Nagyjából két hónappal ezelőtt hoztam egy döntést.
Úgy döntöttem, elég volt.
Elég volt ebből az életből. Elég volt a tartozásokból. Elég a követelésekből. Nem akarok továbbra is nyomorultat játszani. Nem akarok ebben a lakásban maradni. Nem akarok itt dolgozni. Nem akarok ebben az életben, ebben a lakásban, ebben a szerepben maradni. Nem akarok szerető lenni.
Így hát elkezdtem a nagytakarítást. Lezártam, kimondtam, leírtam, befejeztem, felmondtam, kitakarítottam a lakásomból és az életemből mindent, ami már nem fontos, ami hátráltat, amitől nem tudtam tovább lépni. Minden feleslegest kidobáltam, hogy helyet csináljak az újnak.
És akkor elkezdődött a csoda. Új lehetőségek adódtak, új ajánlatokat kaptam, új helyzetek, új emberek jelentek meg az életemben, új élményekkel gazdagodtam. Magam is megújultam, tisztábban látok, másképp nézek a múltra, és másképp nézek a jövőbe.
Ahogy levágtam magamról az ártó kapcsolatokat, ahogy másképp néztem az addigi nehézségeimre, önmagamra, elkezdett körvonalazódni egy merőben másfajta élet. A hosszú évek alatt rám rakódott súlyfelesleg szépen lassan elkezdett leválni rólam.
Ahogy tisztán láttam magam előtt a választott új utat, egy másfajta életet, úgy kezdett el rendeződni körülöttem minden.
Ahogy megtettem az első lépést új életem felé, úgy kaptam a támogatást mindenhonnan. Mintha egy szőnyeget terítettek volna a lábaim elé, mintha tenyerén hordozna valaki, olyan simán alakult minden.
Olyan magától értetődő lett minden, olyan olajozottan ment minden, mint ahogy a kés halad a puha vajon.
Mintha előre készítettek volna számomra egy utat, amin most haladnom kell, minden arrafelé terel, s míg eddig csak bukdácsoltam, csetlő-botló kisgyermekként estem-keltem, most könnyedén haladok előre az utamon.
Ahogy az egyik lépést teszem a másik után, úgy nyílik a tér előttem, nincsenek akadályok, mindenki félreáll az útból, ahogy a szememről lehullt a hályog, úgy hullnak le a függönyök, feltárva előttem a lehetőségek új dimenzióit.
Míg korábban féltem minden újtól, most azt érzem, nincs mitől tartanom. Nincs bennem kétség, csak izgalom, várakozás, mert tudom, hogy számomra nyitva van minden ajtó.
Azt érzem, minden engem támogat. Érzem az élet támogató szeretetét.
Isten a tenyerén hordoz.
De addig, amíg idáig eljutottam, nagyon hosszú, nehéz és terápiákkal teli utat tettem meg.
Hogy milyen utat jártam be? Nézz körül a honlapomon.
Pehl Ildikó
