb megőrizni a látszatot. Már kimerültél, elfáradtál a színjátékban.

Arcodon barázdát hagyott az erőltetett vigyor, már ahhoz is fáradt vagy, hogy erőltesd. Már nem szereted magad olyannak, amilyen most vagy.

Még vannak kifogásaid, a család, az elvárások, az anyagiak, az ígéretek, a megszokás, nem hagyhatom magára, annyira nem rossz…

Tudod, a család, ha szeret és elfogad, megérti. A te életed a tiéd, úgy éled, ahogy akarod. Senki nem tehet téged boldoggá, ahogy te sem tehetsz boldoggá senkit. Mindenki maga felelős a saját életéért, a saját boldogságáért.

Te nem oldhatod meg más problémáját, az az ő dolga. Te nem élhetsz más helyett, te nem adhatsz másnak erőt, önbizalmat, biztonságot, semmit. Te nem felelsz másért, csak magadért. Te nem felelsz más jóllétéért, nem vállalhatsz anyagi felelősséget egy másikért, te nem veheted a nyakadba más gondját, nem függhet mások élete a tiédtől, s te sem függhetsz másoktól.

Mert akkor senki sem szabad. Egy idő után pedig nyomasztóvá válik.

Nem a másik ad biztonságot, nem is az, ha benne maradsz egy függő kapcsolatban, nem a megszokás jelenti a biztonságot, nem a rutin és még csak az anyagiak sem.

Tedd fel magadnak a kérdést: Tényleg ez a szíved vágya, ahogy most élsz? Tényleg ez tesz boldoggá? Tényleg így akarod élni az életed? Ezért születtél?

Te tudod, hogy ezt akarod-e, vagy van-e a szívedben egy rejtett vágy, hogy élhetnél máshogy is. Lehetnél boldogabb.

Egy ideig még lehet más életét élni, másnak megfelelni, de aztán az elnyomott én csak jelzi, hogy elég. Egyszer csak érzed, hogy másra van szükséged, hogy teljesnek és egésznek érezhesd magad, hogy ne kompenzációkból építsd fel az életed.

fire-heart-961194_960_720.jpg

Ha van egy égő vágy a szívedben, azt elnyomni nem lehet. Sokáig nem. Megteheted, de abba belebetegszel.

Ha azt már tudod, hogy új esélyt kell adnod magadnak, így nem maradhat, ha belefáradtál, megcsömörlöttél, otthagynád a régi életedet, adj esélyt magadnak egy boldogabb életre, amit nem pénzzel mérnek.

Nem baj, ha most még nem tudod, mi lesz a következő lépés. Nem baj, ha még nem tudod, hova érkezel. Az sem baj, hanem látod, merre menj, sőt, az sem baj, ha félsz. Tudod, mi az, ami számít?

Az elszánás. És az, hogy szereted magad annyira, hogy nem maradsz benne egy olyan életben, amely boldogtalanná tesz.

Egy boldog emberre jó ránézni, süt róla a derű, egy boldog ember jobban teljesít, egy boldog embernek annyi energiája van, hogy nem fárad el olyan könnyen, nem fárad bele az életébe, nem szürkül bele a bőrébe, egy boldog embernek ragyog a szeme.

Te hogy vagy ezzel?

Pehl Ildikó

 

Azon a napon, amikor...

                 A nők megérzik, ha egy férfi a szemükbe néz és egy másikat lát.

                                                                                                        Szerelmünk lapjai c. film

heartsickness-428103_960_720.jpg

Azon a napon, amikor

...rájössz, hogy életed párja nem azért van veled, mert te kellesz neki, hanem azért, mert nem akar egyedül lenni.

...rájössz, hogy csak használ téged, kihasznál, mert nincs más, aki eltűrné, amit veled tesz, vagy azért, mert másnak nem kell, vagy azért, mert…veled megteheti azt, amit mással nem.

...rájössz, hogy visszavágyik a régihez. Az, aki ott él veled, akivel egy ágyban alszol, azon töpreng, hogyan mehetne vissza.

...rájössz, hogy csak azért van veled, mert nem lehet azzal, akivel szeretne.

...rájössz, hogy a másikkal levelezik.

...rájössz, hogy a fényképét nézi.

...rájössz, hogy az ő hangját hallgatja.

...rájössz, hogy róla fantáziál, vele álmodik,

akkor talán megváltozik minden.

Azon a napon, amikor tisztán látsz, eye-1255968_180.jpg 

...elengeded,

...megengeded,

...hagyod, hogy legyen, ahogy lehet,

...nem érzed a rettegést, nem félsz attól, hogy egyedül maradsz,

...nem várod, hogy döntsön,

...nem akarod megmenteni,

...nem akarod megtartani,

...nem ragaszkodsz.

girl-638061_960_720.jpg

Amikor elfogyott az összes könnyed,

...már nem akarsz harcolni az igazadért,

...nem akarsz bizonyítani,

...nem akarod megőrizni a látszatot,

...már nem számít, hogy ki mit gondol,

...nem érdekel, hogy mit ígér,

...nem akarsz kiszolgáltatott lenni,

...nem hiszed el, amit hazudik,

...nem akarod elhinni a mesét,

...elég volt belőle, hogy bemocskol.

Amikor tény lesz a nyilvánvaló,

...nem fáj, hogy akiben bíztál, gyáván magadra hagyott az érzéseiddel,

...nem akarod levetni a felelősséget,

...nem akarod megmásítani a történteket,

...nem azt nézed, hogyan lehetne mégis továbbjátszani, hanem a megoldást keresed.

És akkor újra lesz tartásod. Visszatér az erőd és az önbizalmad. Kezdesz hinni magadban.

Ha nem az önigazolás a fontos, ha már nem akarod becsapni magad, ha végre igazán erős vagy, végre nem a gyenge, megalázható, akkor átfordul benned minden.

Nem azért, mert beláttad, hogy tévedtél. Nem azért, mert feladtad. Nem azért, mert nem számít. Egyszerűen csak megtörténik. Átadod az irányítást lényed legbenső magjának. Bízol. Reménykedsz.

Mert léptél.

Talán éppen ma.

 

Pehl Ildikó

 

Hírlevélre feliratkozás itt.

 

Kép forrása: www.filmkatalogus.hu

Húsvét előtt

Van egy történet a Bibliában, ami nagyon jó példája annak, hogy mi az alázat és a valódi szeretet.

jkm_l_37

Jézus jelképekkel, példákkal, történetekkel tanított. 

Amit látunk, az jobban megmarad az emlékezetünkben, mint amit hallunk, s talán jobban meg is értjük. A tanítás így mélyebb nyomot hagy.

A legtöbb üzenetét, mondanivalóját azonban még ma is sokszor félreértik.

Egyik fontos tanítását nem elmondta, hanem cselekedte.

Jézus ezzel a cselekedettel olyan igazságot akart tanítani tanítványainak a szeretetről, amely mélyen bevésődött mindegyikük szívébe, s amely a mai napig példaértékű, igaz tanítás.

Íme, a történet:

Keleten a száraz, poros utakon csupasz lábbal, saruban jártak, s ezért naponta többször is lábat mostak. A lábmosás hozzátartozott a vendéglátáshoz. A házak bejáratánál az erre a célra rendszeresített vödrök álltak, s a rabszolgák kötelessége volt, hogy megmossák az érkezők lábát. Az előkelő vendégek lábát a házigazda mosta meg, így fejezve ki tiszteletét.

Húsvét előtt Jézus a tanítványaival töltötte az estét, mely az utolsó vacsora volt. Egy vendégfogadóban vacsoráztak, ahol senki nem végezte el a lábmosás feladatát.

Amikor mindenki leült az asztalhoz, Jézus felállt, levette felsőruháját, maga köré kötött egy kendőt, vizet töltött egy tálba és maga kezdte el lemosni a tanítványok lábát.

Képzeljük csak el a tanítványok megrökönyödését, ahogy eléjük térdel a mesterük és a rabszolgák munkáját végzi.

Amikor Jézus Péterhez ért, az tiltakozva mondta:

- Az én lábaimat nem mosod meg soha!

Mondhatja ezt valaki szerénységből:  Hogy jövök én ahhoz, hogy Jézus mossa az én lábamat?

Mondhatja felfuvalkodottságból is: Nincs szükségem arra, hogy Jézus tisztítsa meg a lábam!

Mondhatja tudatlanságból, hitetlenségből, vagy szégyentől vezérelve is.

Jézus válasza ez volt:

- Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám!

Miután megmosta a tanítványok lábát, Jézus magára öltötte felsőruháját, letelepedett az asztalhoz és így szólt:

- Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekszetek.

A lecke, amit Jézus a tanítványainak adott, többek között az alázatról szólt. Ő nem élt vissza sem a hatalmával, sem a jogaival, sem a többiek szeretetével. És nem a lábmosás volt a lényeg, hanem a tett. Az alázat és a szolgálat.

A szeretet ott a legnagyobb, ahol a legmélyebbre hajol.

Gondold el, mekkora szeretet kellett ehhez a cselekedethez! Ez a lehajolni tudó, szolgáló szeretet, amely vagy szeretetből fakad, önként, belső indíttatásból, vagy nem ér semmit. Nem ér semmit, ha parancsszóra végzi valaki, vagy kényszerűségből, vagy azért, mert elvárják, vagy azért, hogy megfeleljen.

A Mester a lábmosó rabszolga munkáját végezte, egy alárendelt feladatát. Majd visszaült az asztalhoz és tudatosította az ott ülőkkel, hogy a lábaik mosása közben sem szűnt meg annak lenni, aki.

Nem veszett el a méltósága, megmaradt a tartása és a hatalma.

Egy jó vezető nem uralkodik, hanem legyőzi a fölérendelődés, a gőg szégyenét.

Az üzenet még annyi, hogy senki sem különb a másiknál, s ahogy Jézus szeretett, csak úgy érdemes szeretni.

Honnan tudod, hogy szeretsz?

A szeretet lehet ügyetlen, bukdácsoló, türelmetlen, vagy akármilyen, de egy nem lehet: gőgös, öntelt, felfuvalkodott!

Ez a szeretet nem zár ki senkit.

Pehl Ildikó

 

Nézd meg a honlapomat is.

Belső gyermek tréning áprilisban.

Programjaimról itt tájékozódhatsz. Állandó programok: Mozgásmeditáció, Kreatív Önismereti és Kommunikációs Műhely online.

Hírlevélre feliratkozás itt.

Kép: Ford Madox Brown (1821-1893): Péter lábmosása
London, Tate Gallery

 

 

Instant önismeret?

chakra-1063278_960_720.jpgVajon miért akarsz mindig mindent azonnal?

Vajon miért nem hiszed el, hogy te a lélek vagy, s mint ilyen, az időtlenség az otthonod?

Miért akarsz az érzelmek helyett érteni?

Miért hiszed, hogy elég, ha valamit megértettél, akkor gyógyulsz és már lépsz is tovább?

Miért nem hagysz időt magadnak?

Miért nem hagyod, hogy egy folyamat elkezdődjön, hogy újra átéld, ami fájt, hogy megéld az érzéseidet, hogy megérlelődjön benned a felismerés, a megértés, s hogy szépen lecsengjen, befejeződjön?

Miért nem maradsz benne a folyamatban?

Miért nem bízod rá magad a folyamatra?

fire-birds-695766_180_1.jpg

Miért nem bízol magadban?

Miért kívül keresed a válasz? Miért mástól várod?

Miért akarsz instant gyógyulást?

Miért nem akarod megtapasztalni, engedni, hogy elborítson az érzés, bármi is legyen az?

Miért nem akarod megtapasztalni?

Miért gondolod, hogy jobb elkerülni, máshová nézni, másra hárítani?

Miért félsz az érzésektől?

Miért hiszed azt, hogy megúszhatod?

Miért akarsz mindig mindent gyorsan?

Miért gondolod, hogy nincs rá időd?

Miért akarsz mindig csak kellemes élményeket?

Miért akarod mindig jól csinálni?

Miért nem akarsz ránézni az akadályokra? Miért nem akarsz ránézni magadra?

eye-1170349_180.jpg

Miért indulsz el önmagad felé, ha nem vagy kíváncsi rá, kit/ mit találsz?

Miért kérdezel, ha nem vagy kíváncsi a válaszra?

Miért keresel újabb és újabb tanítókat, gurukat, módszereket, instant megoldásokat?

Miért keresel új utat önmagadhoz, mért nem mész végig azon, amit választottál?

Miért riaszt, ha látszólag semmi sem történik?

Miért keresel okot, hibát, igazolást, bűnöst?

Miért mutogatsz másra? Miért okolsz mást?

Miért nem tudod elfogadni azt, ami most van? Miért akarsz irányítani?

Miért nem kérdőjelezed meg a meggyőződéseidet, az elképzeléseidet?

Miért nem hagyod, hogy a bensődben halkan hozzád szóló hangot meghalld? Miért nem tudod átadni magad ennek a belső hangnak? Miért nem hagyod, hogy hasson rád?buddha-1151719_960_720.jpg

Miért nem hagysz magadnak időt?

 

Pehl Ildikó

Nézz körül a honlapomon.

Az online kommunikációs tréningről bővebben.

Önismeret és kommunikáció munkafüzet - otthon, a saját tempódban haladhatsz.

Áprilisban Belső Gyermek Tréning.

Iratkozz fel a hírlevelemre itt.

 

 

 

 

 

A karma, mint a bűntudatkeltés eszköze

"Semmi valódit nem fenyeget veszély. Ami nem valódi, az nem létezik. Ebben rejlik Isten békéje."

                                                                                                           A Csodák Tanítása

 

Arra jöttem rá, hogy néhányan a spirituális lét egyik bűntudatkeltő eszközeként alkalmazzák a karmával való fenyegetőzést.

 flash-660887_640.jpg

A büntető Isten helyét átvette a büntető Univerzum, vagy mi. Mintha lenne valaki, vagy valami, amitől félni kellene.

Hacsak nem a saját lelkiismereted az, ami visszatart. De az meg ugyanúgy programokból áll össze, mint a személyiséged.

A "karmát teremtesz" kijelentés a félelemkeltés, vagy a korlátozás eszköze. Mintha egy gyereknek azt mondanánk, hogy ne rosszalkodj, mert jön a büntetés.

És, ha hiszel benne, jön is. Meg is bünteted magad. Hogyan? Bárhogy. Ha azt hiszed - mert elhiteti veled valaki -, hogy rossz fát tettél a tűzre, elkezded várni, hogy mikor jön a bünti. És amit vársz, ugye, az jönni fog.

Vagy megállítod magad, amikor valami kellemes közelítene feléd, vagy korlátozod magad, leállítod magad, mielőtt teljesülhetne valamely régóta áhított vágyad. Mert senki más kívülről nem tud korlátozni. Te érzed úgy, lehet, hogy valahol mélyen - talán nem is tudsz róla, de ha jól megnézed, akkor észreveszed, hogy hol és mikor -, hogy nem érdemled meg. És ezzel el is vágtad a beteljesülést, bármiről is elgyen szó.

Mondják azt is, hogy ha szenvedsz valamiért, akkor az azért van, "mert most törleszted a karmádat, vagyis vezekelsz, akár ebben az életben, akár előző életben elkövetett bűneid miatt".

A másik fenyegetés, hogy ha ebben az életedben nem is, "majd a következő életedben fogsz vezekelni" az elkövetett bűneid miatt.

És elhiszed, és leállítod magad, nem engeded, hogy megtörténjen, amire oly sokat vártál, amiért annyit dolgoztál, ami lehet, hogy már csak egy lépésre van tőled, és nem lépsz.

sign-42530_960_720.png

A büntetéstől való félelmet használjuk arra, hogy megakadályozzunk másokat bizonyos cselekedetek végrehajtásában. Mintha lenne hozzá bármi közünk. Mintha ez visszatarthatna bárkit bármitől is.

Persze, ennek is van visszatartó ereje, de ha attól való félelmedben, hogy hibát követsz el, vagy valami rosszat teszel, vagy hogy vissza fogod kapni, nem mersz megtenni valamit, korlátozod magad, félelemben élsz, igazából nem is élsz.  

A keresztény vallás azt mondja: Már minden meg van bocsátva.

Én azt mondom: Nem tudsz hibázni. Nem tudsz vétkezni. Nincs bűn és nincs bűnös sem.

Sőt, azt is mondom, hogy nincs karma. Sőt, azt mondom, nincs, aki karmát gyártana.

Ha a belső etikád nem hagyja, hogy megtegyél valamit, úgysem teszed meg. De ha meg akarsz tenni valamit, ne a büntetéstől való félelem tartson vissza.

Mert ahol félelem van, ott nincs szeretet. És ha valamilyen cselekedetben nincs szeretet, a fene megette az egészet. Az úgysem ér semmit.

Szerintem.

Pehl Ildikó

Nézz körül a blogomon is.

Várlak szeretettel az áprilisi Belső Gyermek Tréningen.

A hírlevelemre itt tudsz feliratkozni.

Lehetsz önmagad

heart-1209425_960_720.jpg 

Van olyan élethelyzet, amivel nem tudsz megbirkózni.

Nem tudsz mit kezdeni a helyzettel, amikor elborít egy ismerős érzés, amiről azt sem tudod, honnan jön.

Egyszer csak ott terem, benne vagy, és olyan elementáris erővel visz magával, hogy sem észrevenni, sem megállítani nem tudod. Tehetetlenül rángat, mint egy rongybabát.

Egyszerre eltűnik minden okos érv, gondolat, sehol sincs a tudatosságod. Egyszerűen csak megtörténik, magától.

Fejlődtél már eleget, tanultál már magadról, ismered a személyiségedet, a magas tudatállapotokat, jártál már a túlon is túl, voltál már mindenféle terápián, túl vagy sok-sok tréningen, de van, amikor minden hiába.

Újra és újra benne találod magad abban az ismerős helyzetben.

Újra lejátszódik a régi sztori, megtörténik minden, a szereplők eljátsszák a szerepeiket, talán egyik-másik szereplő változik, vagy a helyzet egy kicsit más, de te ugyanúgy reagálsz.

Belül zajlik egy réges-régi emlék, ami újraírja önmagát.

Automatikusan elindul benned valami, és nem tudod leállítani, a többiek pedig statisztálnak hozzá.

Reméled, hogy most más lesz, most sikerül felülemelkedni, megoldani, másképp reagálni, de hiába. Mindent tudsz, értesz, előre látod, hogyan lesz, mi történik majd, látod, hogy a szereplők mit tesznek, mit mondanak, hogyan csapnak be, hogyan hazudnak neked, hogyan állítanak félre, hogyan árulnak el, hogyan választanak valaki mást oda, ahol neked kellene lenned.

Te meg csak tűrsz, elviselsz, félreállsz a sajgó sebeidet nyalogatva, ahogy régen.

Hiába a tapasztalat, a régi események felelevenednek. Még nem tudod, hogy csak benned.

Nem számít, mit érzel, mit tudsz, hogy szeretsz, nem vagy elég, nem vagy elfogadható, nem vagy szerethető, amit te adsz, aki te vagy, pont nem jó.

Benne vagy a cselekményben. Most nem tudod feladni, most még fontosabb, mint eddig bármikor. Most még nem lehet, most a végére kell járnod. Felemelt fejjel, nyitott szemmel, érteni akarod, mi miért történik.

Azután egyszer csak benned születik valami újjá, ami felülírja a régi históriát.

Észreveszed, hogy most nem az van. Most egészen más. Ez a kapcsolat most valódi. 

love_560783_640.jpg

Most elmondhatod, mit is szeretnél valójában. Meghallgatnak, figyelnek rád, akarhatsz, kívánhatsz, nem kell tűrnöd, nem kell elviselned, nem kell viselkedned, kimondhatod, ami a szívedet nyomja.

A hajdanvolt mesének vége. Idejétmúlt eseménysor csupán, már nincs hatalma fölötted.

Lehetsz önmagad.

Pehl Ildikó

Nézz körül a honlapomon is, a programok menüpont alatt megtalálod az aktualitásokat.

Belső Gyermek Csoport lesz áprilisban.

Önismereti Kommunikációs Munkafüzet megvásárolható itt.

Hírlevélre feliratkozás itt.

 

Nőnapon boldogan

Mi kell ahhoz, hogy boldog párkapcsolatban ünnepeld a nőnapot?

daffodil-92598_640.jpg

Először az, hogy boldog legyél önmagadban is. Hogy szeretettel fordulj önmagadhoz, s azután majd másokhoz is szeretettel tudsz fordulni, és akkor remélhetőleg minden téren kielégítő lesz a párkapcsolatod.

Hogyan szeresd magad?

Ha szereted magad, akkor nem lesz rá szükséged, hogy manipulálj másokat, nem kell semmilyen trükköt bevetni, hogy társad legyen, nem lesz szükség manipulációra, sem valamilyen rafinált fortélyra, hogy magadhoz láncolj valakit. Nem kell taktikáznod, sem semmilyen bűbájt bevetni, vagy valamilyen technikát elsajátítani ahhoz, hogy magadhoz köss valakit. Nem kell befolyásolnod a párodat, mert magától veled akar maradni.

Ha szereted önmagad, nem kérdés számodra, hogyan érd el, hogy veled maradjon a másik. Nem kell azon gondolkoznod, milyen manipulációs eszközöket alkalmazz, mert nem lesz rá szükség.

Amikor sugárzik belőled a szeretet, vonzóvá válsz, keresik a társaságodat.

Amikor szereted magad, nem akarsz megfelelni, bízol önmagadban és bátran adod magad mindig, minden helyzetben.

Ha szeretsz, nyitott vagy és őszinte, s ettől mások is ugyanígy viszonyulnak hozzád.

Amikor szereted és elfogadod önmagad olyannak, amilyen vagy, másokat is szeretsz és elfogadsz olyannak, amilyenek, nem akarsz senkit megváltoztatni, mert tudod, hogy mindenki úgy jó, ahogy van.

Mire van szükség a boldog párkapcsolathoz?

A kölcsönös vonzáson túl őszinte kommunikációra, kielégítő szexre, figyelemre és bizalomra mindkét fél részéről. Jó, ha el tudod engedni azt a vágyadat, hogy neked kell irányítani. Ha képes vagy egyfajta odaadásra, önátadásra, ez szintén tudja építeni a kapcsolatot. Kell, hogy tudd a másikat támogatni, és ha tudsz örülni a másik sikerének, ha téged is örömmel tölt el, az hozzátesz a kapcsolatotokhoz.

Végül, de nem utolsó sorban jót tesz a kapcsolatnak, ha hagyjuk, hogy mindez magától megtörténjen velünk.

Akkor van esély arra, hogy boldog párkapcsolatban éljünk.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

Kapcsolódó bejegyzés: Nőnapra, Mi tartja fenn a kapcsolatot?, Nem működik?, A párkapcsolatról

Programjaimról itt tájékozódhatsz:

http://tulaszemelyesen.hu/

Mozgásmeditáció

Belső gyernek tréning áprilisban.

Kreatív Önismereti és Kommunikációs Műhely online

Hírlevélre feliratkozás itt.

Tavasz van

 snowdrop-523667_960_720.jpg

A tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet.

                                                                                                                             Reginald Heber

 

Ha körülnézel, észreveszed, hogy körülötted mindenhol tavasz van. Most minden a kinyílásról, a megújulásról, az élet szépségéről, a növekedésről, a virágzásról beszél. Rügyeznek a fák, a bokrok és lassan bimbóznak a virágok is.

Mostanában mégis feltűnően sokan vannak, akik magánéleti, munkahelyi, pénzügyi válságot élnek át. Bele vannak gabalyodva az életük káoszába, nem látnak kiutat, megoldást. 

Talán azért, mert itt van az átalakulás, átrendeződés, a letisztulás ideje, s ezt óhatatlanul megelőzi a régi, poros, nem, vagy rosszul működő életterületek, helyzetek, életek felkavarodása is. 

Mindennek legtöbbször a félreértés az oka. Egy tévedés, egy rosszul értelmezett információ,

Egy régi, berögzült, megszokott, rutinná vált gondolkodás.

A megújulás előtt nem árt néha tisztázni ezeket a félreértéseket.

A legnagyobb félreértés az esetek többségében az, hogy ki vagy te, mi az élet, milyen a világod, hol a helyed benne, mit szabad neked és mit nem. Mi az, ami megtörténhet veled és mi az, ami nem. Ezeknek mind valamilyen régi hitrendszer- vagy meggyőződésbeli félreértés az eredője. Benned!

Ezek az elmevírusok sokszor olyan mélyen rejtőznek a tudattalanban, hogy nincs rálátásunk, mégis hatalmas teremtőerővel bírnak.

Amikor valami nem úgy alakul az életedben, ahogy szeretnéd, mégis rá kell, hogy nézz, mi az, amit eddig félreértettél magadról, a világról, vagy bármi másról.

Hátha csak ezek miatt a félreértések miatt nem sikerül az, amit nagyon szeretnél jól csinálni.

Nézd meg, milyen lenne az életed az ártó, bántó, félelmetes, kishitű stb. gondolatok nélkül.

Milyen lenne a te világod, ha szabadon, szeretetben, egészségben, egységben élnél?

Szabadulj meg a korlátozó hiedelmeidtől és teremts a magad számára szerethető életet.

Hogyan?

Keress meg és elárulom a titkot.

Pehl Ildikó

http://tulaszemelyesen.hu/

Várom, hogy hívj

Nézem az órát, várom, hogy hívj. -234.jpg

Bámulom a telefont, háta akkor megszólal.

Ha szuggerálom, percenként nézem, biztosan csörögni fog.

De hallgat.

Vagy valaki más keres éppen.

A fejemben ezer gondolat kavarog.

Biztosan valami baj van. Vagy már nem is vagyok olyan fontos. Vagy nem érsz rá. Sok a dolgod.

Csalódott vagyok.

Miért nem hívsz már?

Felhívnálak én, de nem tehetem.

Lehet, hogy fontos dolgod van éppen.

Nem tudom, csak azt, hogy hiányzol. Nagyon. Hiányzik a hangod, jó lenne hallani.

Minden perc, mit nem velem töltesz, elvesztegetett idő, hát nem érzed?

A türelem nem az én erényem, nem tudok várni, nekem azonnal kell minden.

Nézem az órát, mintha megállt volna az idő, vánszorog a mutató, nem múlnak a percek.

Rossz a kedvem, rémképek gyötörnek, magamban már lemondtam rólad.

images-23.jpg

 

És egyszer csak cseng a telefon. Látom, hogy te hívsz, azonnal elmosolyodom, felveszem, és boldogan hallgatom, ahogy azt mondod:

- Csak hallani akartam a hangod, és gondoltam, megmondom, hogy nagyon hiányzol.

Most már minden rendben. Az élet szép.

 

 Pehl Ildikó

http://http://tulaszemelyesen.hu/

Édes megadás

00_bolond.jpg

Van olyan, amikor nem akarsz mozdulni. Tudod, hogy kéne, de nincs hozzá kedved, erőd, energiád, motivációd. És akkor az élet besegít. Először csak óvatos figyelmeztetés jön, majd egy kicsit határozottabb jel, azután lépned kell, még akkor is, ha azt sem tudod, hová teszed majd le a lábad.

Ez azt jelenti, hogy ilyenkor az ismeretlenbe ugrasz, nem tudod irányítani a folyamatot, kénytelen vagy megadni magad. Hogy kinek vagy minek? Az életnek, a sorsnak, a mindegy, hogy minek.

Nincs olyan, hogy véletlen.

Amikor nem akarsz megtenni valamit, amiről tudod, érzed, hogy nagyon meg kéne, akarod is, de még félsz, akkor az élet lök egyet rajtad.

Ha nem elég a kis taszajtás, akkor kapsz egy nagyobbat, majd még nagyobbat, s végül pofára esel.

Lehet, hogy eltűnik mellőled minden barátod, a családod, az otthonod, a munkád. Lehet, hogy megbetegszel, talán elveszítesz mindent.

Először ijesztő lehet, talán még harcolsz egy kicsit a világ ellen, azután lassan megérkezhet az elfogadás, majd később rájössz, hogy nem is lehetett volna másképp.

Lehet, hogy önbántással, önmarcangolással felelsz az új kihívásra, lehet, hogy másokat hibáztatsz a helyzetedért.

De ha mélyen magadba nézel, rájössz majd, hogy nem történhetett volna máshogy. Lassan megérted, hogy minden érted van.

Ez kellett ahhoz, hogy azzá válj, akivé lenned kell.

Azután jöhet a megbocsátás. Először magadnak, majd a másiknak, vagy másoknak. Lehet, hogy lesznek még kétségeid, lehet, hogy még mélyebbre zuhansz, lehet, hogy még ellenállsz.

Majd feladod az összes ellenállásodat, megadod magad a sorsnak, s ekkor átfordul valami benned.

Teljes egészében felfordulhat az életed, egészen addig, amíg nem marad más választásod, mint hogy új életet kezdj.

Nem tudod megmondani, mi történt, nem tudod megnevezni, nem is kell. Benned születik valami vagy valaki újjá.

Elfogadod, hogy új irányt vesz az életed, bátrabban lépsz, nekirugaszkodsz, lesz, ami lesz. Új ismerőseid lesznek, új választásaid lesznek, új értékrended, új hobbid, egy másik életed.

Teszed a dolgod, de már másként, mint eddig. Beleugrasz az ismeretlenbe. Mert tudod, hogy nincs más választásod.

Mert tudod, hogy nem tudsz hibázni.

Bízol.

 Egy bolond mindig bízik. Egy bolond minden negatív tapasztalata ellenére folyton csak bízik. Becsapod, ő mégis megbízik benned. Újra becsapod, ő továbbra is megbízik benned. Megint becsapod, és ő még mindig bízik benned. Aztán azt mondod: "ez egy bolond, ez semmiből nem tanul." Az ilyen ember bizalma hihetetlenül nagy - senki meg nem ronthatja. Légy bolond a taoista értelemben, a zen szellemében. Ne építs falat magad köré a tudásból. Akármilyen élmény ér, hagyd, hogy megtörténjen, azután hagyd magára. Mindig tisztítsd ki az elméd, újra meg újra. Halj meg minden pillanatban a múlt számára, hogy a jelennel, az "itt és most"-tal maradhass, mint egy újszülött csecsemő. Az elején nagyon nehéz dolgod lesz. Mindenki ki fog használni... de hadd tegyék. Szegény fickók... Még ha megtévesztenek is, becsapnak, kirabolnak is... hagyd, hogy megtörténjen, mert az, ami tényleg a tiéd, soha nem lehet másé. Azt, ami valóban a tiéd, senki nem rabolhatja el tőled. Ha nem hagyod, hogy ezek az élethelyzetek beszennyezzenek, akkor megjelenik számodra a lehetőség, hogy legbelül eggyé válj önmagaddal.

Osho

 Pehl Ildikó

http://tulaszemelyesen.hu/

Kép: Osho Zen tarot - A Bolond kártya

Hernyóból pillangó

pillango

Ismered a történetet a pillangóról, aki nem tudott repülni?

Így szól:

„Egy nap egy jó szándékú ember meglátott egy kis pillangót egy félig nyitott selyemgubóban. Nézte egy ideig, ahogy a pillangó küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül, de nem sikerül. Úgy látszott, a pillangó mindent megtett, amit tudott, többre nem képes.
Ekkor úgy döntött, segít a pillangónak, fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.
A pillangó könnyen kibújt, de teste gyenge volt, aszott, szárnyai összezsugorodtak, nem nyíltak ki.
Egy darabig várt, hogy a szárnyak bármelyik pillanatban kinyílnak és képesek lesznek
a repülésre, de semmi nem történt. A pillangó gyenge volt és soha életében nem tudott repülni.
A jó szándékú ember szándéka - bár jóindulatból tette, amit tett-, nem érte el a kívánt eredményt.Nem tudta, hogy a pillangónak szüksége van ara, hogy a szűk selyemgubón átverekedje magát, a küzdelem, hogy a pici nyíláson át újjászülessen, a pillangó életben maradásának a feltétele.”

Néha nekünk, embereknek is ilyen küzdelmekre van szükségünk az életben maradáshoz.

Ma már egyre elterjedtebbek azok a módszerek, amelyek gyors, instant megoldásokat kínálnak az érzelmi fájdalmak „érzéstelenítésére”, a problémáink megszüntetésére.

Amikor a gyors gyógyulás reményében próbálkozol a különféle technikákkal, amiktől azonnal megszűnnek a kínjaid, hiábavaló kísérlet, mert a megúszásra játszol.

Nincs az a trükk, amivel a kínzó magányt, az elveszettség érzését, a kétségbeesést, a magadra hagyottságot, az önértékelés hiányát, vagy a mérhetetlen hiányt, a bizonytalanságot, a bűntudatot, az önbizalomhiányt - és még sorolhatnám – meg lehet szüntetni.

Tartósan legalábbis nem. Lehet, hogy pillanatnyi enyhülést hozhat a hókuszpókusz, a problémát azonban nem oldja meg. A lényeg nem változik. Esetleg rövid időre.

Amikor elkezded megnézni, feloldani, meggyógyítani a múltat, lassan átalakulhatnak a nyomasztó érzések.

Ugyanis, amikor a valódi gyógyulás bekövetkezik, a traumák sebei nem elmúlnak, hanem átalakulnak. Megjelenik az érzékenység, az együttérzés (magaddal és a többiekkel).

A megértés hozza el a gyógyulást. Felismered a valódi erődet, s az új tapasztalatok során megérkezik az önbizalmad is.

Elmúlik a magány érzése, helyette megjön az ihletettség állapota, az igazi elmélyülés, a bölcsesség, a valódi gazdagság forrása.

Ebből azután majd lesz mit adni másoknak, amikor készen vagy rá, amikor itt az ideje, hogy a világ elé lépjél.

Ezért hagyd abba a gyors megoldások keresését és hagyd abba az önbántást.

Inkább legyél együttérző magaddal, ne tagadd le, ha valami fáj, hanem fogadd el, amit érzel, azután értsd meg és gyógyítsd meg.

Az érzelmi őszinteség eleve gyógyító erő lehet, ebből azután megszülethet a megértés és a megbocsátás is.

Amikor tudsz együttérző lenni magaddal és másokkal, akkor tudsz szeretni.

Addig csak elképzelésed lehet róla.

Olykor nekünk, embereknek is meg kell küzdenünk azért, hogy hernyóból pillangóvá váljunk.

 

Pehl Ildikó

Programjaimról itt tájékozódhatsz. http://tulaszemelyesen.hu/

 

 

Tükörben látjuk a világot

Tükörben látjuk a világot. Igen.

Vajon ki az, aki tisztán lát és mit is lát valójában?

aszfalt_rajz

Te látod a valóságot? Látod a „tükröt”? Magadat látod?

Látod-e a tükör valódi természetét? Látod-e a világot olyannak, amilyen?

Látod-e a saját, igazi természetedet?

Tom-Hussey-8

Az elme felhője eltakarja előled a tudat tiszta terét. Túlbonyolítod az életedet, a sorsodat, a gondolataid cikáznak, meg akarsz oldani, meg akarsz felelni. Az elme nem áll le soha.

A tükör akkor igazi, ha azt, amit benne látsz, torzítás nélkül tükrözi vissza, azt mutatja meg, ami a valóság.

index

 A hétköznapi tükörben a szemeddel egy látszatvilágot látsz.

Egy igazi tükörben a világ látszatvoltát is meglátod, torzítatlanul.

 Egy valódi tükör nem mondja meg a benne megjelenő dolgokról, hogy valóságos, nem mondja, hogy mi az, ami fontos, nem mondja meg, mi a jó, mi a rossz. Nem mondja meg, hogy amit látsz, az milyen, sem azt, hogy mit láss.

Nem mondja meg, mi az, amit tükröz, csak tükröz. Ha tiszta és szennyezetlen.

Mi a tiszta tükör? Mi a tiszta tudat? Ki vagy te? Mindegyik kérdésre ugyanaz a válasz.

Tedd, amit tenned kell, legyél, aki lenni szeretnél. Ne bonyolítsd túl a világodat, ne akarj jó lenni, ne akarj előnyöket, ne akarj megfelelni, ne akard, hogy elismerjenek, csak engedd, hogy magától megtörténjen minden.

Legyél az, amit éppen csinálsz.

Ne akarj okosabb lenni, ne akarj különleges képességeket, ne azért tegyél meg dolgokat, hogy egy kicsit jobb legyen neked.

Amikor magadra figyelsz, befelé, előbb-utóbb elsajátítasz különleges képességeket, egészségesebb leszel, tiéd lesz a tudás, egyszer csak megjelenik.

Akkor majd tisztán látsz, mert mindentől mentesen látod a nyilvánvalót.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/ 

Forrás: Dobosy Antal: Tükörben látjuk a világot
Zen tükör, A Zen Kvanum Iskolájának magazinja, 1993 tél, 1. évfolyam 1. szám

Fotók:  Aszfaltrajz, Hamis tükörkép, Tom Hussey: Tükröződések

 

Január az újrakezdés hava

new-years-eve-1792583_340.png

Év elején sokan elhatározzák, hogy az új évben valami újba kezdenek, valamin változtatnak, azután a kezdeti lendület után ez a nagy lelkesedés valahogy abbamarad. Már csak emlékeznek rá, hogy volt valami tervük év elején.

Néhányan azt gondolják, hogy ha elhatároznak valamit és nem sikerül azonnal, ha jönnek az akadályok, akkor ez egy jel, hogy ezt nem kéne. Olykor ez így is van, de a legtöbbször ez az elme trükkje, hogy ne változzunk. Ha feladjuk és minden marad a régiben, akkor nincs szükség plusz energia befektetésre.

Nem biztos, hogy az a jó ötlet, ha az akadályok megjelenésekor egy korábbi módszert erőltetünk, még nagyobb erővel. Ha korábban sem vált be, talán nem ez a megoldás.

Hanem az, ha megállsz egy pillanatra, összpontosítasz, pihensz egyet, ha szükséged van rá, esetleg egy rövid időre eltávolodsz az egésztől, félreteszed, majd egy másik nézőpontból megvizsgálod azt, ami az aktuális megoldandó probléma, megkérdezed magadtól, hogyan lehetne másképp és azután megoldod.

Jó ötlet, ha úgy teszed fel a kérdést: Hogyan érhetném el, hogy így és így legyen? Persze, feltételezve a te tiszta szándékodat, a választ jó eséllyel rövidesen megkapod.

pixabay-workspace-766045_640.jpg

Állítólag Albert Einstein legjobb ötletei zuhanyozás közben érkeztek. Talán nem véletlen. Lehet, hogy olyankor nem gondolkodott.

A lényeg, hogy amikor valamilyen kihívás előtt állsz, amivel korábban még nem találkoztál, érdemes egy kis távolságot tartani tőle, időt adni magadnak és feltenni a kérdést: Hogyan oldhatnám meg? Azután elengedni az egészet. Ha képes vagy leállni, nem pörgetni az agyadat, akkor le is tisztulhat minden, ilyenkor láthatsz a dolgok mélyére és egyszer csak megérkezik a megoldás. Nem a fejedből.

És akkor már tudod, hogyan tovább. Lehet, hogy így valóban sikerül valamilyen új változást véghezvinni, ami az életedet teljesebbé teszi.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

Hála és köszönet

 

angel-1042546_960_720.jpg

Reggel, amikor felébredtem, azt éreztem, hogy hálás vagyok.

Most, hogy egy kicsit lecsendesedett körülöttem a világ, érzem, tudom, hogy valaminek vége van. Még nem tudom, hogyan jelenik majd meg az életemben, de valami történt Bennem: Hálás és elégedett vagyok.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy van családom, ahova születtem. Hálás vagyok azért a családért, amit én hoztam létre és a választott családomért is.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy velem vannak a lányaim és az unokám. Tudom, hogy mindig számíthatok rájuk és ők is tudják, hogy mindenben számíthatnak rám. Tudom, hogy nem kell aggódnom, hogy mi lesz velem, ha megöregszem.

Hálás vagyok és köszönöm azoknak, akik velem voltak a szellemi utamon, köszönet nektek az együtt átélt élményekért.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy elengedtem mindazt, ami már nem tartozik hozzám.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy elengedtem azt, aki már nem tartozik hozzám.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy elengedtem a ragaszkodást.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy megtapasztaltam, mi az IGAZI barátság. Hálás vagyok és köszönöm, hogy a barátaim mellettem voltak a nehézségek közepette.

Hálás vagyok és köszönöm azoknak, akik szeretnek, meghallgatnak, bátorítanak és azoknak is, akik nem, mert ezáltal erősebb lettem.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy akkor is nyitva van a szívem, amikor valaki bántani akar.

Hálás vagyok és köszönöm a megpróbáltatásokat, mert ezek nélkül nem lennék ma az, aki vagyok, nem tapasztaltam volna meg, hogy mi az igazi érték, nem tapasztaltam volna meg, hogy tudok küzdeni.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy észreveszem, mi az igazi érték az életemben.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy tudom, mit jelent az, hogy ÉLEK!

Hálás vagyok és köszönöm, hogy elégedett vagyok.

Hálás vagyok és köszönöm, hogy tudom, mi a SZERETET.

Hála, béke és szeretet van a szívemben.

Pehl Ildikó
2012. karácsony reggelén...

A szeretet a kabát

Ilyenkor, karácsonykor megengedjük, hogy megérkezzen otthonunkba a szeretet. 

Legyen így! Érkezzen meg hozzád is!

karacsony_ujev009

 

Amikor ez a felvétel készült, ott voltam a stúdióban.

Gyönyörűen szólt, nagyon magható volt.

Így hát Szarka Tamás Karácsonyi kabát című dalával kívánok kellemes karácsonyi ünnepet:

 

 S hogy el ne felejtsük, ahogy Pál apostol első levelében írta a korintusiakhoz, a legnagyobb erő a szeretet.

 A szeretet himnusza

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.

Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.

Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek
S vessem oda testem, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,

Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,

Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.

Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszűnik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik.

Tudásunk csak töredékes,
Töredékes a prófétálásunk is.

Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Ami töredékes, véget ér.

Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek.
De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait.

Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről-színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.

Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.

Pehl Ildikó

 

 

 

Boldogság

Aki-pontosan-tudja-hogy

Azt mondod, hogy boldog akarsz lenni. Csak azt nem tudod, hogy neked mi a boldogság, hogy téged mi tenne boldoggá. Vagy pontosan tudod, de mikor eléred, már valami másra vágysz.

Nem is látsz magad körül boldog embereket, csak ritkán. És ilyenkor egy kicsit irigy vagy, mert azt hiszed, valami olyasmit birtokolnak, ami neked nincs.

Látod a látszólag boldog párok fényképét, akikről azt hiszed, boldogok együtt, mert legtöbben azt a képet mutatják magukról, hogy ők egy jól működő, tartós párkapcsolatban élnek, te meg elhiszed. Miért ne hinnéd? Pedig a valóság az, hogy ezeknek a pároknak a nagy része boldogtalan kapcsolatban él.

A boldogság, a valódi, az sugárzik. Aki boldog, annak az egész lényéből, a szeméből is az elégedettség sugárzik.

10849867_796243773765865_1460885639890380252_n

Sokan nem tudják, mi tenné őket boldoggá. Nézik a reklámokat, a mások látszólagos boldogságát, és elkezdenek valami olyasmit hajszolni, amiről azt hiszik, ha majd elérik, boldoggá teszi őket. Meg akarnak felelni a társadalmi elvárásoknak

S közben boldogtalanok, olyan tevékenységekben keresnek megelégedést, ami olykor-olykor pillanatnyi kielégülést hoz, de valójában az egészet nem élvezik.

Onnan ismered fel a saját boldogságodat, hogy az oda vezető út is boldogsággal, elégedettséggel tölt el.

Akik teljesítményre törekszenek, elismerésre vágynak, pénzt (szexet/társat/szeretőt) hajhásznak, saját önös vágyaik kiélését remélik, vagy ezektől várják, hogy boldoggá tegye őket, kitöltve az űrt, melyet a kétségbeesett magány, a kisebbrendűségi érzés, vagy az egyedülléttől való félelem okoz.

Vagy azért, hogy elmondhassák, nekem van, mert azt gondolják, a társadalom számára ettől lesznek értékesek.

S közben boldogtalanul vegetálnak saját életükben.

A boldogság helyett kényszeresen posztolnak a közösségi portálokon közös fotókat a partnerükkel, amelyeken csak ők nem látják saját boldogtalanságukat, vagy szerelemről, otthonról, az igaziról szóló idézeteket, spirituális igazságokat, amelyeknek a közelében sem jártak soha. Csak elméleteik vannak ezekről.

Mert fogalmuk sincs, mi tenné őket boldoggá.

Kétségbeesetten hajszolnak valamit, amitől a boldogságot várják, miközben nem tudják, hogy senkinek sem feladata a másikat boldoggá tenni. Nem is lehet, bár néhányan próbálkoznak.

Amikor valaki másnak (a társadalomnak vagy bárkinek) próbálsz megfelelni, hogy őt boldoggá tedd (vagy azért, hogy visszajelezzék neked az alkalmasságodat, hogy megfelelő vagy, hogy elfogadható vagy, hogy szerethető vagy), akkor a saját boldogságodra nem figyelsz, s egyszer csak ott találod magad kifosztva, kihasználva, üresen, s nem érted, hogy tehette ezt veled?

Nem tudva, hogy te tetted ezt magaddal.

Nem valamilyennek kell lenned, hogy azután elfogadjanak és szeressenek. Nem kell bizonygatnod senkinek semmit.

Keresd meg azt az embert, aki pont úgy szeret, ahogy vagy.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/

 

 

Álszent gőg

 Az-embereket-inkbb-2

Biztosan hallottad, olvastad, vagy te is alkalmaztad már az alábbi mondatokat:

„Nem ment át az üzenet.”

„Hülye vagy.”

„Irigy vagy.”

„Féltékeny vagy.”

„Nem vagyunk egy szinten.”

„Nem érted.”

„Mit nem értesz ezen?”

„Te ezt nem értheted.”

„Sokat kell még tanulnod.”

Nos, ha ilyen, vagy ehhez hasonló mondatok hagyják el a szádat, ilyesmit írsz valakinek, vagy ilyesmit gondolsz valakiről, akkor bizony a gőg tudatszinten vagy pillanatnyilag.

Te tudod, hányszor mondod, írod, gondolod valakiről, hogy kevesebb nálad, alacsonyabb szinten áll, nem elég fejlett, nem elég tudatos, vagy valami hasonlót.

Tudd, hogy ilyenkor a másik fölött állónak érzed magad (még akkor is, ha nem vagy tisztában ezzel), és ilyenkor bizony nem a szeretet állapotában vagy.

Hogy miért értékeled le a másikat? Miért helyezed magad a másik fölé? Azért, mert magadat gondolod értéktelennek.

Ilyenkor nem érzed, hogy a másikkal egyenrangú vagy. Többre értékeled a másikat és ezért muszáj föltornáznod magad, hogy a saját alacsony önértékelésed miatti szégyenérzést elnyomd.

Terapeutaként tudom, hogy aki gőgös, a kisebbrendűségi érzését kompenzálja. Mindegy, hogy milyen álarc mögé bújik, mindegy, hogy minek álcázza. Lehet a legnemesebb szívű, legszeretetteljesebb, legkenetteljesebb, legszeretetreméltóbb, legszívélyesebb álarc mögött megbújó álszent ájtatos manó, a lenézés gőgje akkor is kiütközik.

 

A Dr. David R. Hawkins által az Erő kontra erő című könyvben leírt tudatszintek közül a GŐG, KEVÉLYSÉG egy viszonylag magas energiájú tudatszint, de ez a tudatszint romboló mintákat hordoz. Mégpedig önmagunk és környezetünk számára ártó energetikai mintákat.

De mit is jelent mindez?

Ez a látásmód igencsak egyoldalú. Aki ezen a tudatszinten tartózkodik, így látja a világot:

  • Isten közömbös, bármit is jelentsen számára Isten, nem törődik az emberekkel, ő is magára hagyott, egyedül van, saját szabályokkal, ezért neki magának kell kézbe vennie az irányítást. Ezen a tudatszinten nincs jelentősége a megbocsátásnak, számára ez csak szólam. Véleménye szerint mindenki megérdemli, amit kap. A morális nézeteket megtagadja, mert értéktelennek tartja. Saját szabályaival önmagát teszi csodálatra méltóvá.
  • Életszemlélete megerőltető, számára az élet állandó küzdelem, célja: felülemelkedni a megerőltető helyzeteken, hogy a legjobb legyen. A teljesítmény alapján ítéli meg önmagát, a második hely egyenlő az utolsóval.  Ha nem elégedett a külső sikereivel, akkor szégyelli magát.
  • Érzelme a lenézés. Mindent megvet, kigúnyol, kicsúfol, mindent és mindenkit sérteget, aki, vagy ami nem a legjobb. Megosztó és megvető, dominanciára törekszik, hajlamos a dölyfösségre.
  • Viselkedési reakciója a felfuvalkodottság, pöffeszkedés. Megköveteli, hogy a többiek elismerjék felsőbbrendűségét és fontosságát. Ahhoz, hogy másokhoz képest fent érezhesse magát, a többieknek lejjebb kell lenniük. Neki nem elég, hogy sikereket ér el, mindenkinek tanúsítania kell ezt, elismeréssel kell adózniuk az elért eredményei, kiválósága előtt. Felsőbbrendűsége fitogtatásához olyan fórumokat keres, ahol mindezt bizonyíthatja is.

Nem tudja, hogy amikor másokat megítél, akkor saját magát is megítéli, s ezzel könnyen a Szégyen tudatszinten találja magát, mely a legalacsonyabb tudatszint ezen a skálán.

Pehl Ildikó

pszichoblogger

http://tulaszemelyesen.hu/

Forrás: Dr. David R. Hawkins Erő kontra erő, Dr. Kurt Ebert: Attractor Fiedl Techniques

 

 

Tévedés

 

Vannak olyan emberek (...), akik sohasem ismerik el, hogy hibáztak, és mindig újabb, gyakran egymásnak is ellentmondó érvekkel jönnek elő, melyekkel azt bizonygatják, hogy igazuk van. Mások azt állítják, hogy sohasem támogatták igazán a hibás nézetet, vagy ha igen, akkor csak azért tették, hogy megmutassák ellentmondásait. Számos példát hozhatnék fel, de nem teszem, mivel túlságosan népszerűtlen lennék. Azt hiszem, sokkal jobb és kevésbé zavarba ejtő, ha leírom, hogy hibáztam.

Stephen Hawking

 

lotus-214622_180.jpg

Még valamikor gyerekkoromban, az iskolában megfigyeltem egy érdekes jelenséget.

Mégpedig azt, hogy attól, hogy a nyelvtanszabályokat megtanulja valaki, még nem biztos, hogy tud helyesen írni.

Vagy attól, hogy kívülről fújja valamely matematikai, fizikai, kémiai törvényt, amikor arra kerülne a sor, hogy alkalmazza, megáll a tudomány.

Gyanítom, hogy a spirituális igazságok, bölcsességek megosztói is valahogy így vannak.

Elolvastak néhány könyvet, meghallgatták a bölcs mestereket és azt hiszik, értik őket, és ha tőlük idéznek, őket szajkózzák, mindent tudnak.

A többségük a mindent jobban tudok szerepében tetszelegve okos tanácsokat ad az éppen rászorulónak - miközben az ő életük romokban hever -, csak az éppen használhatatlan. Arra azonban jó, hogy a másik ettől még rosszabbul érezze magát.

Ebbe a hibába sajnos én is beleestem. Ma már tudom, hogy mindenkinek saját magából kell merítenie.

A valódi tragikum nem az igazság és az igazságtalanság, hanem az igazság és igazság közötti összeütközésben van. Ezt azonban nehéz elfogadni bárkinek is, aki csak egyetlen abszolút igazságot ismer, a magáét. Az ilyen ember sorsa a rettegés. A tévedéstől és a beismeréstől.

Georg Wilhelm Friedrich Hegel

Vannak olyanok, akik sajátként próbálják eladni a tanításokat. A probléma ott kezdődik, hogy azt hiszik, a többiek ezt nem tudják, ezért egy kicsit lenézik őket, önmagukat mások fölé helyezik.

A legelvetemültebbek azzal kísérleteznek, hogy önállóan írnak bölcsességnek tűnő, tanításnak látszó álokossságokat. Ezzel csak az a baj, hogy az olvasó (már aki) azonnal rájön, hogy ezek mögött bizony nincs semmi. Ezekre a gondolatokra csak azok vevők, akiknek szintén nincsenek a valóságról saját tapasztalataik.

Az pedig már csak hab a tortán, ha ezek a művek tele vannak helyesírási hibákkal. A legtöbbjük értelmetlen zagyvaság, vagy valaki más gondolatainak átfogalmazása - természetesen így már az eredeti értelmét veszti -, saját szókincs híján tele frázisokkal és közhelyekkel.

Az elméleteket gyűjtők sosem merészkednek a terápia közelébe, mert ahhoz nagy bátorságra lenne szükség. Sosem néznek önmagukba, inkább másra mutogatnak, másokkal foglalkoznak. Sosem mennek mélyre, az elképzeléseik fogságában vergődve, a saját maguk fontosságtudatának bűvkörében hánykolódva, tévedésben tengetik mindennapjaikat.

A legszomorúbb mégis az, hogy olyan mereven ragaszkodnak meggyőződéseikhez, hogy erre sosem jönnek rá.

 

Pehl Ildikó

Nézz körül a honlapomon is.

 

 

 

Találkozás

 Tudod, hogy a találkozásunk sorsszerű. De hogy ezzel mit kezdesz, az már rajtad áll.

"Vannak a Föld forgásában ritka pillanatok (...), amikor megesik, hogy valamennyi dolog és lény, még a legtávolabbi csillagok is soha nem ismétlődő módon együttműködnek, úgyhogy olyasmi történhetik, ami se előtte, se utána soha nem. Sajnos az emberek általában nem értik, hogyan éljenek vele, így aztán a csillagórák észrevétlenül múlnak el. De ha akad valaki, aki érti, fölismeri őket, nagy dolgok esnek a világon."
Michael Ende: Momo

Egyszerre minden a helyén volt. Láthatóvá, tapinthatóvá vált, ami egészen addig láthatatlanul ott volt.

És te visszanéztél. Egyszer, kétszer, százszor.

Ránéztél az életedre, a fájdalmas tapasztalatokra, a rossz döntéseidre, a szép emlékekre, amik idevezettek. Azután rám néztél. S abban a pillanatban elkezdtél félni. Nem mertél elindulni, mert attól féltél, hogy megint fájni fog, hogy újra megtörténik az, amitől annyira félsz.

Hogy fájdalmat okoznak, elhagynak, eltűnnek, megbántanak. Olyan erős lett a félelem, hogy megbénított.

Azóta menekülsz.

Azt hiszed, uralhatod az életed, a sorsod, bizonyosságot akarsz, hogy nem történik meg még egyszer, s közben nem látsz tisztán.

Azt hiszed, elég, ha úgy teszel, hiszed, hogy úgy jó, de valahol belül hiányt érzel.

Nem látod, hogy áll melletted valaki, aki vár rád, akivel talán…

lovers-271191_640.jpg

De nem, inkább visszamész a régi életedbe, hinni akarod, hogy abban nem történik meg, ami fáj, mert uralod a helyzetet, megteszel mindent, hinni akarod, hogy ez a legjobb döntés, így lesz jó.

És közben nem veszed észre, hogy feláldoztad a szerelmet, egy új élet lehetőségét.

A félelem láthatatlan erői uralják az életed, te pedig azt hiszed, hogy minden rendben van.

És így múlik el az életed...

Ha hagyod…

Hagyod?

Pehl Ildikó

Nézd meg a honlapomat is.

 

 

A legnagyobb erő a sérülékenységben rejlik

surreal-painting-vladimir-kush_18.jpg

Itt állok teljesen meztelenül, álarcok, játszmák, szerepek nélkül.

Fogalmam sincs, honnan jött az érzés, amely időtlen, egyszer csak megtörtént.

Nem volt idő játszani, levált rólam minden, ami nem én vagyok.

Leplezetlenül, zavarba ejtően őszintén álltam ott.

Nem volt mit veszíteni.

Milyen jó lett volna játszani, milyen könnyű lett volna szerepek mögé bújni, úgy tenni, mintha, de nekem ez nem ment.

Valami nem engedte.

A világ egyik legnehezebb dolga levenni az álarcokat.

Rólam az első pillanatban lehullott, nekem nem volt választásom.

Most itt állok pőrén, leplezetlenül, sérülékenyen.

Ebben van a legnagyobb erő.

Pehl Ildikó

Nézd meg a honlapomat is.

Kép: Vladimir Kush

Kapcsolat

index-szemben.jpg

Látlak téged.

Hallgatlak, figyelek rád, ha megosztod velem a történeted.

Meghallgatom, tudom, hogy a részeddé váltak, a szépek és a fájdalmasak is.

De nem ez a legfontosabb.

Tudom, hogy hozzád tartoznak, ezektől lettél olyan, amilyen most vagy, ezekkel együtt ismertelek meg, hallgatom, hiszen ettől kerülünk egyre közelebb egymáshoz.

Állok előtted és hallgatom, amit mondasz, figyelek rád, nem riaszt meg, amit hallok, nem futok el, döntöttem, itt maradok és hallgatlak.

Rengeteg időm van, mesélj csak, mondd el, mi az, ami bánt, ami fájt, aminek örültél.

Tudod, van, ami megérint, van, ami belőlem is előhozza az én történeteimet, s van, ami nekem is fáj.

Bennem is megmozdul egy-egy régi történet emléke, felszínre igyekszik, engedem, hogy előbújjon, s hagyom, hogy továbbillanjon.

Most nem rólam van szó, most rád figyelek.

Látlak téged. A történeteid nélkül.

Állok és hallgatom, ahogy előbukkannak a szavak és figyelek, mi van, mi lehet még ott, amiről nem tudsz, nem akarsz, nem mersz beszélni.

Nem félek, tudom, hogy eljön majd az idő, amikor nem akarsz visszatartani semmit.

A történet most nem is olyan fontos, csak az, hogy beszélsz. Megszabadulsz valamitől, leteszel valamennyit a teherből.

S közben figyelsz rám.

S én figyelek rád.

Miközben beszélsz magadról, egymás szemébe nézünk, történik valami. Kapcsolódunk.

S mikor elmész, valami ottmarad.

A kapcsolat.

Pehl Ildikó

Nézz körül a honlapomon is.

Én drukkolok neked

Elmúltál 35 éves és még mindig gyermekként élsz?

174_97d06fc13f2e96fd181c68da097d53ce.jpg

Nem vagy önmagad? Nem tudod, mit jelent önmagadnak lenni?

Nem tudod, mit jelent a szabadság?

Akkor ne húzd az időt, mert életed végén azok fognak a legjobban fájni, amiket kihagytál, nem csináltál meg, amiket elszalasztottál, amíg még megtehetted volna.

Hidd el, hogy amikor az utolsókat szuszogod majd, nagyon rossz lesz, ha azt fogod gondolni, hogy bárcsak…

Lehet, hogy most még elvegetálsz valahogy, másokra támaszkodsz, másokra mutogatsz, másokat hibáztatsz, de előbb-utóbb rá fogsz jönni, hogy nem érdemes.

Hidd el, sokkal jobb érzés magadra támaszkodni, magadból meríteni, önmagad lenni.

Így, ha megengeded, feltennék neked néhány kérdést:

Mikor akarod abbahagyni, hogy becsapod magad?

Mikor hagyod abba, hogy becsapod a világot?

Mikor állsz végre a saját lábadra?

Mikor leszel önálló?

Mikor leszel érett?

Mikor lesz érettségid?

Mikor leszel készen rá, hogy eltartsd magad?

Mikor állsz készen a felelősségvállalásra?

Mikor leszel készen rá, hogy neveld a gyerekedet?

Mikor hagyod abba a mártírszerepet?

Mikor elégeled meg a kiszolgáltatottságot?

Mikor lesz elég a megaláztatásból?

Mikor unod meg a hazugságot és a megcsalást?

Mikor hagyod abba, hogy másokat hibáztatsz?

Mikor akarod abbahagyni, hogy másokkal harcolsz?

Mikor hagyod abba, hogy a körülményeket okolod?

Mikor hagyod abba, hogy a magad gyártotta álomképet nézegeted?

Mikor fordulsz végre befelé, ahelyett, hogy a külsődet változtatod?

Mikor akarsz magadba nézni, ahelyett, hogy a világot kritizálnád?

Mikor állsz készen arra, hogy megszerezd a magabiztosságot?

Mikor leszel készen rá, hogy őszinte legyél magadhoz?

Mikor fogsz készen állni arra, hogy őszintén belenézz a tükörbe?

Mikor hagyod abba az önmarcangolást?

Mikor akarod abbahagyni az önbántást?

Mikor hagyod abba az aggódást?

Mikor akarsz megszabadulni a szorongástól?

Mikor nézel szembe végre a félelmeiddel?

Mikor hagyod abba, hogy másokat utánzol?

Mikor hagyod abba, hogy álarcokat hordj?

Mikor hagyod abba a gyermekszerepet?

Mikor akarsz végre felnőtt lenni?

Mikor szánod el magad arra, hogy valódi légy?

Mikor akarod meglátni a valóságot?

Mikor állsz készen az igazságra?

Mikor akarsz végre felébredni?

Én drukkolok neked.

Pehl Ildikó

Látogass el a honlapomra is.

Kép forrása: http://www.loverofdarkness.net/

Előadásom a szeretetről

Hallgasd meg a szeretetről szóló előadásomat:

 

 A videóban említett megvilágosodás intenzív elvonulásról itt olvashatsz.

 A videóban említett enneagramról szóló blogbejegyzést itt olvashatod.

 

A tudatszintekről itt olvashatsz:

Gőg

Harag

Vágy

Félelem

Bánat

Apátia

Bűntudat

Szégyen

Pehl Ildikó

Látogass el a honlapomra is.

süti beállítások módosítása